Gaza – No Absolutes in Human Suffering

Esetükben sokszor hallani a kaotikus HC jelzőt, bár az első két lemezükre sokkal inkább a kaotikus volt a jellemző, mint a hardcore, és éppen ezért főleg az elvetemültebb zenerajongókat sikerült maguk mögé állítani. Ez a bázis pedig elég szép számmal állt/áll a nem éppen keresztény együttes mögött. És mivel a No Absolutes in Human Sufferingen sokkal összeszedettebb dalokat pakolni, mint az elődökre, mindezt úgy, hogy a rájuk jellemző műfaji kavalkád – van itt grind, sludge, matek, post-metal, és minden, mi szem-szájnak ingere – megmaradt a régi formában. Korábban gyakran előfordult, hogy egy dal már az első fél percben belefulladt a káoszba, most ez nem annyira jellemző, vagy ha mégis (tökéletes példa erre a Not With All the Hope in the World), akkor sikerül elereszteni egy irgalmatlan dallamos sludge részt. Ezek a részek rengeteget dobnak az anyag színvonalán, talán csak a zárótétel vége az egyetlen kivétel ez alól, az nincs annyira eltalálva.  A hangzás viszont csillagos ötös, a hasonló, szintén idei This Gift is a Curse volt az, ahol az atmoszféra elnyelte a zenét, nos, ez itt egyáltalán nem történik meg, bár itt az atmoszférateremtés közel sem kap akkora szerepet.

A szövegek adják általában a Gaza anyagainak a savát-borsát. A témaválasztás bár nem sokkal, de eltér az eddigi vallásellenességtől, és most sokkal inkább politikai témákról szólnak a dalok, bár Jon Parkin most sem hazudtolta meg magát, és bár állítása szerint Amerikát, mint nagyhatalmat pécézte ki magának, azért sokszor egyháti példákon/frázisokon keresztül mutatja be a birodalom bukását. És ha már Jon Parkin: Hiába acsarkodik eléggé egyhangúan, ez a hang hihetetlenül illik ehhez az erőszakos zenéhez, egy elég derekas túlzással mondhatnánk azt is, hogy ő Jacob Bannon Jr. A Routine and Then Deathben bemutatott teljesítményét mindenképpen ki kell emelni, ellenállhatatlan kísértést érez az ember arra, hogy vele együtt süvöltse azt a négy sort. És bár a beszámolók alapján a 2010-es koncertjük a Dürerben nem sokakat nyűgözött le, de határozottan fejlődőképes csapatról van szó, akik egyelőre nem csapnak úgy szájon, mint a Black Breath, vagy a Nails, de mindenképpen érdemesek arra, hogy mindenki adjon nekik egy esélyt. 8/10