FACT – Witness

Hiába jelent meg ugyanis az előző album, a Burundanga 2012-ben, az olyannyira volt semmilyen, hogy inkább a 2010-es In the Blink of an Eye óta számolják a napokat a rajongók, hogy mikor jön ki valami friss tőlük. A Witness-t megérte várni, mivel egy slágeres, könnyen szerethető lemezt írtak, ami főleg vissza-vissza kacsintások sorozatából áll a régebbi anyagaikra. A megemlékezést itt nem hagyták abba, hiszen még egy külön, jubileumi oldalt is fellőttek a netre, a Miles Away című videoklipben pedig egy autóbalesetet örökítettek meg… ami ugye azért érdekes, mert 2009-ben tényleg volt egy turnébusz karamboljuk, melyben a dobosuk komolyan meg is sérült. Hogy mennyire etikus, hogy az akkoriban készült képeket bevágták a videó alá, nem tudom, de a lényeg, hogy retrózunk! A FACT a második és harmadik nagylemezük (szóval a két legismertebb) legjobb elemeit és pillanatait vették át (tiszta ének és üvöltés váltakozása, gyors és dallamos témák), amiket kisebb változtatásokkal remekül átültettek 2014-be. Ezek ráadásul pozitív irányba mutatnak: nemhogy teljesen elhagyták a szerencsére amúgy is ritkán használt auto-tune  effekteket, alapból sokkal kevesebb elektronikus elemet és szintit használtak most. A dalok még a korábbiakhoz képest is pörgősebbek és az egész lemez egyszerűen jobban szól, sokkal mélyebb és durvább a hangzás, amit leginkább a Grammy-díjas Ted Jensen maszterelésének köszönhetünk.

De mit ér egy jól hangzó, profi lemez, ha nincsenek rajta slágerek? Szerencsére ilyenekből van elég, példának okáért ott az első klipes dal, a tiszta éneket szinte teljes egészében ignoráló Disclosure, az alig kétperces Drag (ami a zenekar történetének egyik leghangulatosabb száma), a címadó Witness vagy a harmadik lemezüket gyakorlatilag összefoglaló Devil’s Work. Ezek tükrében rejtély, miért kellett két, szinte felvállalhatatlanul ciki dalt ezek közé rakni. A SiM-et lekoppintani próbáló Ape még csak-csak elmegy (legalábbis, ha megerőltetjük magunkat, hogy egyáltalán nem figyelünk a dalszövegre), de hogy a 2-1 hentelős, széttorzított dubstepjénél mi volt a koncepció, elképzelni nem tudom, de szerencsére az akusztikus (!) Circling jobban sikerült a lemez vége felé. A Witness így is szerethető lett, hiszen egy előre mutató, az előzőekhez képest sokat fejlődött, vállalható, hangulatos hallgatni valót kaptunk, apróbb botlásokkal. 7.5/10