Evildead – Annihilation Of Civilization

Ezzel a horrorral, s társadalmi problémákkal sűrűn hálózott lemezzel indítanám el azt a részemről mély meggyőződésű (és egyben megépíthetetlen) hidat a 90-es évek és a jelen között, melynek lényege; hogy kiemeljek és elemezzek egy-egy korszakát meghatározó és felejthetetlen THRASH metál albumot. Hogy miért fontos ez? Elsősorban mert ezek kultikus anyagok, melyeket soha sem szabad hagyni, hogy az utókor végleg eltemessen, s melyek a fiatalabb generációt is hamar maguk alá gyűrhetik és elvarázsolhatják, mint anno engem 14-15 évesen. A másik, hogy sajnos az egész világhálón nem találni igazán korrekt kritikákat ezekről a mesterművekről, holott megérdemelnék. Ennyit előjáróba…

Ki gondolná, hogy a borítót festő/rajzoló illető garancia egy erős lemezre? Pedig így van; Ed Repka munkáját fémjelzi az Evildead borítója és logója egyaránt Ki olyan borítók kivitelezője, mint pl.: Vio-lence – Eternal Nightmare, MASSACRE – From Beyond, Solstice — Solstice, Megadeth – Rust in Peace, Death – Scream Bloody Gore, Death – Leprosy, Death – Spiritual Healing, Nuclear Assault – Game Over vagy éppen a crossover istenség: LUDICHRIST – Immaculate Deception és még sorolhatnám… (gondolom az idősebb vagy thrashben jártas zenehallgatónak nem egy név ismerős… akinek nem kattintgasson rá az albumokra; érdemes – ezek műalkotások, nem gagyi PS munkák!!!)

Az album egy vészjósló túlvilági hanggal indít; F.C.I./The Awakening(Az ébredés) abból a filmből, ahonnan a nevüket kölcsönözték (Sam Raimi írta és rendezte 1981-es horrorjából "The Evil Dead").
Hamar rá kell, döbbeni az óvatlan hallgatónak, hogy itt a riffek valóban élesek és suhogóan gyorsak, akár a húrok mögött alkotó ember, Juan Garcia, aki abszolúte tudja, hogy kell jó témákat írni és még az ereiben csurog az, amiről is a thrash metál szól – zúzó/sajtoló riffek villám gyorsan játszva, teljes pontossággal és komplex váltásokkal tördelve, mégis igényes szólógitár futamokkal tarkítva.
Phil Flores a vokalista tökéletesen teljesít, azt adja, amit a thrash stílus megkíván, és amit jogosan be is hajt; agresszív, gyors, gyűlölködő, de még mindig elég tiszta, hogy megértsük, ami a szövegek koncepciójának szempontjából nagyon is fontos.
Az Evildead hallgatásakor a számok felépítései és hangzásvilága a korai Slayer-eket, illetve némely Protector lemezt juttatja eszembe, de az olyan tagadhatatlan munkássággal rendelkező bandák is be-bevillannak egy percre, mint az Anthrax, Testament, Over Kill, Atrophy, Exodus… olyan az egész zene, mint egy szike; hihetetlenül pontos, gyors és éles… s mindez egy Tankard vagy Laaz Rockit féle őrült orvos makulátlanul véres kezében…

Annihilation Of Civilization (A civilizáció megsemmisítése) egy nagyon erős tétel a lemezről (talán ezért is lett címadó nóta), melyen a pihenő nem egy túl gyakran alkalmazott jelenség, hömpölyög a gyűlölet, fröcsög a nukleáris háború nyomorította ajkakból a savas nyál… bele egészen arcunkba; melynek kezdése egy fura spanyolos ihletésű szóló kiállás, amire aztán az Evildead keménymagja zuhít ránk egyfajta gyilkos középtempót, mely polkásan pattogó, HC-re emlékeztető rövid-tömör kórusok váltogatnak, igazán crossover ízt adva az egésznek, mely társunk a teljes lemezen.
A gonosz halottak igazi erőssége a rengeteg téma színes felhozatala úgy, hogy az jammelésnek tűnik, holott hihetetlenül pontos és előre megkomponált; csak tanulni lehet tőlük, hogy kell/kellene játszani! Az fentebb említett szövegek sem tipikusan a Tankard féle; igyál jó sört, vagy a Manowar fantasy és muff, avagy; barbár harcos vagyok, amazonokat gyűrök telibe…

