Enabler – La Fin Absolue Du Monde

A La Fin Absolue Du Monde a negyedik Enabler kiadvány sorozatban, amit új dobos ütött fel, név szerint Ryan Steigerwalt, a trió pedig Amanda Daniels basszusgitáros/énekessel lett teljes, akinek a helye viszont biztossá vált az utóbbi években, meglepetésként viszont ezúttal nincs senki a másodgitárosi poszton, Jeff egymaga tolt fel minden gitártémát a lemezre, bár ez nem hallatszik rajta, legalábbis ebből a szempontból nincs sok különbség az előző anyaghoz képest, másban azonban van. A Tragedyre jellemző dallamosabb részek háttérbe szorultak, és egy sokkal keményebb megközelítést hallunk itt, amellett, hogy a metalos riffelés megmarad. Ezt lehetett sejteni mondjuk már az előre kihozott, alig egyperces Prey alapján is, ami már-már grindba fordul, viszont pont emiatt nem is tükrözi olyan hűen az egész albumot. Kicsit olyan az egész, mintha megirigyelték volna az All Pigs Must Die tavalyi brutalitását, és követni szerették volna őket, de ez nem annyira jött össze, ha ahhoz viszonyítjuk. Ha az All Hail The Voidot vesszük alapnak, megint nem tűnik olyan erősnek a cucc, mert bár itt is vannak tetszetős megoldások, de nem akkora mennyiségben, és összességében sem olyan dinamikus a dolog, mint két éve volt. Azonban ha nem hasonlítjuk semmihez, akkor egy korrekt, de nem kiemelkedő album a La Fin Absolue De Monde, pár nagyon rendben lévő pillanattal (I’ve Got A Bad Feeling About This, vagy a hosszú Tragedyt/Easpa Measát/Unkindot idéző Felony). Az átlag dalhossz is rövidebb lett (két-két és fél perc között mozognak a számok többnyire), amivel nincs baj, picit jobb is, hogy nem ennyire tömény a korong, a hangzás amúgy is egy kicsit talán még koszosabb is, mint két éve volt, és ez itt most nem áll annyira jól (a Shift of Redemptionön sem, de az még garázsabb volt), még akkor sem, ha a gombokat nem más tekergette, mint a Today Is The Day agya, Steve Austin, akinek zenekarában Jeff tavaly óta átvette a dobos szerepét. Mindazonáltal a Southern Lordot elhagyó alakulat második (vagy harmadik, attól függ,hogy az Edent minek számítjuk) albuma nem okoz csalódást, maximum azoknak, akik egy All Hail 2-t, vagy az „abszolút világvégét” várták tőle. A többiek eltölthetnek vele pár kellemes órát. 7/10