Gregorián grindcore vagy mi – ismét pusztít a Napalm Death

Még belegondolni is sok, mennyi ideje tevékenykedik a kemény zenei műfajok egyik megrendíthetetlen alappillére, az 1981-ben (!) alakult Napalm Death. A méltán híres zenekar pályafutása szinte töretlen, az évek során voltak gyengébb pillanataik, átmeneti hullámvölgyek, de mindenképp tiszteletreméltó, hogy soha nem adták egy bizonyos szint alá, mindeközben sosem köpték szembe magukat, vagy a rajongóikat. Szinte hihetetlen, de az Apex Predator – Easy Meat már a 15. nagylemez a sorban, amivel újra bebizonyították, hogy nem hiába ők minden idők egyik legnépszerűbb grindcore bandája.

Noha már igen régóta nem vegytiszta grindcore, amit a Napalm Death művel, az évek során ugyanis átalakultak egy könyörtelen extrém zenei olvasztótégellyé, de talán ennek köszönhető, hogy azonnal felismerhető a stílusuk. Ugyanúgy megtalálni zenéjükben a grindcore mellett a death, thrash, crust, doom és további zenei elemek vegyületeit, amik sokszor nem is a legnyilvánvalóbb módon jelennek meg dalaikban. Lemezről – lemezre egyre kifinomultabb formát öltöttek kompozícióik, a nyersesség és a düh viszont nem szenvedett csorbát ebből fakadóan, ma is fiatalokat megszégyenítő elánnal tudnak aprítani, mind élőben, mind lemezen. Ez a fajta dalcentrikusságra való törekvés főleg az utóbbi albumokon szembeötlő, a Utilitarian albumon hallható fura kísérletezések most talán kicsit háttérbe szorultak,viszont ez nem jelenti azt, hogy ne lennének érdekes momentumok ezen a lemezen is. Rögtön a nyitó címadó tételben újra előtérbe kerül a tiszta ének, ami fura, gregoriánra emlékeztető vokalizálásra hasonlít, az előző album egyik legfurább eleme volt. A későbbiekben nem bukkan fel sokszor, de színesítő jellegétől eltekintve, talán jobb is hogy nem vitték túlzásba. A szokásos kíméletlen őrlések mellett fellelhetőek a már-már védjegyszerű masszív betonozások, de alkalomadtán néhány málházósabb/doomosabb témát is megvillantanak, ezeket dinamikai szempontból nagyon jó helyeken használták fel, nincs az az érzése a hallgatónak, hogy egy egybefolyó zajmasszát hall, a többnyire 3 perc környékén mozgó számok mindegyike már az első hallgatás után jól elkülöníthető. Tény, hogy vannak rajta gyengébb tételek is, ezeket lehagyva ideálisabb lett volna 40 perc alatt tartani az összjátékidőt és egy csont nélküli albumot összehozni. A szövegek még mindig az éles társadalomkritikától túlfűtöttek, ez talán nem meglepetés senkinek, a zenekar egyik védjegye volt mindig is, ezeket Barney Greenway a mai napig összetéveszthetetlen orgánumán tolmácsolja. A hangzás az utóbbi három album óta nem sokat változott, bár most mintha kicsit kevésbé lenne túlpolírozva, de még így elviselne egy kicsit több koszt a hangkép. A borító is megérdemel egy külön bekezdést, ezúttal nagyon eltalálták, az ötletesség és az undor tökéletes elegye. Noha nem fogja alapjaiban megrázni az extrém zenei színteret az Apex Predator – Easy Meat, de a Napalm újra hozta azt a minőségi szintet, amit tőlük megszokhattunk, az album bővelkedik remek dalokban/ötletekben, valahogy így kell kompromisszummentesen extrém zenét játszani 2015-ben. 8/10