In Flames – A Sense Of Purpose

Tracklist:

01. The Mirror's Truth (3:01)
02. Disconnected (3:38)
03. Sleepless Again (4:11)
04. Alias (4:51)
05. I'm The Highway (3:43)
06. Delight And Angers (3:40)
07. Move Through Me (3:07)
08. The Chosen Pessimist (8:15)
09. Sober And Irrelevant (3:24)
10. Condemned (3:36)
11. Dreched In Fear (3:31)
12. March To The Shore (3:29)

Hossz: 48:26

Kiadó: Nuclear Blast/HMP

Webcím: Ugrás a weboldalra

Végre elérkezett a várva-várt pillanat, mikor Svédország elsőszámú exportcikke, az In Flames elkészítette kilencedik nagylemezét; s ahogy a nyitó The Mirror’s Truth-ra készített kislemez borítója egy retrospektív utazásra engedett asszociálni a sápadtan tükörbe néző bagolyfejű életformával, ezt a hangulatot (különösképp a sápadtságot) hatványozottan megkapjuk közel ötven percben, az A Sense Of Purpose képében – azonban mindez történhetett volna másként is, de a zenekar tagjainak két, a Webisode-okon is megismert Playstation-meccs közben arra már nem volt idejük, hogy néha odafüleljenek: vajon minden zökkenőmentesen halad-e a lemezfelvétel során.

A néhány hete megjelent kislemez teljesítményére abban az értelemben lehetett alapozni – az elvárásokon túlmenően a tények irányában is -, hogy az itt hallható tucatnyi nóta jóval közelebb áll a korábbi hangzásvilág sematikus és lecsupaszított megoldásaihoz, minthogy nagyívű kísérletezésekbe kezdene; ezen oknál fogva méltán tisztelhetnénk jelen kiadványban a Come Clarity hangzásában és hangulatiságában egyaránt múltidézőbb, logikus folytatását; azonban míg az elődön a kommerszebb tételek mellett megbújt helyenként egy-egy erősebb szerzemény is, jelen esetben a fentebb említett két szempont kapcsán elsősorban csak maradandó dallamokról, és momentumokról beszélhetünk, hiszen Anders Fridén igyekszik minden korábbinál több dallamot kifacsarni magából, s ez a produktum kárára megy. A nemrég megismert The Mirror’s Truth (mely véleményem szerint nem potenciális nyitónóta, de ez egyéni probléma) után berobbanó, az amcsi rádióállomásoknak kiküldött Disconnected első másodpercei még elhitetik Veled, hogy igen: az In Flames műholdja képes lenne visszaállni arra a pályára, ahol az erő, és a kiforrott technika pacsizik a ragadós melódiákkal, azonban az erősen primitív dalszöveg (“You receive what you give | And this is like nothing | I feel like shit | But at least I feel something”), valamint Anders nyávogása teljesen tönkreteszi a nóta hangulatát. A Sleepless Again lecsupaszított gitárhangzásában én még a sampleres közjátékot is megkérdőjelezném, azonban jelen nóta legalább jó ötlettel rendelkezik az énekdallamok terén – függetlenül attól, hogy a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. Kétségtelenül a lemez legemlékezetesebb pillanatai közé sorolandó az Alias marcona és kimért billentyűdallama, melynek tekintélyt parancsoló hangvétele sajnos elég hamar erejét veszti; azonban az ezt követő I’m The Highway felveszi a versenyt a Come Clarity legmaradandóbb pillanataival is, főleg ha a hamiskás refrént kivesszük a képletből. A Delight And Angers lehangolt nyitánya kísértetiesen hasonlít a The Mirror’s Truth kezdetére, azonban a fel-felbukkanó akusztikus intermezzok némileg megidézik a Clayman különleges hangvételét, bár a változatosság kedvéért ezen nóta is a dallamokban hasal el, hiszen Anders témái egy B-kategóriás rádiópunk bandáéval vetekednek.

A Move Through Me-re a kezemet teszem, hogy koncertnóta lesz, hiszen ugrálós és primitív főtémája-, valamint kimért szaggatásai amellett, hogy agyonmodernizált köntösben érvényesülnek, még egy csipetnyi Soilwork hatást is engednek térnyeréshez jutni a verzékben, ám ez tétel is a pozitív pillanatok közé sorolandó, hiszen minden relatív. A 2004-es keltezéső Evil In Closet című, balladisztikus hangvételű nótán felbuzdulva a srácok a The Chosen Pessimist képében próbáltak életre kelteni egy nyolcperces epikus monstrumot, azonban ez jelenti az új album mélypontját. Anders magas hangfekvése, és hamiskás váltásainak egyvelege üveget repeszt, a lineáris témafelépítés mellett megnyilvánuló két-három gitártéma váltakozása pedig egy vonszolt, enervált nótát eredményez – még a szimfonikus samplerek mellett is -, melynek hosszát néhány módosítás révén csuklóból ötpercesre lehetett volna rövidíteni. A Sober And Irrevelant nyitótémája erősen lopja a Mors Principium Est legutóbbi nagylemezén levő Finality egyik gitártekerését, ettől függetlenül butus és határozott putaptapok követik egymást, mely egy kerek és lezárt szerkezetet alkot. A Condemned a ‘Move Through után szabadon egy modernebb megfogantatásnak örvendhet, hiszen – Micimackó után szabadon – derék, de csekély értelmű-, valanint sematikus alapjai úgy biztosítanak lendületet a dalnak – a refrén megérkezéséig -, hogy az beférjen a jómunkásember-kategóriába. A Drenched In Fearben befigyel egy visszafogottabb, és kissé transzformált Dimension Zero melódia, azonban ez mit sem változtat azon, hogy egy újabb bedöglesztett melódiakupaccal van dolgunk. A záró March To The Shore is minden kétséget kizárva a lemez legjobb pillanatai közé jegyezhető, mind dinamikáját, mind ragadós témáit vizsgálva, és ez az első eset, hogy kedvenc pacsirtánk is visszavesz az ordibálásból.

Elvonatkoztatva a kissé klisés és önismétlő témáktól, bőven hordozna magában potenciált az A Sense Of Purpose, ám a srácok most olyan ösvényre álltak rá, mely inkább biztosított egyfajta stagnálást, mintsem előrelépés történt volna a rajongók kegyeinek kiszolgálására. Instrumentális formában sokkal élvezhetőbbnek tartanám az új album nótáit, azonban ez nem változtat azon, hogy a széteső összkép, valamint a megszokottnál összességében is gyengébb nóták működésképtelenné avanzsálják a zenekar kilencedik nótacsokrát. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen az EP nótái – melyeket japán felebarátaink ajándékba kapnak a lemezelőzetes kizárólagos európai megjelenése miatt – egy erősebb, és hangulatvilágát tekintve karakánabb nagylemezre mutattak rá. Zárásként viszont már nem merem azt mondani, mint ahogy azt gondoltam a Come Clarity esetében: ‘Majd legközelebb’. Mert azt is megkérdőjelezem, hogy szükség van-e még arra a bizonyos következő alkalomra.

Külcsín és Design: 10/7,5. (Pardee az EP esetében jobban teljesített)
/ / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / Pontszám:
Hangzás: 10/8. (tiszta, és egészséges)
Teljesítmény: 10/6.
Dalszövegek: 10/3,5. (Anders még önmagát is alulmúlta)

10/5,83.