Fallujah – The Flesh Prevails

2011-ben már egyszer alaposan felforgatták a technikás death metalra éhes közönség évek óta rendezettnek tűnő sorait; kőkemény és emlékezetes atmoszférával ruházták fel az addigra kissé kiismerhetővé vált műfajt, de a hangzás terén is valami olyasmit hoztak, amire azóta is egészen nyugodtan hivatkozási alapként tekinthetünk. Emellé még igazán jól megírt szerzemények is társultak, így az év végén egy arcátlan húzással – illetve pont azért, mert hiába vártunk egy igazi arcátlan lemezre – a toplisták élére kerültek. A siker természetesen nem maradt el, egyre többen ismerték meg a zenekart, ők pedig kötelező turnék lezavarását követően máris a folytatáson kezdtek munkálkodni. A The Harvest Wombs már az azt megelőző kislemezhez (Leper Colony) képest is egy nagy előrelépést jelentett, így szinte biztosak lehettünk abban, hogy a Fallujah fejlődése nem torpan meg az első sikereket követően. Ezeket a gondolatainkat erősítette meg a tavaly februárban megjelent Nomadic EP, amely minden elemében egy kísérletezésekkel teli alkotás lett. Egyrészt demonstrálni kívánta, a zenekar tovább halad a megkezdett úton a progresszivitás irányába; másrészt a közönség körében egyfajta felmérést végeztek, vajon még befogadható-e a régi rajongók számára ez a rakat újdonság. Befogadható volt, marha jó is, csak pofátlanul rövid. Majd másfél évvel később pedig itt van nekünk a The Flesh Prevails, melyre nyugodtan tekinthetünk a Nomadic közvetlen leszármazottjaként.

 
Már a zseniális nyitányban benne van minden, amit a lemeztől várhatunk.

Ez még mindig az a Fallujah, akiket a korábbi anyagokon megismertünk. A lemez hangzása maradt a már megkedvelt vonalon, egy kicsit tovább fényezték, csiszolták, de bármelyik tételből elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerjük, mi is került a lejátszónkba. Lehengerlő erőt és lendületet biztosít ez a rendkívüli kohézió. A riffek között is ott vannak azok a témák, igaz új köntösben, amelyek az első nagylemez legjobb tételeiből származtathatóak. Támaszként funkcionálnak az elsőre újnak ható megoldások között, így magabiztosan ismerkedhetünk a kilenc szerzeménnyel. Ezek pedig továbbra is rengeteg felfedezni valót kínálnak, ugyanakkor az első hallgatás is élvezetes élményt biztosít. A progresszív irány ellenére jelen vannak egészen gyors és brutális részletek, melyek a folyamatos mozgás mellett a fő húzóerőt biztosítják. A mai érából ismerős ritmizálások is előkerülnek, hasonlóan az első lemezhez, ám olyan változatos, kiszámíthatatlan, na meg gyors formában, hogy ezeket aztán nem lehet holmi breakdown jelzővel ellátni. Itt van tehát minden, amit elvártunk, de mi a helyzet a maradék 20 perccel?

Ez már nem az a Fallujah, akiket a korábbi anyagokon megismertünk. Annál egy sokkal kiforrottabb, érettebbé vált zenekar, akik ügyesen továbbléptek, miközben megtartották azt a vázat, amely eljuttatta őket idáig. Már-már közhely, de igaz: ez az egész egyszerűnek hangzik, mégis sok jeles csapat elvérzett már egy ilyen manőver során. A korábban kiadott két tétel már engedett némi betekintést a várható  hangulatotba, ez az erős atmoszféra pedig az egész korongra kiterjed. A technikás játék ettől egy, az érzelmeinkre is ható, körítésen belül bontakozik ki. Már a The Harvest Wombs is kínált elszállós, melankolikus hangulatot generáló kiállásokat, ez alkalommal a Cynic-féle vonal sokkal többször előkerül; ráadásul ezek nem csupán tisztább gitárhangzást jelentenek: a legkülönfélébb elemekkel töltöttél fel ezeket a részleteket. Elképesztő szólók, jól kivehető basszusfutamok, a legkülönfélébb effektek, kiszámíthatatlan váltások és leállások. Igaz az ötletekkel való spórolás sosem volt jellemző a csapatra, ez alkalommal annyi témát sikerült a számokba sűríteniük, amennyi mondjuk egy Between The Buried And Me vagy egy The Faceless lemeztől is meglepő lenne. Ezekből a legtöbb esetben jól sikerült számszerkezeteket hoztak össze, de helyenként érezhetően többet raktak oda, mint amennyit valóban kellett volna.

A fentiekből valószínűleg mindenki számára egyértelmű: megérte a sok álmatlan éjszakát, az év egyik legerősebb kiadványa, melyet nagyon nehéz lesz kitakarítani a lejátszóinkból – de miért is akarnánk ilyet tenni? Elképesztő hangulat és változatosság, amely az előforduló kisebb kellemetlenségekért százszorosan kárpótol. A progresszív irányt vett technikás death metal iskolapéldája, mindenki számára kötelező darab. 9.5/10