Idahói kézműves metalcore – a The Ongoing Concept megint megcsinálta

2013-ban az idahoi The Ongoing Concept mindenkit levett a lábáról friss és slágeres debütalbumával, a Saloonnal, amelyen leginkább a metalcore keveredett southern rockkal, megfűszerezve egy kis matekozással. Az egész koncepció az eredetiségre épült, ezzel igencsak nagy nyomást gyakorolva magukra a jövőbeli kiadványaik kapcsán. Amikor azt hinné az ember, hogy ennél feljebb már nem emelhetik a lécet, akkor kiadják a Handmade-et, és mindenki eldobja az agyát.

A Handmade igencsak találó cím erre az albumra, ugyanis kiválóan tükrözi a srácok DIY hozzáállását. És hogy ez mit is takar? Először is a srácok mind a hangszereiket (gitárok, dobok) is maguk készítették el (erről a folyamatról készítettek is egy videósorozatot, amit mindenképp érdemes megnézni), mind a felvételeket is a saját otthonukban rögzítették, valamint a videóikat is maguk forgatták, vágták. Ez a „csináld magad hozzáállás” meg is hozta a gyümölcsét: az album megszólalása elképesztő, a dob és basszusgitár precíz alapot teremt a széles skálán mozgó, egymással kölcsönhatásban lévő gitársávoknak, egy komolyabb stúdiónak is becsületére válna ez a minőség.

Ezek az erőfeszítések azonban mit sem érnének, ha az albumon nem szerepelnének jó dalok. Aggodalomra azonban semmi okunk se lehet, ugyanis már a bevezető címadó szám után hallhatjuk, hogy a srácok kiváló munkát végeztek a dalírás terén is. A Handmade sokkal koherensebb képet mutat elődjénél, a dalok egységesebbek, mind szerkezetileg, mind hangulatilag is. A stílusokat tekintve megmaradt az eredeti recept – metalcore ötvöződik más műfajokkal, azonban nem voltak határok közé szorítva, mint a Saloon esetében, ahol a délies téma nem adott akkora mozgási szabadságot. Az egész albumot áthatja egy olyan dögös rock’n roll érzés, ami miatt csak vigyorogva lehet hallgatni ezt a remekművet. Egytől-egyig az összes szám slágeres, mindegyikben lehet találni valami olyan momentumot, ami miatt imádni lehet: ilyen például a teljesség igénye nélkül a Feel és a Falling groove-ossága, a Soul délies vonása, vagy az Unwanted kaotikus középrésze. Ez alól a Melody sem kivétel, amely első hallgatásra furcsának tűnhet, de később rájöhetünk, hogy ez az ukulelés, éneklős dal (amely akár egy romantikus film betétdala is lehetne) is fenntartja ugyanazt az energiát, ami az egész lemezt körbelengi. A vokálokat tekintve Dawson most kevesebbet énekel, inkább a bátyját, Kyle-t támogatja ordítással vagy hangsúlyozással. Mivel hasonló a hangjuk, a megkülönböztetésük néha elég problémás lehet, azonban élőben ez egy jó dolog, ugyanis ahol az egyik abbahagyja, ott a másik simán fel tudja venni a fonalat. Az ordítások kifejezetten javultak az előző albumhoz képest, erőteljesebbek és stabilabbak lettek, ugyanakkor megmaradt bennük az a brutális düh, ami miatt a Saloonon már megszerettük őket. A dalszövegek nagy része szatirikus, több esetben is sötét hangulatúak, így a pozitív energiájú zenével ambivalens érzetet adnak. Ha rendesen odafigyelünk a keverésre, sok helyen észrevehetünk véletlenszerű gitárdallamokat, szellemszerű vokál ismétlődéseket, vagy nagyzenekari kiegészítést a háttérben. Az egészben az a leginkább lenyűgöző, hogy minden szám milyen részletesen ki lett dolgozva, így megnövelve a hallgatói élményt.

Az idahói srácok megint megcsinálták, egy olyan lemezt raktak le az asztalra, amely példaértékűnek hat a színtér további résztvevőire. A Handmade friss, erőteljes és szórakoztató lett, bárkinek meleg szívvel ajánlható, aki már kicsit is unja a jelenlegi metalcore felhozatalt.  Már csak annyi kérdés maradt, hogy vajon innen vajon feljebb tudják-e még emelni a lécet? Mi nagyon reméljük. 9/10