Hazai Hétvége: Follow The Water – Mountains

Előre ki szeretnénk jelenteni, hogy az első anyagról írt kritikánk támpontjai valamelyest még mindig élnek: a zenekar nagyon jól mozog abban a kortárs metalcore közegben, amelyhez a női vokál adta adalék miatt az Eyes Set to Kill képe rajzolódik ki előttünk, s úgy, hogy Baksza Alexandra még sosem énekelt ennyire Alexia Rodriguez magasságaiban (és ilyen kiválóan), a párhuzam szinte elkerülhetetlen, bármennyire is szeretné a címkét a kritikus elkerülni. A panelek ugyebár adottak, ehhez pedig a Blessthefall sikere óta nem is mer igazán hozzányúlni senki, az olyan nevek, mint az Adept, a We Came As Romans vagy a Motionless In White pedig garanciák arra, hogy a kétezres évek közepétől építkező, s talán népszerűsége csúcsán leledző dallamos metalcore-ba menekvő modern emocore hullámnak mindig meglegyen a hallgatótábora. Az ebből való továbblépést nagyon sok zenekar az elektronikához való nyúlásban látja (The Word Alive után szabadon), ezért is érdekes a Follow The Water helyzete a második EP-hez való megérkezésekor. A Mountains még mindig hozza a standard, a zenekartól jól ismert és jellemző közeget, de minden monumentálisabb, jobban mondva kiteljesedettebb: a dalstruktúrák összetettebbek lettek, a dallamok jóval szebb ívet járnak, a breakdownok precízebbek, az énektémák pedig talán a legnagyobb fejlődésen mentek keresztül, legyen szó az ordítás gondos kezeléséről vagy a tiszták melódiáinak megfelelő nyújtásáról a verzék és a refrének alatt egyaránt. Erről talán a gondos stílusérzékkel megválasztott adalék tehet, már az első dalban, a To The Wolves bevezető témáiban érethetjük, hogy már hallatunk valahol hasonlót. A már-már kultikus A Day To Remember által életre hívott metalcore/pop-punk hibridhangzás elevenedik meg, s ez a megszólalás a No Silence körülményeinek hála domináns szerepet tud szerezni a dalokban, a csordavokálok és a tiszta témák pedig talán ennek a plusznak köszönhetően is működnek sokkal jobban, mint korábban. Természetesen a zenekar igyekszik a dal második felében pótolni metalcore vázát (Architects-vonal), a 14.02.-ben pedig az első EP-vel megszerzett rajongóknak is bőven kedveskednek, minden a helyén van. A címadó Mountains kezdőtémái viszont újra meglepetést tartogatnak, ugyanis elemei egyenesen a kortárs dallamos hardcore „hiszti-vonala” (főleg a brit elágazás) felé konvergálnak, a refrének pedig egészen a fenti pop-punk attitűdjében tündökölnek, majd a dal felveszi a dallamos metalcore előnyeit is az átvezetőben. Mindhárom dal jó, az összkép és a dalírási képesség nagy fejlődést mutat, ahogy a zenekar megítélése is: a sikeres első európai turné, a növekvő figyelem és a létrán való apró lépések biztos és eseménydús jövőt rajzolnak fel a csapat horizontjára. Kíváncsian várjuk, hogy képesek lesznek-e hozni ezt a minőséget nagylemezen is. 7/10