I Declare War – We Are Violent People By Nature

Tracklist:

01. Quiet
02. Tomb Sleep
03. Blurred Vision
04. Black Heart
05. Noose
06. Shadow Man
07. A Dark Hole To Crawl Into
08. The Band Man
09. Eternal I Sleep
10. We Are Violent People By Nature

Műfaj: Deathcore

Támpont: Fit For An Autopsy, Misericordiam, The Acacia Strain

Hossz: 30:26

Megjelenés: 2014. április 15.

Kiadó: Artery Recordings

Webcím: Ugrás a weboldalra

Az I Declare War második anyagát (Amidst The Bloodshed) minden idők egyik legbrutálisabb deathcore lemezeként tartják számon, nem is alaptalanul, mert sikerült az amúgy elég primitív (de fogós) zenei megoldásokat ötvözniük egy eléggé fejbevágó hangzással (és emellé jött Jonathan Huber jellegzetes énekhangja, amit azonban már nem élvezhetünk itt). Na de azok az idők elmúltak, és egy közepesebb (Malevolence) és egy elég gyenge (I Declare War) anyag után 2014-re odáig jutottak, hogy konkrétan az egész zenekar lecserélődött, azaz egy eredeti tag sem maradt. Ilyenkor mindig az a vita indul el, hogy jogosan használják-e a nevet, és valahol ez jogos is, de hőseink kitartottak az eredeti név mellett, és  pár érdekes pólóminta után úgy döntöttek, ideje egy új lemezzel megörvendeztetni a népet.

A legnagyobb kérdés az volt, hogy a majdnem teljesen kicserélődött tagság milyen irányba mozdítja el az I Declare War zenéjét. Az első pár lemez egyszerű döngölését felváltotta a self-titled-ön egy sokkal metalosabb, főleg a Through The Eyes Of The Deadre hajazó, gyorsabb felfogás, most azonban visszakanyarodtak az első három lemez (inkább a harmadik) mamuttempójához. De közben minden bizonnyal hallották a tavalyi Fit For An Autopsy és a két évvel ezelőtti The Acacia Strain lemezt is, mert eléggé azokhoz van igazítva a hangzás (a háttérben megbújó szétreverbezett gitárra gondolok, amivel az egész lemez indul). Ez a váltás pedig a maga nemében működött: ha nem is éri el a hatásként megnevezhető bandák szintjét, egy fokkal érdekesebb, mint az előd volt, és nem egy ügyes megoldást hallani a We Are Violent People By Nature-ön, annak ellenére, hogy azért nem mondható túl változatosnak. Igen, kitaláltátok, rengeteg a breakdown, és emiatt – hiába fél óra csak a hossza – elég gyorsan unalmassá válik a korong, pedig a háttérben úszó dallamok igen nyomasztó hangulatot kölcsönöznek az egésznek (mint ahogy a feljebb említett zenekaroknál is). Ha ezekhez sikerült volna változatosabb tempókat rendelni (például pont a nyitó Quiet elején lévő téma beúszásánál vártam, hogy majd jön a blastbeat, de nem, inkább a dal második felébe tették, nem is ütött akkorát, de mondjuk a Noose eleje nagyon el van találva), vagy szimplán csak többet játszani velük, mint a Blurred Visionben, akkor mindjárt nem tűnne ilyen összecsapottnak az egész. Pedig a hangzás itt is majdnem tökéletes, a háttérgitár azonban néha túlságosan a háttérbe szorul, És ezzel el is érkeztünk egy talán deathcore-népbetegségnek nevezhető jelenséghez: amikor egy zenekar azt hiszi, hogy a brutális hangzás önmagában képes elvinni a hátán egy lemezt. Rengetegen sokkal több időt ölnek abba, hogy minél jobban odapörköljön egy kiadvány, mint abba, hogy épkézláb dalokat tegyenek fel rá, pedig lehetne sorolni azokat a bandákat, akik ennél jóval szerényebb megszólalással is képesek voltak maradandót alkotni (The Red Chord, Glass Casket, Embrace The End stb.), és annak idején az I Declare War is ezek közé tartozott. Az idők során azonban egyre több “igénytelen” zenekar érkezett, ez pedig azt eredményezi, hogy sorra jönnek ki az egy kaptafára készülő lemezek (ami a deathcore esetében eléggé látványosan jelen van). Cikkünk alanya is ettől a betegségtől szenved, és így hiába érződik a dalokon, hogy lehetne bennük sokkal több (tartalmi) kraft, marad a kegyetlen megszólalás, ez azonban jelen esetben is kevés az üdvösséghez. Pólókat nyomatni viszont még mindig lehet. 4/10