Hazai Hétvége: Scarcity Budapest – SCBP vs TKYD

Az egyértelmű, hogy Saiidból vagy Bobafettből egy születik egy évtizedben, és talán felesleges is várni még néhány évig, hogy valaki ismét ki tudjon úgy emelkedni „szakmailag” a magyar rapvilágból, mint a budapesti rapköltő és a nyíregyi Romhányi, ráadásul összetett, vagy épp szójátékokkal teli szövegek nélkül is sikeres és elismert MC lehet ma valaki. TKYD sem kíván kilépni abból a stílusból, amit a legtöbb kollégája képvisel, innentől pedig csak az a kérdés, hogy mennyire tudja elérni az alapokkal és a közreműködőkkel a Grindesign tervezte borító által sugallt keménységet. Az bizonyos, hogy AZA alapjai továbbra is hibátlanok: a Babylon Final Fantasy-hoz is nyúló elektronikája vagy az Ez Hazavág kíméletlen húzása önmagukban is eladják a dalt, és erre még TKYD sorai is rátesznek egy lapáttal. Az album nehezebben „támadható” felét az alapok jelentik (az Elveszett Lelkek például egy zseniális húzással Pokolgépet hangmintáz), illetve ezek azok, amelyek miatt létrejöhet az az összkép, amely a szövegeket is legitimizálja: a lemez zenei oldala pont ilyen témákat és sorokat kíván meg, ez nem az Astronautalis vagy Aesop Rock rajongóknak szól, hanem azoknak, akik La Coka Nostra és Army of the Pharaohs lemezekkel szigorítják az arcukat (ezt a második tételben lévő Apathy és Vinnie Paz bevágások egyértelművé is teszik). Márpedig aki beszél angolul, az pontosan tudja, hogy ezen a színtéren nem a harmadikos szöveggyűjteményből olvasnak fel, hanem inkább a szórakoztató keménykedés és kivagyiság megy, és ezt sikerül TKYD-nek és kollégáinak is hozniuk, ráadásul kikerülték a LCN/JMT körökre jellemző politikai-vallási konspirálást. Vannak hibái az albumnak, hiszen hullámzó a dalok színvonala, de ez inkább ered abból, hogy ahol erős, ott nagyon erős, és így az egyes közepes darabok gyengébbnek tűnnek. Mindettől függetlenül továbbra is marad az év eleji helyzet: AZA a színtér 95%-a előtt jár még mindig, csak most már nem kell szótár ahhoz, hogy ezt tudd.

8/10