Egységben az erő – While She Sleeps: Sleeps Society

Nem könnyű manapság a zenekarok dolga. Pláne nem a metalzenekaroké. Nem lehet elégszer felhozni, hogy a zeneipar totális átalakuláson megy keresztül az elmúlt években. A világsztárokat a TikTok neveli ki, a zenehallgatást a streaming platformok uralják, és akkor akiknek ezek után nem marad más, mint a közönség előtt koncertezés és turnézás, azoknak még egy világjárvány is keresztbe tesz. Ilyen körülmények között mit tud csinálni egy közepesnél jóval ismertebb metalcore-csapat, ha nem kívánnak éhen halni? (A “menjenek ki a földekre kapálni” megjegyzéseket felejtsük el egyszer s mindenkorra.) Természetesen megpróbálnak bevételt generálni abból, amijük van. Azt pedig már megannyi formáció bebizonyította, hogy nem feltétlenül csak a zenével lehet azt elérni, hogy a köztudatban maradjon a banda, és még a számlákat is legyen miből fizetni. Ennek az elfranchise-osodási (ha eddig nem létezett ez a szó, most feltaláltam) folyamatnak a következő lépcsőfokáról szól a brit While She Sleeps ötödik lemeze, a Sleeps Society.

De mi vezetett a banda elfranchise-osodásához? (Megkedveltem ezt a szót, marad.) Ha nyitott szemmel és füllel járunk, észrevehettünk egy visszatérő motívumot, ami főleg a metalcore(-ból indukált) brit zenekarokra jellemző. Lehet, ez amolyan pubertáskorból kilábaló dackorszak a szigetország csapatainál. Vegyük példaként a Bring Me the Horizont vagy az Architectset: mindkét brigád a zenén kívül több platformon is építkezik, legyen ez ruházat, más előadók felkarolása és támogatása, vagy épp társadalmi állásfoglalások. Főleg a BMTH számít már egyfajta márkanévnek, de ők előbb is kezdték az elfranchi… oké, befejeztem. A While She Sleepsnek nagy szerencséje van abban, hogy iszonyatosan hűséges rajongótáborral vette körül magát az elmúlt évtizedben, ebből kifolyólag nem is volt kérdés, hogy rájuk kell építkezni elsősorban. Így tavaly év vége felé – másfél évvel a 2019-es So What? megjelenése után – bejelentették, hogy teljesen megreformálják a zenei piacot. Ezt egy anyagi támogatásért cserébe különböző exkluzív tartalmakat szolgáltató üzleti tervként prezentálták, és mielőtt még bárki rosszallóan Patreont és Onlyfanst kiáltott volna, a srácok gyorsan tiszta vizet öntöttek a pohárba és felfedték, hogy igen, valóban a Patreonnal közösen vágtak bele a bizniszbe, a rajongók pedig a platformon keresztül juthatnak különleges merchökhöz, playthrough-videókhoz, podcastokhoz, valamint titkos fellépésekről értesülhetnek és akár mindenki előtt le is csaphatnak a jegyekre (kedvezményesen). Természetesen mi most nem az új WSS-pólókkal fogunk foglalkozni, hanem a kezdeményezés ékkövével, a Sleeps Society nagylemezzel.

Az album egyszerre a klasszikus értelemben vett sorlemez és új vizekre evező felfedező is. Tematikáját tekintve ezúttal is nagy szerepet tölt be a mentálhigiéné tuningolása, avagy önmagunk és mások elfogadása, a szorongásos és egyéb pszichés problémáinkkal való szembenézés. Kiemelten nagy szerepet. Ami nem feltétlen probléma, az embereknek szükségük is van efféle motivációkra, pláne mostanság, amikor a világban új szintre lépett a gyűlölködés, a harag és a düh. Míg eddig főleg a társadalom ezen oldalának tartott görbe tükröt a zenekar, most  saját magunk képmása jelenik meg a felületen, és a kérdés: „Elégedett vagy azzal, amit látsz?” Ezt a lelkifröccsöt kívánja prezentálni az album nyitó Enlightenment(?), ami egy vérbeli WSS-dal, a maga úthenger habitusával. Mintha csak a So What?-ról maradt volna le, sose rosszabb nyitányt! Itt már érezhető is a minimális kacsintgatás az elektronikusabb témák iránt, ami a harmadik számban, a Systematicben be is teljesedik: ez a dal konkrétan a BMTH Obey-jának a kistestvére. Innentől pedig végigkíséri ez az eklektikus hangzás a teljes lemezt, de nem olyan vehemenciával, mint mondjuk az Architects tette a legújabb albumán.

Az anyag felépítése is a már feljebb említett komolyabb hangvételt támasztja alá: egy taposómalom dalra jut két melankolikusabb darab, és itt érkezünk el a kiadvány egyetlen gyengepontjához, ami csak olyan zenekaroknál merülhet fel, mint a While She Sleeps: nem kapunk annyi fogós slágert. Természetesen az olyan dalok, mint a You Are All You Need, a Know Your Worth (Somebody) vagy a címadó Sleeps Society mind igazi pajtaoldal-kirugdosós, fejünket a nyakunkról lebólogatós darabok, de még ezeknél sem érzem azt, hogy Loz Taylor frontember teljes mellszélességgel acsarkodná az arcomba, hogy “Ne add fel a tyúkszaros életedet!”, amolyan Shia LaBeouf módjára. Persze az ilyen apróságok nem rontják el az élményt, hisz kapunk vendégénekeseket, ráadásul nem is akárkiket: Simon Neilt a Biffy Clyroból (szegényt nem hagyják pihenni ezek a metalcore-bandák), illetve Deryck Whibley-t a Sum 41-ból. Az utóbbival közös No Defeat for the Brave pedig magasan az album fénypontja. Elképesztően nyers és húsbavágó tétel, amit tényleg csak a ‘Sleeps tud ilyen formában tálalni, a kezdő riffet pedig esküdni mernék, hogy Deryckék Pieces c. száma ihlette. Bár impulzusból nincs hiány a 11 dal alatt, a legérdekesebb még így is a zárótétel, a DN3 3HT (hadd ne kelljen megmagyarázni a címet), ami tulajdonképpen abból áll, hogy egy zongorabetéttel a háttérben a csapat tagjai elmondják, hogy mit jelent nekik a zenekar, a rajongók és az irányukba áradó szeretet és támogatás, amiért nem tudnak elég hálásak lenni, mert nekik ez az életük, ez a mindenük. Ez így ebben a formában egyszerre gyönyörű és aggasztó is, de bízzunk benne, hogy csak én vagyok túl paranoiás, és ez nem azt jelenti, hogy a fiúk befejeznék a közös munkát és ez lenne a hattyúdaluk.

A Sleeps Society egy korrekt album. Nem a zenekar legkiemelkedőbbje, viszont ezt nem is lehet tőle elvárni, amikor olyan léceket kell megugrania, amilyeneket a zenehallgatási trendek manapság állítanak. Részben útkeres(gél)és, részben pedig a kátyúk “befoltozása” a szerpentinen, mivel a While She Sleeps már régen megtalálta az útját, itt csak afféle horizonttágítás zajlik. Ez egy felnőtt és őszinte köszönetnyilvánítás és támogatás mindazoknak, akik valaha is elmentek egy WSS-koncertre, vagy vásároltak tőlük legalább egy pólót. Ez pedig hosszú távon többet jelent egy csapatnak, mint a streamingből befolyó uzsonnapénz. A fiúk ezzel a 11 dallal nem győzik hangsúlyozni a szerepünket a karrierjükben: mi vagyunk a Sleeps Society! 8/10