„Keresztényi agymanipulálás, agymosva az ártatlan lelkeket,
Saját torzult félelmeiket tanítva,
A keresztelés a vég, erősítve a tagadást, a valóságét
El kell fogadnunk a mai napot,
Senki se tud megmenteni minket ettől a Pokoltól a Földön,
Csak önmagunkat pusztítjuk,
A vallás megkapja az értelmét, így Isten szavát megtartva,
És a Szent propaganda szabad… ”

Harmadikként csap arcunkba a tompán pengetett nyers Living Good (Élő jó), melynek kezdése nagyon emlékeztet a korai Protector lemezek középtempós összhatására (német death/thrash, mely '88-ban megalkotta a briliáns Golem című lemezüket). A dobok masszívan ütlegelnek, ám a hirtelen váltásokkal a sebesség és a Slayer féle építkezős kaszálások sem maradnak le, majd betör a vokál mely kimérté, s kegyetlenné teszi, a közepe fele, olyan mintha Anthrax és Exodus egyszerre játszana, és itt a vokál is változik némileg, ám visszatér a kezdő téma, ahonnan pedig speed metált tálalnak, igényes és elragadó szólókkal tűzdelve, egy remek nóta, egy remek albumról!

Öt beütés és lassan megindul a negyedik földszagú vonaglás is, az utópisztikus borzalmakkal kecsegtető, elgondolkodtató Future Shock (Jövőkép sokk), amolyan építkezős középtempózás majdnem egészen a feléig, ahonnan a kórusok szakítják (melyek mély HC átérzéssel süvítenek a levegőben) és teszik zaklatottá és szaggatottá, az ég megreped, a kétlábdobok úgy tekernek, mintha életük múlna rajta (Rob Alaniz olyan lekeveréseket és ritmus szankciókat produkál, hogy technikailag valahol ott parkol le Dave Lombardo mellett); közben a gitárok egyszerre szólóznak és törnek meg, majd 3:27-nél nagyon súlyos és meredek szaggatást kapunk, ahonnan folytatódik a kezdő téma, kissé már átépítve, a vége fura megoldásokkal zár, méltó ez a szám a címére, kifejezi mindazt, amit ki kell neki!

Holy Trials (Szent ösvények) kezdése talán a legfurább a lemezen, spanyolos akusztika és gitár belengések, inkvizítor harsogása és boszorkányok suttogása, amolyan Pestilence illetve Protector féle középkori világ ez a maga kegyetlenségével. Aztán a gitárok kiteljesednek az első 50 másodperc után, amire a már megszokott polkás pattogás épül rá, mind a vokál, mind a dob terén. 1:36-nál olyan középtempós gyilkos zakatolást kapunk, ami azt hiszem egyetlen HC illetve thrash fant se hagyhat hidegen, egyszerűen hallani kell! Innentől nagyon belendül az egész, szóló futamok, melyekből aztán egy letisztult heavy metál szerű téma bontakozik ki, melyre aztán remek kórusok fekszenek rá, sínen vagyunk, ez a vonat mindenkit eltapos… és a meglepetés hogy visszatér a kezdő dallam (3:20 körül), olyan gyönyörűséggel és könnyedséggel, hogy egyszerűen hihetetlen! Olyan rész következik, ahol az akusztikusra rá feszül a szóló, csodát művel vele, annyira sok érzelmet fejez ki, s olyan megkapó, hogy bármely rádióállomás 2 kézzel kaparna érte… ha persze nem egy percig tartana és már nem jönne az újabb zakatolás, mely masszív és meggyőző. A lemez mentes a hörgéstől, inkább üvöltős, ám 4:41-nél a katonásan pattogó gitárokba bele torkollik egy sátáni hörgés (amolyan Protector féle), onnan még egy szóló káosz, majd újabb letisztulás és egy újabb káosz… csipetnyi visszhanggal zárja az ösvényt.

"Egy karóhoz kötve, tisztaság a tűzön át
Egy áldás a templomból,
A bűn elismerése,
Alkimisták a keresztútnál a fejed felett lógnak,
Boszorkányság okán, a fém alkotásáért
Itt az idő, hogy égj,
Pokol a Földön, a második újjászületés…"

Hatalmas karambol, fék és gumicsikorgásokkal indít a Gone Shotting (Lőni elmenvén), mely egy gyors és kegyetlen thrash szám, tele vannak tűzdelve egymásra kontrázó vokál vs. kórusokkal, rengeteg szólóval, melyek mégsem lesznek unalmassá, hiszen olyan témák és érzéseket fejtenek/fejeznek ki, melyek tökéletese tovább léptetéseket biztosítanak. A végére itt is kapunk egy másodpercnyi hörgést, majd pedig a kezdő gitártémával zárnak.

