Escape The Fate – Ungrateful

Tracklist:

01. Ungrateful
02. Until We Die
03. Live Fast, Die Beautiful
04. Forget About Me
05. You're Insane
06. Chemical Love
07. Picture Perfect
08. Risk It All
09. Desire
10. One for the Money
11. Fire It Up

Műfaj: metalcore, alternatív rock

Támpont: Black Veil Brides, Blessthefall

Hossz: 39:36

Megjelenés: 2013. május 14.

Kiadó: Eleven Seven

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ha még emlékeztek az Escape The Fate debütalbumára, akkor még az isteni Ronnie Radkéval a kormányrúdnál, biztos beugrik majd, hogy a Dying Is Your Latest Fashion legfőbb gyakorlati haszna  abban nyilvánult meg, hogy a Situations klipje révén a scene közönség is értesülhetett a Slayer vagy a Cannibal Corpse létezéséről (már ha nem hitték szimplán Drop Dead pólómintáknak őket). Persze az említett korong nem ismeretterjesztési, sokkal inkább eladhatósági célból jött létre: a jelen pillanatban a Falling In Reverse élén rocksztárkodó Radke idején is a magas sláger/másodperc arányt megcélozva íródtak a dalok, és a recept lényege azóta sem változott, kár, hogy a kétségtelenül meglévő fogósságot simán zárójelbe tudja tenni náluk a tűrhetetlen körítés és a változó büdösségű izzadságszag.

Craig Mabbitt életének legjobb döntése volt, hogy a Blessthefall-ból való kilépése után — akik amúgy a gyengébbik korszakukat köszönhetik az énekesnek — csatlakozott az Escape The Fate-hez, egyrészt, mert a milliós tábornak köszönhetően egy darabig nem lesz gondja a mindennapi kenyér beszerzésével, másrészt a banda is profitált az együttműködésből. Ronnie Radkéval ellentétben, aki amolyan fordított Midasz királyként mindent szarrá változtat, amihez csak hozzányúl, Craig csatlakozásával erősen feljavult a csapat: 2008-ban kiadták pályafutásuk legjobb lemezét, a rockslágerekben és Avenged Sevenfold ihlette szólókban tobzódó This War Is Ours-t. Itt vált nyilvánvalóvá az, amire már a debüt is utalt: az ETF-ben lenne potenciál, pontosabban inkább Bryan Money-ban, aki nem ügyetlen gitáros, döbbenetesen jellegtelen hangszínétől eltekintve pedig Craiggel sincsenek komoly bajok (legalábbis stúdióban, élőben még a beszédhangja magassága se megy neki). Ezek után miért mondom azt, hogy nem feltétlenül érdemes sok időt pazarolni erre a zenekarra? A kisebbik baj az, hogy már a Radke korszakban se játszottak vegytiszta “mall emót”, az énekes távozása óta pedig még jobban igyekeznek egymással nehezen összeilleszthető hatásokat integrálni, sikertelenül (erre vezethető vissza például az is, hogy a ’Fate dalai egyenként sokkal jobbak, mint lemezként). A legjobb bizonyítéka ennek, ha lepörgetjük az Ungrateful kavalkádját: a kötelező keménykedés mellett van itt metal Fall Out Boy, förmedvény Three Days Grace utánérzés, Backstreet Boys gitárral (csak éppen sokkal kínosabban, mint amit a Dead By April csinál), és apatejben puhított Lamb Of God is, és ezek amúgy az érdekesebb dalok.  A súlyosabbik gond, hogy az új lemezre kicsúcsosodott, milyen borzasztó gagyi is ez az egész. Elég vetni egy pillantást az új promófotókra, vagy átfutni az értékelhetetlen dalszövegeket, az pedig, hogy egy Blessed by a Broken Heart-tal ellentétben ők még komolyan is veszik, hogy ők itten most üzeneteket közvetítenek, még a Barátok közt nézettségénél is szomorúbb. Pontozni pedig azért nehéz, mert az Escape The Fate mindig is egy hallgatható, csak éppen teljesen értéktelen zenét játszó zenekar volt (az meg, hogy ezerrel kapálóznak ellene, csak ront a helyzeten), amit csak azért rugdos nehéz szívvel az ember, mert most is vannak olyan dallamok, amiket napokkal később se tudunk kiverni a fejünkből. Akiknek ez a szórakozás még nem túl agyatlan, azoknak simán tetszhet ez a lemez, de valahol meg kell húzni egy határt, amin túl nem legitimálja a fogósság a totális értékbeli nihilt, és az a határ valahol pont az ETF új lemeze felett van. 3.5/10