2009. december 9.
Tracklist:
01. Serpent Saints (5:04)"Majd meglátod, fiam, az élet nem fenékig tejfel!" – mondotta volna apám kiskoromban, ha szeretett volna szörnyűséges klisékkel dobálózni a szabadidejében. Mivel ez nem így volt, magamtól kellett rájönnöm az unalomig ismert mondat mögötti kőkemény igazságra: az élet bizony néha kegyetlen. Ezen felfedezésem sokadszor köszön vissza most, amikor egy olyan óriási hatású, kultikus és stílusteremtő zenekar albumáról kell kritikát megfogalmaznom, mint az Entombed.
Bizonyára a szemellenzős death metalosok is egyetértenek velem abban, hogy a műfajnak vannak korlátai, melyek közül ha hét nagylemezen keresztül nem sikerült hitelesen kilépni, ezúttal sem muszáj vele próbálkozni. Orbitális meglepetést tehát nem igazán rejteget a legfrissebb, 2007-ben megjelent Entombed korong, viszont gyűjtőknek alapból kötelező darab, ismerkedőknek pedig remek támpont a zenekar korábbi munkásságának megkívánásához. Ez utóbbi csoportba tartozók egy nyers, erős és határozott albummal találhatják szembe magukat, ami mindössze néhány hallgatás után megadja magát, de ez nem jelenti azt, hogy nem vonultat fel érdekes részleteket. Akinek a svéd metalról eddig az In Flames ugrott be, óriásit fog csalódni: ez nagyon nem az. Itt nincs triggerelt dob, nincs polírozott gitárhangzás, a vokálok pedig kimerülnek a frappáns, ám rémségesen elcsépelt témavilágú dalszövegek rikácsolásában / hörgésében / suttogásában / üvöltésében. Egyhangúságról azonban szó sincs, minden dalban elkapja valami a figyelmünket.
A címadó nóta akusztikusan indítja be a lemezt, majd egy perc elszállás után kapunk az arcunkba egy olyan gitártémát, amit a Motörheadtől kezdve a Hatebreedig sokan megirigyelhetnének – hithű rajongók, ide lőjetek! A tempó pedig nem hagy alább, az első néhány dal már-már punkos pörgést mutat be: a Masters Of Death sietős, szólózgatós világa után az Amok témái között már érezhető némi sötétedés, mely a Thy Kingdom Coma kettőnégyes dobtémái között még nem igazán, de az In The Blood ólomsúlyú riffjeiben, és gonosz szintibetétjében abszolút kiteljesedik. Hatalmas pillanatokat mutat be a When In Sodom, ami az album közepén elhelyezkedve remek csúcspontot képez, és egyfajta ars poeticáját is adja az Entombed jelenlegi világának. A darálásokon, menetelős riffeken és mélyenszántó hörgéseken túl megjelennek benne hátborzongató női vokálok is, amik elsőre meglepően hatnak ugyan, de minden kétséget kizáróan potenciális sikernótává emelik a közel hatperces eposzt. Talán ez lehet az oka annak, hogy az album második felét kevésbé éreztem hatásosnak, de az utolsó percekre visszatérő rock 'n' rollosabb attitűd, valamint a Love Song For Lucifer címre keresztelt, outroként funkcionáló zajhalmaz végül gátat szabott az ellaposodásnak.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban hozzátenném, hogy a zenekar december 15-én, a Dürer Kert falai között meglátogat minket a Merauder, illetve a Devious társaságában. Ha másért nem is, azért mindenképpen érdemes belefülelni a svédek zenéjébe, mert baromi érdekes dolog tisztában lenni azzal, hogy mai kedvenc zenekaraink miből is építkeznek pontosan.