Inevitable End – The Oculus

Az Inevitable End 2003-ban alakult a svédországi Jönköping városában. A csapat akkoriban erősen thrash metal ihletettségű dalaival próbált kitörni, ám a korai anyagaikat meghallgatva a szükséges egyéniség hiányában ez az álom nem valósult meg. A történet akkor kezdett el komolyabbra fordulni, amikor 2007 környékén a zenekar felköltözött a melodikus death metal fővárosába, Göteborgba. A költözés persze nem mindenkinek feküdt a csapatban, így a zenekar egy masszív tagcserén is átesett, amiről utólag nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy vérfrissítés szempontjából kifejezetten jót tett. A tagváltás ezzel párhuzamosan a stílusra is hatással volt, így az azt követő két éves dalírási periódus is már egy teljesen más koncepció jegyében zajlott. Az ezen időszak alatt született demók pedig oly nagy sikert arattak, hogy a debütalbum már a legendás Relapse Records gondozásában jelenhetett meg 2009 elején. A változás egyértelműen szükséges volt, így a The Severed Inception képében már egy kíméletlen, rettenetesen tömény és brutális technikás death metal albumot kaptunk az arcunkba, mely a zenekar számára egy igen pompás jövő lehetőségét vetítette előre. Anno nem írtam meg a cikket a szóban forgó nagylemezről, melyet utólag bánok is, az új lemez első taktusainak meghallgatása után abban viszont egyből biztos voltam, hogy a srácok éltek a lehetőséggel, megtették a szükséges lépéseket és kezükben már ott van a kulcs egy masszívabb és jóval nagyobb rajongótábor kialakítására.

A The Oculus névre hallgató folytatás alig pár napja érkezett meg, de, amennyire elfelejtettem ezt a csapatot az utóbbi két évben, pont akkora meglepetést okoztak most a második nagylemezükkel. Az első dolog, ami felkeltette az érdeklődésem, az a borító volt. Bár a Relapse Records istállójában ilyen tekintetben ritkán van gond, de az ’Oculus artworkje kifejezetten vonzotta a szememet, és onnantól pedig már tényleg csak egy kattintás volt a lemez meghallgatása. A nyitó Tell Us, Parasites képében azonnal egy nem akármilyen kezdést kapunk a srácoktól. Ilyen erős nyitással egészen régen találkoztam, és biztosra veszem, hogy a profi koncert banda hírében álló zenekar mondjuk egy Dürer Kert kisteremben egész biztosan felszántaná a parkettát. Az első és legszembetűnőbb változás a korábbi anyagaikhoz képest, hogy az ezt megelőzően erősen death metal-központú csapat gyakorlatilag kompletten kigyomlálta zenéjéből a halálmetál jellemzőit. Jó, azt már túlzás lenne állítani, hogy sóval be is hintette helyüket, de az biztos, hogy a fiúk az utóbbi két évben már nem Origin, Dying Fetus diétán voltak, hanem helyette a mathcore nagyjai férkőztek be a lejátszóikba. A korai ’Dillinger Escape Plan, Botch, Coalesce hatás, ami nyomokban már eddig is megvolt, most vált igazán egyértelművé azon túl, olyan modern csapatok hatását érzem rajuk, mint a Car Bomb, a Curl Up And Die vagy az épp új albuma kiadása előtt álló Ed Gein. A lemez tizenhárom dalt tömörít bő fél órában, de ebből a zenéből ez a harminc perc is bőven elég, és ezzel a terjedelem tekintetében meg is találtuk az album egyik fő hibáját, továbbá a felesleges hosszúság mellett nem meglepő módon párhuzamosan jelentkeznek az üresjáratok is. A két problémát egyszerre lehetett volna orvosolni egy-két dal kivételével, a végeredmény azonban így is több mint elképesztő, a srácok ugyanis hosszú életútjuk alatt és az eddig őket ért számtalan hatás következtében megannyi hangulatot képesek megjeleníteni zenéjükben, lassabb, érzelemmel túlfűtött témáik pedig tökéletesen kiegészítik az esze-hagyott és borult témázgatásokat. Az első három dalon kívül a címadó az, amit még feltétlen ki kell emelnem, de a többi szerzemény is tartogat izgalmas pillanatokat, így akinek szívügye a matekos grindcore, vagy aki már nem bírja a technikás death metal-dömping feszes megjelenési tempóját, és valami más jellegű őrületre vágyik, annak feltétlen ajánlom az Inevitable End legújabb anyagát, mert tényleg egy izgalmas valamivel van dolgunk.

7,5/10