Hour Of Penance – Sedition

Ugyanis a két távozó talján legény volt talán az a plusz az Hour Of Penance zenéjében, ami kiemelte őket a többi technikás/brutal death metal zenekar közül. Nyílt titok volt ugyebár, hogy Francesco Paoli énekes már egy ideje több figyelmet szentelt az eredetileg side projectként indult Fleshgod Apocalypse-nek, ahol a dobok mögött mutatta meg, hogy bizony nem csak a torkában van ereje. Mauro Mercurio dobos távozásának okát nem tudni, de egy biztos: kár érte. Nagyon sok jó dobos mozog napjaink keményzenei színterein, de ha mondanom kell egy igazán jó zenészt, a mai napig példaként hozom fel a The Vile Conceptiont, és azokat a dobtémákat, amiket ott követett el Mercurio, hiszen A gyorsaság és pontosság mellett bőven szorult kreativitás is emberünkbe. Tehát két olyan emberrel lett szegényebb az Hour Of Penance, akik sokat tettek zenéjükhöz, és mindketten vérprofik voltak abban, amit csináltak. A változásnak viszont néha megvannak az előnyei: a zenekar eddig egy gitárossal rendelkezett csak, de miután megtalálták az új énekest, második gitárosra is leltek benne. Paolo Pieri az Aborym soraiból csatlakozott a zenekarhoz a dobokat pedig Simone Piras vette át. Most hogy kibogoztunk minden változást a felállásban, górcső alá kerülhet maga a Sedition is. Nem volt a legkönnyebb ítéletet hozni az új albumról – rossznak semmiképp sem mondható, mert ugyanúgy húzós dolgok történnek az albumon, de az első nagy hiány, ami azonnal bántotta a fülem, az ének volt. Sem kreativitásban, sem durvaságban nem közelíti meg Francesco Paoli szintjét, és ezzel kezdett el igazán több sebből is vérezni az album, mivel elvesztette az egyik legkarakteresebb pontját az Hour Of Penance zenéje. Ettől függetlenül a számok zeneileg továbbra is egyben vannak, sőt, ugyebár egy plusz gitárral is kiegészültek, viszont valamiért az erejükből vesztettek, és furcsa is tőlük ez, de túl gyorsan kiismerhetővé váltak a dalok, és nagyon hamar tapadnak az ember fejébe, aminek a következménye, hogy egyre kevésbé hallgattatja magát az album az idő előrehaladtával. Jó számok persze így is születtek, remek példa erre a The Cannibal Gods a maga kísérteties gitártémáival, dallamaival. Viszont nagyon sok apró jel mutat arra, hogy nem minden teljes mértékben saját kútfőből született, vagy csak engem emlékeztetnek egyes témák más zenekarokra, ezt már mindenki maga döntse el. A Sedition rendelkezik valamennyi magyar vonatkozással is, a borító Havancsák Gyula nevéhez fűződik, aki a Paradogma borítójáért is felelős.

Vehetjük úgy is a Seditiont, mint egy meggyengült zenekar következő csatakiáltását, amivel éreztetni szeretnék, hogy ennyitől bizony ők nem állnak földbe, de az igazat megvallva a felállásban bekövetkezett változás igenis rontott rajtuk, és ez hallatszik is a Sedition dalain. Hiányzik belőlük az a plusz, ami kiemelte őket a többi brutal death metal zenekar közül. Temetni még semmiképp sem szabad őket, de szükségük lesz valami megfejtésre, ha oda szeretnének visszajutni zeneileg, ahol korábban voltak.

7/10