Hand To Hand – Design The End/Follow The Horizon

Nem érkezett tehát olyan váratlanul a Lifeforce Records szerződés és ezzel együtt az új lemez sem, amely épp annyit változott csak, hogy egy parányi kétségünk se maradjon a srácok tehetségét illetően. Ahány kritika, annyiféle stílusmeghatározást olvashatunk a Design the End/Follow the Horizon esetében, bár ezek nagy része nem igazán helytálló. A Burden Of A Day-féle ütemes emocore sémákból építkező dalok kifejezetten ötletesek, nagyon kevés üresjárattal és annál is kevesebb erőltetett, unalmas breakdownnal. Nem ritka, hogy a dalok tökéletes megszólalásához egy harmadik gitárt is harcba vetnek, mely alatt nem a The Great Commission-nél megszokott „két gitár breakdown-t játszik, a maradék egy húrt penget” felállásra kell gondolni: a Hand To Hand a technikásabb oldalát fogta meg a dolgoknak, elkerülve az egyszerűbb, buta témák halmozódását. A legtöbbször az emo és a post-hardcore jelzőt kapta meg egyébként a banda, amely talán az ének sokszínűsége miatt kerülhet szóba, hiszen Rob Kellom témái több stílusból gyökereznek, és ezzel is még több színt visz az amúgy sem szürke kiadványba.

Kellően fogós tehát az anyag, még a durcásan brummogó basszusgitár és a pattogós dobtémák is kiemelkedőek a stílus viszonyaihoz mérten is. Hab a tortán a kiegészítő szerepet vállaló elektronika, a remek átvezető, vagy az a sok apró finomság, amik a megteremtett hangulatot csak tovább fokozzák. Az alapból gyors tempó miatt szinte átrobog a lemez a hallgatón, és eleinte fel se fogja mi történt vele abban a körülbelül negyven percben, de kellő figyelemmel hamar kijön minden részlet, különösen az olyan remekül megszólaló dalokban, mint például az elképesztően fogós énektémával operáló Mr. Warwithin, a kicsit sablonos, de nagyon szerethető Love Muscle, vagy a szinte teljesen instrumentális zárótétel, a Let’s End This Album With A Party.

A lemez egyetlen hátrányát a nagyon ritkán előbukkanó izzadtságszagú témák adhatják, amelyek nem a legfényesebbek, emellett egy-két dal szerkezetében sem tökéletes, de ezek apró hibák, amik szinte természetesnek mondhatóak egy ilyen hosszúságú nagylemeznél. Sajnos 2010 végén a banda 6 évnyi közös munka után bejelentette feloszlását, bár nem tartották lehetetlennek, hogy a jövőben más név alatt egy hasonló, vagy akár egy teljesen más stílusú projektbe fogjanak, ez pedig a rajongók számára egy hangyányi reményt adhat, hogy a jövőben újra hallhatják együtt zenélni ezt a nagyszerű bandát. Ha esetleg mégsem jönne össze a dolog, a Design the End/Follow the Horizon egy kiváló zárása egy kiváló pályafutásnak, így méltán érdemli meg az utólagos figyelmet is ez a 2009-es alkotás.

8/10