Gorguts – Colored Sands

A Gorguts sosem a könnyebbik végét ragadta meg a death metal műfajának. Zenéjük albumról albumra egyre technikásabb, összetettebb lett. A debütre jellemző, korai Death és Morbid Angel hatások az old school megközelítéssel együtt folyamatosan kivesztek zenéjükből, így második nekifutásra már egy összetettebb Atheist rokon irányba mozdultak el. Progresszivitás terén azonban minden korábbi próbálkozásukat elhalványította az öt év után elkészült, korábban is említett harmadik anyag, az Obscura. Ez az egy órás szörnyeteg az őrült komplexitás szinonimájaként vonult be az extrém metal történetébe, disszonáns gitárfutamai, szanaszét tördelt dobolása és nem utolsósorban beteges atmoszférája révén kultikus státuszra tett szert. A későbbi technikás vonal képviselői (Psycroptic, Origin, Beneath the Massacre stb.) és a deathcore egyes szereplői (The Red Chord, Despised Icon) is sokkal tartoznak ennek a korongnak. A 2001-es From Wisdom to Hate hasonlóan elvetemült hangnemben fogant, de annyira már nem tudott meghökkentő lenni, mint elődje. Ezzel szemben a Colored Sands a meglepetések tárházát nyújtja a gyanútlan hallgató számára.

Luc az új album kapcsán kihangsúlyozta, hogy ezúttal a bravúros megoldások mellett a hangulati elemekre is nagy hangsúly kíván fektetni, mondhatni egyfajta filmzenei megközelítésben gondolkodik. A fő inspirációt pedig valós történelmi esemény jelentette számára, vagyis Tibet 1950-es években történő megszállása (erre egyértelmű utalás a lemez közepén felhangzó klasszikus zenei betét a Battle of Chamdo). Az interjúkban elhangzottakat abszolút alátámasztja kilenc szerzemény. Amellett, hogy továbbra is egy progresszív és komplex death metal lemezről beszélünk, az ötödik Gorguts alkotás merész újdonságokat tartalmaz elődjeihez képest. A brutális death alapú részek mellé ezúttal lassan őrlő, sludge metal hatású témák is keveredtek, így adva zenéjüknek egy sötétebb, komorabb színezetet. A lassú, ólomsúlyú riffek és a blastokkal megtűzdelt részek egy kavargó, vészjósló masszává állnak össze, amely a sajátos, diszharmonikus riffelésnek köszönhetően továbbra is száz százalékban Gorguts. Ha hasonlítani kéne valamihez a zenét, akkor elsősorban az Immolation által játszott death metal juthat eszünkbe, vagy a pokoljárásnak címkézhető Ulcerate, de az örvénylő, magával rántó atmoszféra miatt az avant-garde black metalt játszó Deathspell Omega neve is ide kívánkozik. A Colored Sands ugyanis hasonlóan embert próbáló hallgatni való, mint a franciák legutóbbi produktuma, a Paracletus. Lemay bömbölése és jellegzetes gitártémái egyre mélyebbre és mélyebbre rántják a hallgatót, ha stílusos akarok lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy vérrel átitatott futóhomokként szippant magába a produkció tónusa, hangulata. Colin Marston basszusgitáros (Behold the Arctopus, Dysrhythmia) és John Longstreth dobos (Origin és ex-The Red Chord többek között) remek ritmusszekciót képeznek, a sokat tapasztalt muzsikusok jó választásnak bizonyultak, de Kevin Hufnagel gitárosra (szintén Dysrhythmia) sem lehet panasz. A hangzás a nyomasztó légkör megteremtésének van alárendelve, így a hangszerek egy masszív, nehezen áttörhető falat képeznek, ami távol áll, mi több fényévekre van a stílusra gyakran jellemző, klinikai és steril megszólalástól. Nehéz egy-egy szerzeményt kiemelni a lemezről, mivel egészben van érelme hallgatni, de ismerkedésre talán a Le Toit du Monde, a Forgotten Arrows vagy az Enemies of Compassion lehet a legalkalmasabb.

Érdemes volt kivárni az ötödik Gorguts albumot, ugyanis egy valódi monstrum született, ami egészen biztos, hogy csak sokszori hallgatás után engedi magát megmutatni teljes pompájában, azonban a rászánt időt abszolút megérdemli. Nem lehet bármikor elővenni, nem akkor fog terítékre kerülni, amikor egy jófajta zúzásra vágyik a hallgató, arra ott van többek közt az új Immolation, Suffocation na meg a Carcass korong. A Colored Sands egy valódi hangulatlemez, amit csak a műfaj legelkötelezettebb híve fognak igazán szeretni, de ők hosszútávon sokat fognak kivenni belőle. 8/10