Hollywoodo – Azistenlába

Évekkel ezelőtt, mikor először botlottam bele a Hollywoodoo zenéjébe, nem gondoltam volna, hogy egy nap majd naphosszat pörög a lejátszómban az aktuális lemezük, miközben első hallásra még ki nem állhattam az egészet. Pedig így történt. Az első nagylemezre szépen összeállt a kép, és még jobban a zene, és a Stabil oldalfekvés stabilan feküdt nálam is, majd 2 évvel később a karmolós, harapós lemez is kedvező fogadtatásra talált, így a harmadik lemezt már vártam is.  Elöljáróban annyit, hogy az Azistenlába a zenekar eddigi legérettebb, legkiforrottabb munkája, megőrizte elődei slágerességét, a remek szövegeket, miközben összetettebb, súlyosabb hangszerelésű lett, és ami fontos, változatos. Egyaránt jellemzőek a metalosan mély gitárzúzások, és a pattogós, funky-s basszusfutamok, Gergő pedig sokoldalúan énekel, de a karcos alaphang mindig végigkísér.

Az Üzenem anyádnak egy tipikus, rövid Hollywoodoo dal, a megszokott iróniával, metálos riffekkel. Kellemesen megadja az alaphangulatot a lemeznek. Mondtam én, megfogtuk ezzel az Az isten lábát! A Revolver sem sül el visszafelé, és keserű szájíz sem marad utána, a könnyed funk-rock üt, mint a kisember, tetszik a helyeslő lánykórus. A változatosságot növeli a funky a karosszékben butuló parasztokról, de azért Fülembe ólmot nem öntenék, pláne ilyen dalokat hallgatva. És most egyenest Bele a napba! Lendületes, sordó dal, kicsit a Heaven Street Seven-t idéző refrénnel. Lassan lopakodik a Tolvaj, de ez persze csak a címére igaz, hisz nyúlás nincs benne, amolyan naplopó himnusz, nagy refrénnel. Nem tudok viszont megbarátkozni Szemet-szemért elvével. Valahogy elvész a sok nagyszerű dal között egyszerű jóságával. A Szürke hó kezdő riffje a Queensryhce híres Operation Mindcrime lemezének kezdő taktusait juttatja eszembe. És bár ez az érzés elmúlik, a lemez egyik csúcspontja veszi kezdetét. Remek refrén, elmélkedésre alkalmas szövegek. Tempós dal a Mindig ugyanaz, jó kis rock&roll. Pörgős, mint a mókuskerék, amiben élünk. Minden reggel felébredünk, és minden nap mindig ugyanaz. És mennyire igaz, a munka, az örökös hajtás, ebbe az életbe hoz egy kis színt a Hollywoodoo is, a maga módján.  Kellemes rock-metal dalocska az Árnyék, jól illik a keményebb refrén a laza rockos verzékhez.  Nyomd meg a gombot, de ne a stopot! A borítón utolsóként feltüntetett nóta korántsem az utolsó felvonás, és közben sem érdemes a kikapcsolásra gondolni. Utolsóként egy cím nélküli szerzemény csendül fel, egy hosszabb csend után. Laza kis levezető rock, ballada a palackba zárt szerelemről. Tipikusan olyan dal, ami biztosan minden hallgatót magával ragad, hiszen szerelmi bánatra nincs is jobb gyógyír, mint baráti társaságban a sárga földig inni magunkat. És ebben a dalban, keserédes lelki fröccsben az a jó, hogy elkerülnek a másnap kínzó gyötrelmei, és bánatunkat feledve, újult erővel tekinthetünk a holnapra.

Ebben a lemezben pedig az a jó, hogy többször egymás után elő lehet venni, meghallgatni, lazulni egyet a zenére, vagy épp az elmés, néhol nehezebben értelmezhető szövegekben elmélyedve, odafigyelve, elmerengve hallgatni. Egy biztos, slágeressége ellenére ez a lemez sem az előre gyártott álmokat (Hátsó szándékra emlékszik valaki?) magukba fogadó hallgatóknak készült.

9/10