Hét percről hét mondatban – Fish!: Nem jó, de nem is tragikus

Az idén már 21. életévébe lépő Fish! sosem volt a hosszú dalok zenekara, de a héten megjelent legújabb kislemezükkel konkrétan elértek a tömör, velős önkifejezés csúcsára: a Nem jó, de nem is tragikus EP nem hosszabb, mint 7 perc, úgyhogy ez a kritika sem lesz hosszabb, mint 7 mondat.

A játékidőből már sejthető, de szögezzük is le: ez itt a Fish! legpunkabb anyaga, még a 2013-as Konzervzenénél is jobban – fogalmazzunk úgy, hogy ez itt már nem csak majdnem, hanem totál Kalifornia. Az utóbbi anyagok színesebb, barátságosabb, néhol nettó poposabb hangvétele után semmi előjele nem volt egy ilyen lépésnek, viszont nagyon is működik a dolog. Én sokkal jobban rápörögtem, mint az utolsó két Felemás kislemezre, amikről úgy éreztem, nem igazán tartanak semerre, meg nem is igazán akarnak semmit, max annyit, hogy ne legyen csend (persze Animal Cannibals– meg Kozmix-feldolgozásoktól nem is igazán lenne fair ennél többet várni, de attól még igaz). Ellenben ez egy sokkal zsigeribb, felpaprikázottabb anyag, a tempókban is, a szövegeket nézve meg pláne, főleg az utolsó két dalban érik egymást a szállóigének való, savas odaszólások, amiken azt érzem, hogy ezek most tényleg kikívánkoztak, utat kellett törniük kifelé. Az meg külön öröm, hogy az egész cucc úgy lett még punkabb, hogy közben kevesebb lett benne az ooóó-zás, ami meg kezdett már olyanná válni, mint az Architectsnél a rengeteg “blegh!”, amik a hatás fokozása helyett inkább önmaguk paródiájának hatottak. Innentől már csak annyit szeretnék, hogy majd koncerten is faltól falig menjen le az egész cucc, ahogy a klipben.

A következő koncert január 18-án lesz a Barba Negrában, előzenekarok a New Friend Request és a Polytrip. A belépők 90%-a már elment, jegyelővétel itt.