2014. június 15.
Tracklist:
1. Walk with Knowledge Wisely
2. Symmetry in White
3. The Taste of Dying
4. Reflection of Deceit
5. Ageless Decay
6. Amaranthine
7. The Foreboding
8. Shaman of Belief
9. Teach the Blind to See
10. A Wealth of Empathy
11. Symbolic Suicide
12. The Piety of Self-Loathing
Műfaj: sludge metal
Támpont: Kingdom of Sorrow, Eyehategod, Down
Hossz: 48:04
Megjelenés: 2014. május 26.
Kiadó: Century Media
Webcím: Ugrás a weboldalra
Biztos akad olyan kedves olvasóink közül, aki inkább ellenáll a kísértésnek, hogy belefüleljen egy-két kultzenekarba, akiket mi baromira szeretünk, és az esetek többségében az ellenállás azért valamennyire érthető. A kultzenekaroknak (és –hangzásoknak) ugyanis megvan az a nagy hibája, hogy akkor, amikor kultikusak lettek, még tök más szelek fújtak, így aki manapság, a laborhangzások és a súly iránti ingerküszöb kitolódásának, és ezzel párhuzamosan a puszta keménység, mint kifejező eszköz értékvesztésének korában fedez fel magának olyan zenekarokat, mint a Crowbar, illetve alapvetően a sludge ilyen-olyan ágait, annál könnyen elmaradhat a katarzis. Egészen eddig a pillanatig, ugyanis ha a műfaj alapjainak újradefiniálása nem is történt meg, az biztos, hogy a sludge eszköztárának olyen ügyes dalformába öntésére mostanában nem volt példa, mint ami a Symmetry In Black című jubileumi korongon hallható.
Persze távolról se azt akarom mondani, hogy ezzel a koronggal kell kezdeni a Crowbar-randevúsorozatot, ahogy a Sever The Wicked Hand kritikájában leírtuk, az abszolút alaplemezek a kilencvenes években készültek, és aki ezeket nem hallotta, az valójában nem hallotta a Crowbart. Aki viszont kíváncsi a self-titled betonozására vagy a Broken Glass fogós témavilágára, de már előre fél attól, hogy untatni fogják pusztán a riffek, az bátran melegítsen a Symmetry In Black-kel, ugyanis Windsteinék egy rendkívül ügyes csavarral kombinálták súlyos és nyers agressziójukat az Odd Fellows Restről ismerős, kellemes és finoman öntapadós énektémákkal, így ismét olyan közel kerültek a dalok ahhoz, hogy slágerek legyenek, amennyire ebben a műfajban ez lehetséges (a The Taste of Dying például akkora koncertkedvenc lesz, mint Louisiana, holnap lehet is tesztelni a Hajón). Pont ez a szép a pályafutást összegző lemezekben – már ha jól sikerülnek –, hogy bár „csak” egy zenekar életútjának legnagyobb pillanatait ismétlik, mégis újszerűnek, frissnek hat a dolog.
Azt sejtettük, hogy Kirk Windstein nem ok nélkül hagyta ott a Down-t, de ennyire jó végeredményre huszonöt év és kilenc nagylemez után aligha számíthatott bárki is, talán a stúdiózás során a markába röhögő zenekart és holdudvarát leszámítva. Az a néhány hibapont – a pörgés alig pár dalba (elsősorban az Ageless Decay-be) szorítása, és az a néhány unalmasabb átkötés a dalokon belül, ahol picit ledobja az ember agya az ékszíjat, de csak a következő mázsás témáig – abszolút felejthető, annak tükrében, hogy a tavalyi Steak Number Eight lemezt leszámítva ez manapság talán az egyetlen bárhol, bármilyen hangulatban hallgatható sludge album, majdnem tökéletesen összerakott számokkal, és Kirkéknek ehhez még csak műfajokat se kellett kevergetni, bőven elég volt visszanyúlniuk a saját gyökereikhez.
8/10 (de élőben 10/10 lesz)
