Horrorscope – Evoking Demons

Meglepetten tapasztaltam, hogy amiről most szó lesz, a körülöttünk élők már jól ismerik. A Horrorscope nálunk még sosem koncertezett, a környező országokban viszont szép sikereket könyvelhettek már el. Nem mai csirkék már, 1996 óta űzik az ipart, az Evoking Dreams pedig a kézhez kapott (megjegyzem, részletes) biográfia szerint már hatodik a sorban. Lengyelekről lévén szó, mindig eszembe jut két honfitársuk, a Behemoth és a Vader, úgyhogy nem csak a híres magyar-lengyel barátság miatt tűnik szimpatikusnak a lemez (ami egyébként jól néz ki, bár a logo és a név alapján először horrorpunk zenekarra gondoltam).
Ennyi szócséplés után gondolom, csak érdekel valamit, mi is rejtőzik a CD-n hallható 11 szerzeményben. Nos, nekik megsúgom, jófajta thrash metal muzsikát rejt a kicsiny plasztikkorong, nem kell nagy dolgokra gondolni, egy kicsi Slayer innen, egy kicsi kései Chuck Billy vokál onnan, csak a viszonyítás végett.
Az intro-ént is felfogható New Insignia, ami tulajdonképpen egyetlen gitárszóló, még csak sejteti, amit a Mephisto majd tudat velünk: adrenalinban gazdag 5 percnek nézünk elébe. „No time for losers” — hirdetik rögtön az elején, és bele is adnak apait-anyait, hogy ne tűnjenek azoknak. És működik, az Exodus is gyakran beugrik, még jobban is, mint Araya mester bandája.
Az ízes Bay Area riffekkel kezdődő Traumatic Legacy tovább folytatja a módszeres mindent felőrlő hadjáratot, pillanatra sem csökken a lendület, a refrén magával ragadó, a maga módján.
A The Inner Pride ismét brutális Exodus-os vonásokat hordoz magában a döngölő témákat követő gyors tekeréseivel. Dallamos ének is felbukkan, persze csak módjával.
<object width="425" height="350"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/0ER_qUSSdDw"></param><param name="wmode" value="transparent"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/0ER_qUSSdDw" type="application/x-shockwave-flash" wmode="transparent" width="425" height="350"></embed></object>
A lendületet a Branded töri meg, az akusztikus betéttel majd szólózgatással induló tétel súlyosan, málházósan telepszik rá a középrész alatt a hallgatóra, hogy aztán újult erővel folytassa a már jól ismert utat.
Hatásaikat nem nagyon próbálják tagadni, a The Tide jellegzetes Slayer-i felépítést követ, kezdésként egygitáros alapriff, időnként megtörve dobbal, basszussal, amiből elkezdődik majd a magas fordulaton pörgő kiteljesedés, nem spórolva a gyors ütemekkel.
A nagy megfejtések igazából mindvégig elmaradnak, a Headhunters tempóváltásaival, szólójával, a Light the Fuse visszafogott sebességével, a The Request pedig ismét remek riffelésével színesíti a lemezt.
Rövid, egyszerű, lényegretörő: Killers Breeding, minőségi thrash zúzda, mindössze 3 percben.
A legvégén, mint aki jól végezte a dolgát, előkapnak egy Mercyful Fate klasszikust, az Evil-t, és saját képükre formálva mászik elő a hangfalakból a gonosz. Szokatlan King Diamond sikításai nélkül hallani ezt a nótát, de Adam Brylka jól megoldja a feladatát, megteszi, amit a stílus megenged. Hendikep, ez a szerzemény 20 év távlatában is zseniális, kortalan riffek gyűjteménye, amiknek határozottan jól áll a szigorúbb hangzás.
Nem tagadom, az ismeretlenségből előtűnve a Horrorscope kellemes meglepetést okozott, az Evoking Demons egy meggyőző zenekar képét mutatja, egy többnyire letisztult hangzásvilággal, még ha néhol ki is lóg kicsit a lóláb, az nem lesz túlzottan zavaró. Ebben a műfajban persze újat már nem igazán lehet mondani, de szívvel-lélekkel még lehet élvezetes lemezt készíteni, ha úgy tetszik, klisékből is. Úgy vélem, ez most sikerült.

8/10