House Vs Hurricane – Crooked Teeth

Egy ordibálógépet ma már nem nehéz találni, főleg ha egy közepesen híres bandáról van szó, azonban Joey Fagione szintis elvesztése és ezzel együtt az elektronika teljes mellőzése a lemezen egy hatalmas érvágás a HVsH számára. Már az előző albumnál is az mentette meg a bandát a süllyesztőtől, hogy az elektronikát sokszor és nem mellesleg jól alkalmazták a közepesnél kicsit erősebb metal és emocore alapokra. A Crooked Teeth pedig pont ennyivel kevesebb, és ez elég ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire sematikus és unalmas zenét játszik a banda, amit Ryan McLerie kellemes dallamos hangszíne sem ment meg a csúfos lebőgéstől. Pedig tényleg ő az egyetlen aki miatt hallgathatóak maradnak a számok, ezzel együtt pedig az is elszomorító, hogy az album legjobb dala a lemezt záró balladaszerű popszám, a Bare Bones. A tehetség tehát nem csak hogy nem mutatkozott meg a lemezen, de egyszerűnek és butának hangzik a zene a két kiadvány után. A két gitáros alig próbálkozik, hogy egy kicsit izgalmasabb témákkal próbálja a figyelmet ébren tartani a szintetizátor elhagyásával keletkezett űr kitöltése érdekében. Érthetetlen váltások és csapkodások a témák között és az egykor izgalmasnak ható refrénmentesség most a mérleg negatív oldalára terpeszkedik, hiszen a kapaszkodók hiánya csak egy újabb ok azon a listán, amit ellenük lehet felhozni. A Perspectives után remélni lehetett, hogy egy hasonló színvonalú albumot pakolnak össze a srácok, mint a szintén ausztrál Hands Like Houses, azonban a Rise Records üdvöskéje magasról int be az House Vs Hurricane-nek, akik ezzel a teljesítménnyel a középmezőnyben is alig fognak tudni megmaradni. Talán nem volt okosabb egyik albumuk sem idáig, azonban Joey szintitémái jóval eladhatóbbá és ezáltal szerethetőbbé tették a zenéjüket, így viszont nem maradt más, csak egy butácska metalcore lemez, kellemes énekkel és kevés jó pillanattal.

3,5/10