In Flames – Come Clarity

Valószínűleg nem túl sok olyan olvasó van, aki ne hallott volna a skandináv melodikus death metal nagyjairól, az In Flamesről. A death metal kifejezés persze kicsit túlzás, hiszen a svéd kollektíva az évek során rengeteg dolgot hagyott a háta mögött, köztük a kőkemény acsarkodós, gyomorból üvöltözős vonalukat is, amelyet idővel felváltott egy dallamcentrikusabb, nem kissé samplerközpontú In Flames. Persze ezek a változások nem csak a zenéjükről olvashatóak le, hiszen a zenekar megjelenése, öltözködése is változott az évek során. A kőkemény death metalos imidzsüket idővel felvátották az Adidas támogatta cipők és a menő bördzsekik – persze egy szóval sem állítanám, hogy ez a változás a kárukra írható volna. Ha őszinte vagyok, a korai lemezek igazán nem nyerték el tetszésemet, még az igazi sikereket, elismertséget kiváltó Colony és Clayman sem. Hanem amikor a svéd ötösfogat kiadta a Reroute to Remaint – az azóta szinte alaplemezként értékelhető lemezét -, megváltozott a véleményem az egész bagázsról, hiszen a R2R az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb, legzseniálisabb skandináv lemeze volt. Az In Flames egyértelműen azon a lemezen vállalta be előszőr a komolyabb énektémákat, és a kicsit érzelmesebb szövegeket is. Végül az igazi változást a Soundtrack to Your Escape hozta be, a dallamosság ott szabadult el teljesen. Az már persze egy másik kérdés, hogy az a korong már nem tudott annyira hatni, mint elődje.

A zenekar a múlt év közepén kezdte el az új lemez stúdiómunkálatait, s a kész anyagot Come Claritynek keresztelték el. Ígéretük szerint ez lett az eddigi legkomolyabb lemezük, Jesper Strömblad gitáros egyenesen az eddigi legnehezebb, legfárasztóbb felvételnek nevezte a lemez munkálatait. A korong egyébként nem kisebb botrányt kavart azzal, hogy a csapat felmondott az amerikai Century Mediának, és terjesztésre átszerződött a Ferret Musichoz (From Autumn to Ashes, Every Time I Die, Madball).

A Take This Life-fal bele is csapnak a lecsóba, technikás és gyors riffekkel indul a lemez. Ügyes kezdés, és azonnal hallható a változás. Ez nem egy újabb Soundtrack, inkább egy újraértelmezett R2R. A refrének megint nagyon dallamosak, és konstatálom, hogy Anders Fridén megtanult énekelni. Teljesen tisztán hozza a témákat, és a nyögős, elfojtott hangja egyenesen telitalálat. A szám egyébként slágergyanús, mivel az első klipet erre a szerzeményre forgatták, továbbá igen erős pozitívum, hogy már az első dal ilyen rendesen figyelemre kényszerít. A Leeches ugyanilyen tempós, és hasonlóan kellemes refrénű. Úgy tűnik, Fridén nem csak énekelni tanult meg, de igazán kellemes énektémákat, harmóniákat is teremtett. Maga a dal egyébként nagyon hatásos. Bár maga a Reflect the Storm nem túl bonyolult felépítésű – mivel kicsit egyszerűbb is -, mégis teljesen ötletes szám, zseniálisan kellemes refrénje miatt.

Amikor a német Deadlock úgy döntött, női vokállal – Sabine Weniger – dúsítja lemezeit, akkor talán a legjobb döntésüket hozták meg, mivel a korongokat az egyszerű metalcore átlagból kiemelte az egyedibb anyagok közé. Hogy az In Flames innen vette-e az ötletet, hogy egy ismert svéd énekesnőt, Lisa Miskovskyt vendégül lássa egy számban, azt nem tudom, de az ötlet hozta a várt eredményt, létrejött egy kemény és egyben érzelemdús, de legfőképp zseniális szám, a Dead End. Az énekesnőnek minden tiszteletem, gyönyörű hangja van, tiszta és kellemes. Nem mehetek el szó nélkül a címadó nóta, a Come Clarity mellett. Már az előző lemezen is sok akusztikus téma volt (az Evil in a Closet jó példa rá), de ez a szám talán tipikus példája ennek a jelenségnek, ütős, lírai szám, ötletes refrénnel, s bár kicsit túl soknak tartom a samplerezést, mégis azt hiszem itt teljesen elfogadható, mivel a dal telitalálat.

Az én szótáramban az örökéletű zene valahol ott nyilvánul meg, ahol már az ellőtt ötleteket is kiválóan ötvözik az aktualitásokkal, s erre a Crawl Through Knives tökéletes példa. A befejezést végül Your Bedtime Story Is Scaring Everyone c. szám hozza meg, amely tulajdonképpen outroként funkcionál a lemezen. Teljesen nyugodt, megfelelő véget adva az anyagnak.

A Come Clarity egyértelműen túllépett a Soundtrack to Your Escape kiküszöböletlen hibáin, és minden kétséget kizáróan tökéletesítette a Reroute to Remain dallamosságának és keménységének elegyét. Azt hiszem, nem szárnyalja túl egyiket sem, amit nem is hánytorgatok fel nekik, mert mindenképpen van olyan sokszínű és változatos, mint elődjei. Jöjj világosság! 8/10

Korábbi értékelések?
In Flames – Soundtrack to Your Escape (2004): 7/10
In Flames – Reroute to Remain (2002): 10/10