Fear Factory – The Industrialist

Tracklist:

01. The Industrialist
02. Recharger
03. New Messiah
04. God Eater
05. Depraved Mind Murder
06. Virus of Faith
07. Difference Engine
08. Disassemble
09. Religion is Flawed Because…
10. Human Augmentation

Hossz: 48:45

Megjelenés: 2012. június 5.

Kiadó: Candlelight Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A nagy kavarásoknak vége: Burton C. Bell énekes és Dino Cazares gitáros elásták a csatabárdot. A Fear Factory két fő kolomposa ismét vállvetve küzd az életben maradásért, mi több, ezt az albumot oly annyira ketten hozták össze, hogy végül élő dob nem is került rá. Mechanikus, indusztriális modern metalban amit leraktak az asztalra együtt, az etalon, ehhez kétség nem fér. A kérdés az, hogy mit tudnak még 15 évvel a műfajt alapjaiban megrázó Demanufacture és a népszerűségük csúcsát jelentő Obsolete után a rajongóiknak adni. Van-e még olyan, amit nem hallhattunk tőlük?

A két éve megjelent Mechanize alapján arra lehetett következtetni, hogy nincs. A korai alapvetéseken kialakult világhoz sokat már Dino nélkül sem tudtak hozzá tenni, inkább csak dallamosodtak. Viszont tagadhatatlan, hogy például a 2004-es Archetype rengeteg maradandó dalt tartalmazott (Bite the Hand That Bleeds, Cyberwaste, Archetype és még sorolhatnám). A 2010-es „összeborulós” lemez némileg visszatérést jelentett a ’90-es évekhez: morcosabb, harapósabb ám nem kevésbé hatásos tételeket tartalmazott. Így aztán akinek nem jelentett problémát az innováció hiánya, azt az alkotást is a keblére ölelhette. Az új produkció azonban elődjénél némileg szürkébbre sikeredett.

Az előző bekezdésből könnyű kikövetkeztetni, hogy nem abba fogok belekötni, hogy nem egy újabb Demanufacture amit hallok. Ilyen irreális elvárásokat kár volna bármelyik alapbanda iránt támasztani, hiszen ami egyszeri és megismételhetetlen klasszikus, az a zenei nívón túl épp attól az, hogy egy adott korszak termelte ki magából. Ami akkoriban meghökkentőnek számított, az ma már bevetté, vagy rosszabb esetben sablonossá vált. Épp ezért lehetetlen lenne ugyanazzal a zenével világot váltani. A probléma ott kezdődik, amikor már nem igazán képesek szórakoztatni a jól bevált zenei fordulatok. A Fear Factory életműben ennél a lemeznél jött el az a pont, ahol ez megtörtént.

A tíz tételes albumot egy koncepció járja át, aminek a középpontjában – nem meglepő módon – egy gép áll. A dalok ennek vannak alárendelve. Így lehetséges az, hogy az utolsó két szerzemény egy instrumentális, illetve egy zajkollázsnak mondható hangulatfestés. Valahogy azonban az igazán ütős kompozíciók hiányoznak, aminek lehet az az oka, hogy túlságosan a sztorira koncentráltak ezúttal. A lemez gerincét alkotó számok közül a tipikus FF slágernek mondható Recharger emelkedik ki, direkt, a Mechanize világára hajazó megközelítésével. A fő különbség a két lemez közt, hogy ezúttal az elektronikával és a szintikkel is merészebben kísérleteznek. A Difference Engine a maga egyszerűségében újabb üde foltja a lemeznek, a vége fele pedig egy kísértetiesen Mastodonra emlékeztető dallammal is sikerül megspékelni. Talán ezután ellentmondásnak fog tűnni, de Bell hangja továbbra is nagyon tipikus, hozza a tőle elvárt karakteres refréneket, még az olyan elborult tételekben is, mint mondjuk a God Eater.

Összességében nincs nagy baj az Industrialisttal, csak épp lehetett volna erősebb is. Logikus következménye a két évvel ezelőtti albumnak, némileg több hangulati elemmel, egy kevésbé dalközpontú megközelítésben. Valahogy ez tőlük kevésnek hat, és bár tudjuk, hogy a fénykorba nem képesek ők se visszarepíteni, de egy Archetype szinten jól megírt dalcsokorral azért még megörvendeztethetnének bennünket.

6,5/10