A ’98-ban alakult Seattle-i Himsa idei lemeze, az immár a Century Media szárnyai alatt napvilágot látott Summon In Thunder, bizony alaposan próbára tett. A csapat korábbi anyagai sem voltak épp habkönnyű menetek; ez a zenekar híres „sűrű”, nem túl könnyen befogadható, a komfortizmust hírből sem ismerő dühödt agysimogatásairól, így nem aggódtam túlságosan, míg az első pár hallgatás után sem rögzült egy-két témát leszámítva sok minden az emlékezetemben, hisz ez többé-kevésbé mindegyik anyaguknál előfordult, ám a 2007-es cucc esetében tényleg nehezen kaptam el a fonalat.
A
Hail Horror lemez brutális, agyszaggató hangzása újra itt van, (
Tue Madsen és a
Courting Tragedy And Disaster-en közreműködött
Steve Carter ült a produceri székben) de a vokálokon bizony nem érezni az „őrült zseni”
Devin Townsend (
Strapping Young Lad, de dolgozott a
Soilwork-kel, a
Lamb Of God-dal, s az utolsó
Darkest Hour-ön is ott a névjegye) kezét, hisz
John Pettibone bizonyította, hogy immúnis mindenfajta hatásra, mely az emészthetőbb vokalizálás irányába terelné képességeit. Ismét azt az eszeveszett, üldözött, fojtott sakálüvöltést produkálja, amit eddig megismerhettünk, megszokhattunk tőle, kíméletlenül tolja ez a külsőre leginkább góth rocker kinézetű csóka. S igazából a zene sem változott alapjaiban a
Hail Horror-hoz képest,
Sammi Curr (az eredeti gitárosuk) visszatérése ellenére sem:
Kirby Johnsonnal karöltve bemutatják az ízes metal gitározás teljes spektrumát. A
Himsa még mindig mai lendülettel, agresszióval és hangzással tolja az old school bandák vastag riffelős felfogásából táplálkozó, ám igazából senkire sem hasonlító zúzdáját. Kivételes vehemenciával és dinamizmussal interpretálják a thrash / speed metal zenekarok sűrű és gyilkos rifforgiáit, szólóit, alaposan felturbózva, gyilkos hangzású lemezekbe burkolva, hardcore-os üvöltéssel megfejelve. A
Himsa nem metalcore-t játszik, bár ők is azon metal csapatok közé tartoznak, akik valamiért a hardcore színtéren szereztek nagyobb tábort maguknak.
Az idei mű esetén nem hazudtak a promószövegek, valahol a Courting.. album és a Hail Horror keresztezéseként írható le a Summon In Thunder, hisz elődjéhez képest több a dallam, a heavy metalos szólózás, s némelyest „epikusabb” is, mint tömör, agresszív elődje. Ám, míg a 2005-eresztés tele volt slágerekkel (Pestilence, Seminal, Anathema, Destroyer, csak hogy párat említsek,) az idei CD-ről hosszú-hosszú ideig csak a Curseworship tűnt kiemelkedőnek. A nyitó Reinventing The Noose magasztos (gitár-) dallamai mondjuk hatásosak, de nem egy kíméletlenül letipró kezdés, az azonnal beindulásra késztető harmóniákkal kísért gyilkos vokális támadásokat (amik miatt annyira lehet bírni őket) elég jellegtelen csépelések akasztják meg. A kettes Haunter (bár vegyíti az Iron Maiden harmóniáit a kétlábgépes durva zúzdával, death-es riffekkel) úgy megy el mellettem, mintha semmi nem történne, bár összetevői rendben vannak, a dal mégsem söpör el. A Big Timber harmóniái és zakatolása már jóval eltaláltabb, tempós, intenzív zúzda, ízes szólómunkával, a beteg klipje pedig önmagáért beszél:
HIMSA – BIG TIMBER
Add to My Profile | More VideosA
Given It To the Taking az első olyan dal, amiért igazán lehet lelkesedni; indítása is finom a monumentális gitárdallammal, akárcsak a klasszikus ízű szóló,
Pettibone üvöltése pedig hidegrázós, ahogy a duplázóval kísért rifforgia tetőződik – ez elejétől a végéig gyilkos darab.
Az akusztikusan induló, monumentális váltott dallamokkal érdemet szerző
Skinwalkers lassan indul be, s fokozódik egyre emelkedettebb hangulatba, a súlyosodással párhuzamosan ikergitáros harmóniái is beindulnak; – igazán hatásos track kevésbé egyértelmű szerkezete, s eltalált témái okán, s remek előjáték a szerintem húzónóta
Courseworship előtt. Ez a dal talán a legjobban sikerült a tizenegyből, vagdalkozó indítása után a banda legjobb összetevőit sorakoztatja fel: emlékezetes, iszonyú húzós harmóniák, súlyosan eltalált riffekre pakolva és letaglózó ének: ezek teszik minden brutalitása ellenére a CD legfogósabbjává. Kár, hogy kevés ilyen szintű daluk született idén, ez bizony a horroros művön is elfért volna. Emlékezetes még a
Den Of Infamy négy perce, remek dallamaival, heavy-sebb felfogásával, ám a többi tételből inkább csak részletek maradnak meg sokadik hallgatásra is.
Súlyos mű a Summon In Thunder, ám dalszerzésügyileg nem sikerült sajnos előrébb lépni; önmagukhoz képest kevés a kiemelkedő dal, sok helyen inkább csak egy-egy szóló, harmónia, esetleg refrén ragad meg az emberben; s bár kellemes hallgatnivaló, a Hail Horror-t én erősebbnek érzem, így a pontszám:
8 / 10
Ők ennél többre képesek.
Kiemelkedő dalok: Given It To The Taking, Big Timber, Skinwalkers, Curseworship, Den Of Infamy.
Myspace
Official site
