Egy boldog emléked sem marad – Rorcal: Silence

Tracklist:

1. Early Mourning
2. Childhood Is a Knife in the Throat
3. The Worst in Everything
4. Extinguished Innocence
5. Hope Is a Cancer
6. Constant Void
7. Under the Nails
8. No Alleviation, Even in Death

Műfaj: blackened poszt-metal, doom metal, sludge metal

Támpont: This Gift Is a Curse, Hexis, Fange

Hossz: 41 perc

Megjelenés: 2023. szeptember 29.

Kiadó: Hummus Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Dübörgő csend.

Ezt az oximoront először egy filmben hallottam, ha pedig belegondolunk, létezik az a fajta némaság, ami mégis szinte ordít a fejünkben. A félelem, a keserűség és a kilátástalanság zaja ez, ami csak a tudatunkban érzékelhető. Ott dübörög benn, bár a fülünk nem hall semmit. Ez jutott eszembe a Rorcal új lemeze, a Silence meghallgatása után. A svájciak 2006 óta űzik az ipart és szeptember végén adták ki hatodik nagylemezüket, a két időpont között pedig lassan az egyik legnagyobb poszt-metal alapvetéssé nőtték ki magukat, ami talán a Heliogabalus és a Világvége lemezeiknek köszönhető leginkább, utóbbit tíz évvel ezelőtt nálunk is bemutatták. Zenéjük egyaránt felvonultatja a black metal, a poszt-metal, a doom és a sludge legjellemzőbb stílusjegyeit, hangulatában pedig igencsak hasonlít egy sötét szobában lebonyolított testi-lelki kínzáshoz. Mindezek alól az új anyag sem kivétel, sőt, szólok előre, hogy az idei év egyik legsúlyosabb eresztéséről lesz szó.

Ha egy kis képet akarunk kapni arról, mi is vár ránk, mielőtt rátenyerelünk a play gombra, elég csak megnézni az albumborítót, vagy végigolvasni a számlistát, mert bizony az atmoszféra éppen olyanra sikerült, mint amilyet Henry Fuseli festménye sugall, a dalok címei pedig rettentően találóak. Az egyik kedvencem például éppen az első tétel, az Early Mourning, mert egyrészt zseniális dobás egyetlen betű hozzáadásával egy teljesen ártatlan természeti jelenség abszolút kifordítása, másrészt pedig patent nyitány azzal a rövid és velős elektronikus intróval, ami után már be is üt a nyomasztó és para légkör, hála a disszonáns akkordoknak és az erőszakos dobtémáknak. Ezekre pedig úgy fekszik rá az egyszerre baljós és haragos ének, hogy tökéletesen kiegészíti a hangszerelést.

Az összhatás olyan, mintha egy álomtalan, hosszú alvás után lassan megébredünk, és a kezdeti tudattalanság után bekúszik a közelmúlt egy tragédiája, ezzel azonnal mérhetetlen keserűséget kölcsönözve a szép reggelnek, és máris el van baszva az egész napunk. Pedig még csak most kezdtük el.

A Childhood Is a Knife in the Throat tulajdonképpen ott folytatja, ahol az előző darab abbahagyta, itt is gyakrabban váltják egymást a doomos és black metalos elemek, a vészterhes gitárjátéknak köszönhetően viszont egyre emelkedik a baljós atmoszféra. A lemez legnagyobb pozitívuma a metal legsötétebb stílusainak elképesztően profi keverése. Minden fentebb felsorolt irányzat vastagon képviselteti magát, ezzel egy olyan hajmeresztő elegyet kreálva, ami egy nagyon sűrű, masszív és nehéz végkifejlet alapjaként működik. Ezt az alapot a zenekar pedig hol nyújtja, mint az első két dalban, majd a The Worst in Everything kíméletlenül gyors csapásai után összesűríti egy lüktető fekete masszává, ahol már a sludge és a doom stílusjegyek uralkodnak, és a dallamos, erőteljes, de véletlenül sem tiszta ének is kap egy rövidebb szerepet. Fel lehet fedezni némi hasonlóságot az Amenra munkásságával, de míg utóbbi habár ugyancsak szeret disszonáns témákkal operálni, inkább szakrális és monumentális, a Rorcal pedig elborult és már-már rémisztő. Vagy ott van a Celeste, akik szintén császárok a black metal és a poszt-metal keverésében, viszont akkor sem tudnának gyorsítani vagy lassítani a tempón, ha az életük múlna rajta, a Rorcal náluk sokkal változatosabb.

Szó volt tehát a Silence egyik erősségéről, és ne is álljunk meg itt. A hangzást ennél jobban nem lehetett volna belőni, egy ilyen lemeznek pontosan így kell szólnia. Amit pedig feltétlenül ki kell emelnem, azok a remekül megírt gitártémák.

Nem is tudom, mikor hallottam utoljára ennyire iszonyatosan baljós, rémálomszerű, totál háborodott riffeket.

Ráadásul ahogy haladunk a lemezzel, egyre jobbak és jobbak lesznek, ez először a Hope Is a Cancer hallgatása közben tűnt fel, a Constant Voidban pedig csúcsra tör, de még hogy, te jó ég, hát mi az a téma, megbolondulsz. Viszont nem is itt teljesedik ki a lemez, hanem éppen a zárással, a kilenc és fél perces, No Alleviation, Even in Death című monstrummal, ami mint egy hosszas, fojtogató lidércnyomás, hömpölyög egyik irányból a másikba, közben kényszeríted magad, hogy ébredj már fel, és éppen így, ilyen hirtelen ér véget a lemez.

Nem fog mindenkinek tetszeni a Rorcal legújabb kiadványa, mert nagyon nehéz és nagyon sűrű. Biztosan többeknek megfekszi a gyomrát. Itt nem fog senki órákig frenkizni egy gitárral, nincsenek nagyzolós dobtémák és dinamikus ének. Ez a cucc a tudatod legmélyén húzódó sötét valamit hivatott megszólítani, felébreszteni, azt a részedet, amit talán eddig még nem is ismertél, ezt pedig profi módon teszi, baromi hangosan és velősen. Talán egy kicsit egyhangú a teljes anyag, de ha egyszer bele tudsz merülni, nehéz lesz magadra találnod utána. Ha eddig nem hallottál róluk és a Silence nálad is betalált, vagy éppenséggel ősfan vagy, akkor örülhetsz, ugyanis hamarosan élőben is átélheted azt, amit eddig csak felvételről volt szerencséd. 9,5/10

A Rorcal október 26-án Budapesten, az Analog Music Hallban koncertezik, részletek itt.