In Flames – The Mirror’s Truth EP

Számomra a 2008-as év egyik legizgalmasabb kérdése az In Flames köré épül, mert az én olvasatomban a srácok teljesítménye exponenciálisan romló értékeket mutat fel, hozzávetőleg a rajongókat erőteljesen megosztó – ám véleményem szerint a XXI. század egyik legelőremutatóbb kiadványa – Reroute To Remain kiadása óta. Ha nagyon őszinték vagyunk magunkhoz, még a Soundtrack to Your Escape-re rávághattukm hogy „kísérletezős”, meg hogy „új ösvényeket kíván megnyitni”, ám ezzel szöges ellentétben állt a Come Clarity által képviselt hirtelen visszarettenés; ez elsősorban a kommerszedő hangvételen, valamint a leegyszerűsödött kompozíciókban köszönt vissza.

Tény, hogy az In Flames megküzdött saját népszerűségéért, ám sajnos beleestek abba a csapdába, hogy elsősorban nem önmaguknak, hanem a piacnak (vagy szebben fogalmazva a rajongók igényeinek) kívántak megfelelni. Mondjuk az is szerves részét képzi a valóságnak, hogy számos metalcore-banda a mai napig dekkol délutánokat egy próbaterem falain belül, hogy legalább feleannyira ütős gitárdallamokat produkáljön, mint a lassan klasszikusként említett Strömblad/Gelotte duó, ám ők is a túlpörgés jeleit mutatják, csakúgy, mint a hol végfokok tekergetésével, hogy nu-metal projekttel, hol enerváltabb énekdallamokkal foglalkozó Anders Fridén. De elég a tobzódó negatívumokból, inkább lássuk, hogy a már szokásosnak nevezhető lemezelőzetes kislemez mivel szolgál az orthodox, valamint az újsulis rajongók számára!

A címadó nóta, a The Mirror’s Truth muzikális alapjait tekintve egy tipikus, Come Clarity-féle hangzásvilággal szimpatizáló ‘Flames-nóta – mondhatni sápadt tükörbe nézés -, melyből nagy valószínűség szerint nem lesz akkora sláger, mint mondjuk az Ordinary Storyból, vagy akár a The Quiet Place-ből, ám abból a szempontból igen hatékony, hogy beigazolódjon a tény, miszerint Anders – ha nem is Zámbó Jimmyt megszégyenítő hangterjedelemmel, de – egyre bátrabban próbálkozik az énekdallamok kipréselésével, több-kevesebb sikerrel. (Megj.: azonban a kissé túlzottan művészi hangnemben készült videoklip felvet egy paradoxon értékű kérdést is, elvégre ha mindenki egyforma és sematikus a zenekaron kívül – leszámítva persze a fejeseket -, és nyilván az In Flames rajongói lázadnak fel, akkor rajtuk kívül mindenki hülye, és dögöljön meg? Csak az alapvető tolerancia miatt merült fel bennem ez a kérdés.) Az ezt követő három szerzemény egyike sem szerepel majd az A Sense of Purpose címmel április negyedikén megjelenő nagylemezen, pedig az Eraser csont nélkül kiérdemelte volna ezt a pozíciót is, hiszen felkavaró refréndallamai, valamint butus tukatukái mégis szívmelengetően hatnak (arról nem is beszélve, hogy az EP dalai közül egyik sincs agyonnyomva nem oda illő samplerekkel, és ezért külön pirospont jár nekik). Számomra a legnagyobb meglepetést a Tilt testesíti meg, melyben az elmúlt két-három év egyik legjobb, a zenekar által íródott szerzeményt tisztelhetjük. Felépítésében, és gitárdallamaiban sokkal közelebb áll a Clayman világához, a refrénben hallható énektémák és az alattuk folyamatosan örvénylő keserédes melódiák tökéletes egységgé forrnak össze. A záró Abnegationt a szemfülesebb rajongók már ismerhették a Viva La Bands, Volume 2 válogatásalbumról, ám a tétel akkori köntösét hőseink új ruhára cserélték, ha a dallamok elhelyezését, és létjogosultságát vesszük górcső alá: azonban ez nem változtat azon, hogy jelen szerzemény sem a banda legerősebb oldaláról ad tanúbizonyságot.

Az Alex Pardee (The Used, Aiden stb.) által készített borító hangulata, és a következő In Flames-hanganyag között alig találtam összefüggéseket, míg meg nem hallgattam ezt a kislemezt. Előzetes várakozásaim alapján – valamint a rádiók számára kiküldött Disconnected című nóta ismeretében – egy kesernyés aurájú, kissé retrospektív, ám a lassan kultikusnak minősülő korábbi lemezek fénye mögött meglapuló lemezre számítok, mely jelen előzetes alapján erősebbnek bizonyulhat a Come Claritynél. Egy hónap múlva mind okosabbak leszünk, ez biztos.

Külcsín és design: 8,5/10 (Pardee egy zseni)
Hangzás: 9/10 (2001 óta nem szólt ilyen jól!)
Teljesítmény: 8/10 (elsősorban az Eraser és a Tilt miatt)
Dalszövegek: 7/10 (jó pap holtig tanul(hatna)…)

8/10