Nagyon lépkedős, kissé jazzes kezdéssel indít a hetedik szám, az Apagyilkos (Parricide) lassan beindul és masszív szaggatással, feszes témákat produkál, melyek nem mentesek sem a leállásoktól, sem a szólófutamtól s néhol üvöltős, hörgős vokáltól sem. 2:44 körül olyan dzsi-dzsi részek vannak, hogy csak, na… aztán erre még rápörgetnek, és a vokál is talán itt a legsúlyosabb, a szövegvilág is itt a leginkább érzékeny. Valahogy számomra ez a lemez összekapcsolódik a Protector – Golem, Urm the Mad és még talán részben A Shedding of Skin albumaival.

A kapitalista ellenes Unauthorized Exploitation (illetéktelen kizsákmányolás) címet viselő nótáról kapásból az Uncle Slam – Will Work For Food lemezének borítója jutott eszembe (aztán előkerestem, és megdöbbentem… ez is Repka mű). Ez a tétel amúgy az élőhalottak 3:20 tömény kattogása, építkező középtempó, jól meg szerkesztett kihagyásokkal és pénz illetve fogyasztói társadalom oltogatásával. A vége felé még becsúszik egy rövidebb szóló, s a legvégét széttorzított túlvilági hangok zárják.

Aki jártas a 90-es évek thrashjeiben, az tudja, hogy a végére gyakran hallhatunk kifáradást, gyerekes vagy éppen nem oda illő poénos dolgokat. Mindig értetlenül állunk a tény előtt, hogy egy ilyen masszív zúzda lemeznek a végére miért kell egy ilyen, a válasz egyszerű: ők zenészek, s persze emberek is, akik éppen ezzel akarnak a súlyok alól fellélegezni.
Így tehát album egy nevetségesen ízléstelen bonusz trackkel zár, B.O.H.I.C.A.-val, ami nem igazán támogatja az általános családi értékeket, amolyan polgárpukkasztó, már-már punkos crossoverkedés; a sok kórus, szabadan hagyott basszus (Mel Sanchez tökéletes precíz témái) és punkoskodása végett, kicsit D.R.I. vagy Ludichrist jutatta eszembe. Bár itt a végére egy teljességében koordinálatlan szétszólózott ujjgyakorlatokkal zár…

Ez egy album az IGAZÁN nagy thrash fanoknak, kinek még ereiben a Dark Angel és Vio-lence száguldanak… s hogy mivel is zárhatnám? Hallgassad és emlékezz; THE BOOK OF THE DEAD IS NOT FOR THE LIVING TO SEE!!! (A Holtak könyve nem arra való hogy az élők lássák!!! – Evil Dead, The (1981) )

10/10

Ha már itt tartasz… köszönöm, hogy végigolvastál (ami nem volt kis teljesítmény — gratulálok!), visszaemlékeztél, vagy újat kaptál, de mindenképpen úgy léptél hátra közel 20 évet, hogy egy tapodtat se tettél, és amit hallhatsz a lemezen, azon nem érződik az idő olyan mennyiségben, mint amilyen rég volt… szép volt, jó volt! Evildead volt, s valamikor 93 táján szűntek meg.

———————————————————————————————————————-

A múltidéző Thrash korszakok és lemezek; második felvonása az aurichi (Németország) Assorted Heap – Mindwaves (1992) lesz.

Továbbá rajtatok is múlik, hogy mikről írjak, tehát a 3. fordulóra tessék választani az alábbiak közül!

Devastation – Signs Of Life (1989)
Ratos de Porao – Brasil (1989)
Acid Reign – Obnoxious (1990)
Asssassin – Interstellar Experience (1988)
Atrophy – Socialized Hate (1988)
Atrophy – Violent By Nature (1990)
Blood Feast – Kill For Pleasure (1987)
Bulldozer – Neurodeliri (1988)
Cerebral Fix – Death Erotica (1992)
Coroner – No More Color (1989)
Cyclone – Inferior To None (1990)
Exhorder – Slaughter In The Vatican (1990)
Exumer – Possessed By Fire (1986)
Exumer – Rising From The Sea (1987)
Infernal Mäjesty – None Shall Defy (1987)
Intruder – Escape From Pain (1990)
Nuclear Assault – Out Of Order (1991)
Nasty Savage – Indulgence (1987)
Vio-Lence – Oppressing the Masses (1990)
Pyracanda – Two Sides Of A Coin (1990)
Sabbat – Dreamweaver (1989)
Slammer – The Work Of Idle Hands… (1989)
Sodom – Better Off Dead (1990)

———————————————————————————————————————-