Evanescence – Evanescence

Tracklist:

01. What You Want
02. Made Of Stone
03. The Change
04. My Heart Is Broken
05. The Other Side
06. Erase This
07. Lost In Paradise
08. Sick
09. End Of The Dream
10. Oceans
11. Never Go Back
12. Swimming Home

Hossz: 47:17

Megjelenés: 2011. október 11.

Kiadó: Wind-Up/EMI

Webcím: Ugrás a weboldalra

Boldog idők jártak akkoriban. A betárcsázós internet következményeként nem omlott minden hulladék egyenesen az arcunkba, és a boldog tudat, hogy a KoRn és a Linkin Park a világ legkirályabb zenekarai olyan elégedettséggel töltött el mindenkit, mint az az érzés, amikor a másodpercenkénti 56 kilobites sebességgel betöltött egy-egy weboldal. Aztán derült égből villámcsapásként jött a zenecsatornákon megjelenő rockzenekar, az Evanescence, aminek az énekesnőjét minden egészséges tinédzser legalább kétszer megerőszakolt képzeletben, és akiknek a nevét helyesen kimondani nagyobb küzdelem volt, mint Magdi anyus halálát lelkileg elfogadni. Boldog idők.

Hiába voltak a bandának korábban megjelenő albumaik, az igazi áttörést a 2003-as Fallen hozta meg, amin 11 tökéletes dal kapott helyet, és ezzel minden idők egyik legjobb lemezévé lépett elő. Bár a legnagyobb kampány Amy Lee karcos hangjára és csinos külsejére épített, azt nem szabad elfelejteni, hogy oroszlánrészt vállalt a sikerből Ben Moody, aki a legtöbb dalt írta, ám kopasz fejbőre és petyhüdt testalkata nem épp a marketingesek álma, ezért inkább alájuk adtak egy romantikus “egy zenei táborban találkoztunk, és rögtön egymásra hangolódtunk” sztorit, ami legalább a lányokat is meghatotta egy kicsit. Azonban történt egy kis baj, mikor egy komolyabb veszekedés után Ben elhagyta a bandát, és a Terry Balsamo-val megerősített brigád mindenféle “végre bandaként tudunk dalt írni” közhelyek puffogtatása mellett is csak egy lepkefing erősségű albumot tudott összeizzadni, ami az eladási adatok terén se tudott felérni elődjéhez. Ennek nyomán fel is oszlottak szinte rögtön, hogy öt év pihenő után végre újra bandaként tudjanak kiadni egy jóval céltudatosabb lemezt, ami nem hozta vissza a korai dicsfényüket, de mégis szeretnivaló lett.

Bár valószínű a pihenő alatt nem sokat jártak össze, mégis érződik, hogy sokkal jobban összecsiszolódott ez a társaság, mint remélni mertük. Érződik a törekvés, hogy ne egy újabb Amy Lee szólólemezt csináljanak, hanem egy rockbandaként mindenki odategye magát, és beleadja a dalokba önmagát, mégha a gitárok szempontjából a zenei alap legtöbbször egyszerű akkordozás és riffelgetés is. Bár a nagyközönség számára ez nem sokat fog mondani, hiszen a lemez milyensége még mindig az éneken múlik a legtöbbeknek. Ebből a szempontból is érezni a fejlődést, annak ellenére, hogy még mindig a középúton ragadt meg az egész, és a hullámzó színvonal sajnos eléggé rányomja a bélyegét a lemez egészére. A vonósok és billentyűsök konstans használata sem számít újdonságnak, mégis segít abban, hogy a nosztalgia ne legyen túl keserű, és az utóbbi idők kámbekkjei közül az egyik legígéretesebb legyen az Evanescence-é. Egy ilyen – a szó kevésbé negatív értelmében vett – egyhangú lemeznél nehéz kiemelni dalokat, de különösen fülbemászó témákat és dallamokat sikerült csempészni például az Erase This-be, vagy az Oceans-be, amik kellően ötletesek ahhoz, hogy a régi rajongók is elismerően csettinthessenek a dalok hallatán. Van azért itt erőlködés is, hiszen a rádiók által is gyalázásig játszott My Immortal helyett szerettek volna egy újabb szerelmes nótával robbantani, azonban az ennek a szerepére vállalkozó Swimming Home csúnyán elbukik, és pont a legrosszabb helyen, a lemez végén, ahol épp arra kellene ösztönözni a hallgatót, hogy újra nekiveselkedjen a korongnak. Bár a befejezés így nem sikerült a legjobbra, az összképet nem csúfítja el túlságosan.

Talán már senki sem várt tőlük semmit, ha mégis, azt megkapta. Írtak újra jó dalokat, amit a The Open Door után elég nehéz volt elképzelni, és ha nem is teljesen, de 6 év után úgy néz ki túl tudtak lépni Ben Moody kiválásán, és egy kellemes, slágerekkel is megtűzdelt albumot az orrunk alá tolni. Bár az izzadtságszagú reunion miatt nem lesz a világ legszimpatikusabb bandája, aki ezen túl tud lépni, az bátran belevetheti magát az Evanescence legújabb alkotásába, mert a nosztalgia garantált.

7,5/10