I The Mighty – Satori

Szerencsére egyre több olyan rockbandával találkozhatunk mostanában, akik nem csak arra fektetnek nagy hangsúlyt, hogy egy jó énekesre építve kiadjanak egy olyan korongot, ami minden szempontból a „pop” sablonokat követi, hanem egy kicsit progresszívabb alapokra helyezve a dolgokat arra is ügyelnek, hogy hangszeres szempontból is minőségit nyújtsanak. Így lett sikeres például az A Lot Like Birds, vagy elég csak megemlíteni a szárnyait mostanában bontogató, nemrég nálunk is bemutatott Stolas is. Bár az I The Mighty nem helyez akkora hangsúlyt a technikára és a progresszív megszólalásra, mint ezek a bandák, ez nem von le semmit a lemez értékéből, hiszen ezek mellett tudják azt a friss hangzású alternatív rock vonalat is vinni, ami mondjuk a Closure In Moscow korai anyagait emelte a csúcsra. Akárcsak ezeknél a bandáknál, itt is szükség volt persze egy olyan torokra (és dalszerzőre), aki képes úgy végigvezetni az albumot, hogy izgalmasak maradjanak a dalok és kellően terhelhető ahhoz, hogy a gitárokhoz hasonlóan széles tartományban tudjon működni a változatos zenei környezetben. Brent Walsh pedig maximálisan hozza ezeket az elvárásokat, bár hangszíne nem tartozik a legférfiasabb orgánumok közé, mégsem válik frusztrálóvá hosszú idő után sem.

Ennek ellenére mégis tömény a lemez. Míg a Stolas esetében a hullámzó színvonal miatt volt nehéz végighallgatni az albumot, itt annak hosszával vannak a legnagyobb gondok. A több, mint 50 perces kiadvány még annak ellenére is unalmassá tud válni, hogy megpróbálnak minden elérhető eszközt bevetni ennek elkerülésére, legyen az egy lassabb átvezető, remek női ének vagy épp egy kis ordibálgatás. Ez utóbbiból egyébként egy kicsivel több is elfért volna a Satorin, mert a kevés refrén miatt nehezen kapaszkodunk meg a dalokban. Talán ezért is erőltették korábban az EP-ket és ezért lehet azt mondani, hogy a tavalyi Karma Never Sleeps egy erősebb kiadvány volt. Önmagukban a dalok nagyot szólnak, azonban lemezként nagyon nehezen adja meg magát. Idő kell neki, amit az efféle slágerkorongoknak nem mindenki fog megadni. Ettől függetlenül, aki szereti szép lassan felfedezni egy lemez értékeit, az örömet fog találni a kiadványban, hiszen – ahogy már a bevezetőben is elhangzott – egyszerre tud pofátlanul slágeres és technikás lenni. Debütáló nagylemezként tökéletesen megállja a helyét, ha legközelebb pedig átengedik egy finom szűrőn a dalokat, akkor nagy dolgokra számíthatunk az I The Mightytól.

7,5/10