Havok – Unnatural Selection

Tracklist:

01. I Am the State
02. Give Me Liberty... Or Give Me Death
03. It Is True
04. Under the Gun
05. Waste of Life
06. Living Nightmare
07. Chasing the Edge
08. Worse Than War
09. Children of the Grave (Black Sabbath feldolgozás)
10. Unnatural Selection

Műfaj: retro-thrash metal

Támpont: Exodus, Nuclear Assault, Municipal Waste

Hossz: 48:00

Megjelenés: 2013. június 25.

Kiadó: Candlelight

Webcím: Ugrás a weboldalra

A retro vonulat jelenleg leginkább a ’70-es évek hard rockján, ős-metalján, na meg pszichedelikus rock zenéjén nevelkedett muzsikusokat érinti, azonban korábban más műfajok is vissza-visszatérni látszottak. Egy időben se szeri, se száma nem volt a ’80-as évek tradicionális metalját felelevenítő zenekaroknak, majd a 2000-es évek második felében, különösen annak utolsó harmadában, a true metal által már egyszer megidézett korszak logikáját követve, eljöttek a retro-thrash és retro-glam metal formációk. Annak az önmagában se nem örvendetes, se nem elítélendő ténynek, hogy valaki egy az egyben egy adott éra legjavát kívánja megidézni, a milyensége legtöbbször egy tényezőn áll vagy bukik. Ez pedig nem más, mint az emlékezetes dalok megléte vagy hiánya.



A retro-thrash zenekarok ugyan egységesnek mondhatóak a tekintetben, hogy mindegyiküknek a ’80-as években keresendőek a hatásaik, azonban akik járatosabbak ebben a korszakban, azok egész nagy pontossággal képes megtippelni azt is, hogy azon belül melyik volt az a pár név, ami kiemelt jelentőséggel bírt a zenészek ízlésének formálásában. Az egész újkori thrash hullám talán legizgalmasabbjának, a Vektornak a tagja például egészen biztosan több Destruction és Voivod albumot hallgattak, mint Metallicát. De említhetném a totális S.O.D. és Exodus mániákus Municipal Waste nevét is, vagy az Overkill hatásoktól hemzsegő ír Gama Bombot, de a Kreator kaliforniai helytartóját, a Warbringert is. Kétségtelen, hogy világmegváltásról ilyen mértékű áthallások mellett nem beszélhetünk, viszont akkor felmerül a kérdés, hogy mit kínál számunkra egy ilyen újhullámos produkció 2013-ban.

Ha a harmadik albumnál járó, denveri Havokot nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy korrekt múltidézést. Aranyszabály azonban, hogy a műfaj legjobbjai szinte kivétel nélkül 35 perc körüli játékidővel nyerték meg a hallgatót, így az 50 perc körüli Unnatural Selection rögtön az elején vét egy szarvashibát, ugyanis ebből a fajta muzsikából csak a legnagyobbak tudják fenntartani a figyelmet ilyen hosszú ideig (lásd: Exodus – Tempo of the Damned vagy Kreator – Enemy of God). Zeneileg hőseink egyébként leginkább az Exodus és a crossoverbe hajló Nuclear Assault vonalán mozognak, de a dallamosabb részeknél a Testament és kései Destruction világa is felsejlik. A produktum kellemesen feszes hangzással büszkélkedhet (Terry Date és James Murphy ügyködött a keverőpultnál) bár némi kosz még elférne a kissé szárazon kattogó basszuson. A zenekar ritmusszekciójában egyébként változás állt be az idei évben, az előző két művükön szereplő Jesse De Los Santos helyét Mike Leon vette át. A lemez tíz tétele közül kilenc saját szerzemény, egy pedig a Black Sabbath alapvetésének, a Children of the Grave-nek a feldolgozása. Sok mindent nem tudtak formálni a nótán, csak karcosan elnyomták, amitől egészen olyan lett, mint egy Trouble/Metal Church hibrid, ami végső soron egy érdekes színfoltja a korongnak. A másik ilyen érdekesség a pimaszra vett Under the Gun, ahol nekem először egy “Puma cipős Seb’ Bach” jelent meg lelki szemeim előtt, majd elismerően hümmögve nyugtáztam, hogy a thrash metalba oltott Skid Row nagyon is működőképes. Az alaptempó egyébként ritkán vált csuklógyilkosra, az első két dalt leszámítva inkább a lassabb mosh témák vannak túlsúlyban, ami nem áll nekik rosszul, de azért egy-két tempósabb témát elbírt volna még a szalag. Így a végeredmény részben meggyőző, részben pedig kissé túl homogén középtempós thrash, a műfajhoz híven háborúval és korrupt, elnyomó politikával foglalkozó dalszövegekkel.

Mint említettem a cikk elején, ebben a stílusban manapság minden az emlékezetes dalokon múlik. A Havok harmadik nekifutásra e tekintetben távolról sem vérzik el: a Give Me Liberty… Or Give Me Death, a Living Nightmare, vagy az említett Under the Gun egytől egyig kitűnő szerzemény, azonban a szürkébb pillanatok és a kicsit elnyújtott játékidő elvesz az alapvetően kedvező összképből. 6,5/10