Fit For An Autopsy – Hellbound

Akik az első lemez kíméletlen pusztítását várják a Hellboundtól, lehet, hogy csalódni fognak. Nem, nem lett popzene ez az anyag sem, sőt, ahol kíméletlennek kell lenni, ott kíméletlen is – talán még durvább is, mint a debüt, ami azért elég derekas teljesítmény. Azonban most nem csak ezzel találkozni a dalokban, hanem olyan kiállásokkal is, amelyek elsősorban az Ulcerate-re emlékeztetnek – erre példa mondjuk a beharangozóként kidobott Do You See Him. Ezek a részek jelentik az egyetlen újdonságot az FFAA zenéjében, azonban ennyi is elég markáns változást jelent, lévén sok ilyen belassulás/elszállás van, és sokat hozzáad az amúgy is elég mizantróp hangvételű album atmoszférájához. Ráadásul a srácok amúgy sem felejtettek el dalokat írni, így az olyan számok, mint a Thank You, Budd Dwyer, vagy a There Is Nothing Worth Keeping nagyon szépen hasítanak, ha kell, de a breakdownok is teljesen a helyükön vannak (mondjuk ebből a szempontból a csúcs a Mother Of The Year). A jó dalokon pedig sokat dob a lassan már alapkövetelménynek számító brutális hangzás (de ez nem meglepetés, már a The Process Of Human Extermination is állatul szólt).

A korongon amúgy vendégénekesek sora szerepel, így feltűnik CJ McMahon a Thy Art Is Murderből, Vincent Bennett az Acacia Strainből és Danny Leal az Upon A Burning Bodyból – közülük Vincent pársoros szereplése a legemlékezetesebb a rettenetesen gagyi címmel „megáldott” Children Of The Corn Syrupban. De ha már a lírai mélységeknél tartunk: Nate szövegei ismét elképesztő mennyiségű gyűlöletet árasztanak magukból, és ezt itt is sikerül hozni, és valahogy itt az ilyenek sokkal jobban ütnek, mint például a Carnifex utolsó anyagán, és a zenével is remekül sikerül ezt összekapcsolni (a Do You See Him „And maybe I’m a cynic” kezdetű monológja a csúcspont a szövegtől függetlenül is a lemezen, illetve a There Is Nothing Worth Keeping is kiemelkedő). 2011-ben az év egyik (sőt, inkább a) legbrutálisabb deathcore anyagát hallhattuk a kvintettől, és ez bizony 2013-ra is áll, hiába vagyunk már túl egyArsonists Get All The Girlsön, vagy egy Hester Prynne-en, és ezáltal valószínűleg az is eldőlt, hogy az FFAA napjaink legbrutálisabb deathcore zenekara – persze azért ott vannak a nyomában a riválisok is (I Declare War – bár ők a self-titleddel eléggé elvétették a lécet – , Thy Art Is Murder).

9/10