Five Finger Death Punch – The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1

Tracklist:

1. Lift Me Up (közreműködik Rob Halford)
2. Watch You Bleed
3. You
4. Wrong Side of Heaven
5. Burn MF
6. I.M. Sin
7. Anywhere But Here (közr. Maria Brink az In This Momentből)
8. Dot Your Eyes
9. M.I.N.E. (End This Way)
10. Mama Said Knock You Out (közr. Tech N9ne, LL Cool J feldolgozás)
11. Diary of a Deadman
12. I.M. Sin (közr. Max Cavalera)
13. Anywhere But Here (duett Maria Brinkkel)
14. Dot Your Eyes (közr. Jamey Jasta)

Műfaj: alternatív metal

Támpont: Stone Sour, Slipknot, Disturbed

Hossz: 51:56

Megjelenés: 2013. július 30.

Kiadó: Prospect Park

Webcím: Ugrás a weboldalra

Hiába jönnek-mennek a különböző trendek, a metal, mégpedig annak is a tradicionális fertálya elég komoly mozgósító erejű jelenség ahhoz, hogy időről időre érdemes legyen a guggolgatós-szintis metalcore területén kívül is komolyabb beruházásokat eszközölni. A bőrdzseki kétségtelenül meglévő romantikájának egyik legfontosabb, relatíve új meglovagolója pedig a Five Finger Death Punch, akik legutóbbi, American Capitalist című lemezükkel alaposan megosztották a potenciális közönséget. Akadtak ugyanis, akik egyből behódoltak a kétségtelenül roppant fogós összeállításnak, de voltak olyan is, akik úgy könyvelték el a bandát, mint annak legjobb bizonyítékát, mennyire hajlamosak időnként a fülükön ülni a metalrajongók.

Azok, akik annyira benne vannak a fémzenében, hogy még izzadni is feketét szoktak, nyilván már jó ideje átlátnak ezen a kirakattársaságon, viszont akiket sikerült bepalizni, azoknak kitűnő kijózanító lehet az új, hosszú című (The Wrong Side of Heaven and the Righteous Side of Hell, Volume 1, még leírni is kín) nagylemez. És mindezt úgy írom, hogy Ivan Moody egészen fantasztikus énekes, csak épp a lemezen is vendégeskedő Max Cavalerát megszégyenítő módon üvölt a hangja valóban fajsúlyos dalok és gitártémák után. Jason Hook az egész zenei eszköztáruk csúcsának számító szólókat tol az arcunkba, Báthory Zoli pedig magyar származású, mármint tényleg, nem csak Quorthonék iránti tiszteletből vette fel ezt a nevet. Még csak nem is az a baj,  hogy a Five Finger Death Punch zenéje egyszerű (lásd az énektémáival az ösztönmetal egyik legjobbját,  a Dio-érás ‘Sabbath-ot idéző kezdőnótát, ami a lemez legjobb dala), hanem hogy a világ legunalmasabb sablonjait játsszák, immáron negyedik alkalommal. A zenei arculat NWOAHM panelek gátlástalan, ráadásul veszettül ostoba lenyúlásából áll, hiszen csak annak gagyibb, színvonaltalanabb oldalát tudták magukévá tenni, lásd a filléres riffeket és az ötlettelen, általában agyatlan duplázótaposásban kimerülő dobtémákat. A tetovált búcsújáró bohócokra hasonlító zenekar mindenkori teljesítményét például az új Stone Sourokkal összehasonlítva is azt láthatjuk, hogy Corey Taylorék minden tekintetben jobbak, pedig őket is lehet bőven rugdosni a kliséhegyek és biztonsági megoldások miatt. Ráadásul a 2013-as újabb ringbeszállás idején a 5FDP még egy fontos területen a gyengélkedés jeleit mutatja:  kevés a sláger. A lemez ugyan jól indul, és érdekes módon a két ballada, a Wrong Side Of Heaven és a M.I.N.E is egyből ragad (más kérdés, hogy előbb túl kell tennünk magunkat azon, hogy nyálasabbak, mint egy kocsmamenti járda), de sok a mélypont is, pl. a vélhetően tengerészgyalogosoknak írt Burn MF (ha valaki előtt felsejlik a Dope neve, az nem véletlen), az év egyik legrosszabb feldolgozása, no meg a „záródal”, ami után érthetetlen módon három már elhangzott szám sztárvendégekkel kiegészített változata következik.

Valójában az utolsó hármas teszi már-már kínosan nyilvánvalóvá a legitimációs kényszert, ami egy ilyen, nem feltétlenül őstehetségekből és elhivatott arcokból álló bandában nyilvánvalóan megvan (nem mellesleg arra is jó a sok közreműködő, hogy a “külsős” énekesek rajongói is potenciális albumvásárlókká váljanak), csak annyi a bibi, hogy nem ilyen olcsó trükkökkel kellene bizonygatni azt, hogy a 5FDP is része a metalzene nevű legendának, hanem kiváló dalokkal. Egyedül azoknak merem — nem túl természetes mosollyal — ajánlani a lemezt, akik már nagyon vágynak egy ilyen modern-tradicionális keverék lemezre, főleg, ha az új Avenged Sevenfold anyaggal kapcsolatos várakozások is dugába dőlnek. 3/10