Évtizedek óta nem volt itthon ilyen jó szólólemez

Magyarországon múltja van, hagyománya viszont nincsen az egyetlen gitárral és pár dallal kiálló, magányos énekes-dalszerző szerepnek, de ez a Devil’s Trade szempontjából sokadlagos fontosságú, hiszen Makó Dávid első szólóanyaga a magyar nyelvű dalok ellenére is teljesen (és jó értelemben véve) amerikai. A HAW és korábban a Stereochrist élén Makó már évek óta nyugati színvonalú és stílusú zenét játszik, és a Black Sabbath ihletésű doom/southern lemezeknek köszönhetően már kb. nyolc éve, a Live Like A Man óta azt is tudjuk, hogy övé az itthoni rockszíntér egyik legjobb hangja.

Az első szólókoncertjét ehhez képest csak tavaly tavasszal adta, de az azóta felbukkant élő felvételek és Facebookon megosztott demók alapján egyből világossá vált, hogy egy itthon teljesen páratlan produkcióról van szó: Makó amerikai folkzenét játszik. Itthon ennek a körülírásnak leginkább klisés képek a vonzatai („redneck a pajtában”, vagy „a magányos cowboy”), a Devil’s Trade pedig pont ezeket kerüli el azzal, hogy mentes mindenféle sallangtól. Egy magabiztos hang, egy akusztikus gitár (vagy egy öthúros bendzsó), és nyolc dal a Those Miles We Walked Alone, semmi több, de ez az egyszerűség annyira markánssá teszi a félórás lemezt, ami nem csak az itthoni mezőnyben, de külföldön is példátlan a szólóalbumok kapcsán.

A címadó dal nyitása pár másodperc alatt a lemez világába ragadja el az embert, egy szomorú és sötét, természetközeli helyre, ami(ről csak sejteni lehet az interjúi alapján, hogy) az lehet a hallgató számára kívülről, ami Makó számára belülről, miközben előadja a dalokat. A bendzsó mellett az énekes hangja és a dallamai adják ennek a helynek az igazi varázsát: a HAW remek nagylemezén még egészen más jellegű energiákkal teli orgánum itt mesél, játszik, sugall és megnémít, miközben egy pillanatra sem remeg meg a lemez előterében. Egy ilyen egységes hangulat mellett két magyar népdalt szerepeltetni önmagában is bátor dolog volt, pláne úgy, hogy nem blokk formájában kerültek a lemezre, de az előadásmód és az érzelmi világ olyan közös nevezőt adnak, amely tökéletesen egyben tartja az albumot.

Évtizedek óta nem volt itthon ilyen jó szólólemez. 10/10