Dystopia – Incompetence Drive

A 2003 óta létező szegedi Dystopia zenekar két demo után (Welcome To The Game, 2004; Multi-dimensional System Errors, 2005), 2007 nyarán szerzői kiadásban adta ki első nagylemezét, Incompetence Drive címmel.
A kilenc felvételt tartalmazó anyagot egy igényes borítóba bújtatták, amely a dalok szövegeit is magába foglalja, melyek pedig a banda basszusgitárosa, Bajusz Péter, valamint az énekes/gitáros Vári Gábor fejéből pattantak ki. Habár általában a felvételeken is jól érthetőek a dalszövegek, érdemes olvasgatni is őket, nagyobb figyelmet fordítani rájuk, mivel választékosak, az átlag angol szövegeknél gazdagabb szókincsről tesznek tanúbizonyságot.
A korong egy közel másfél perces intro-val nyit, amely egyébként nehezen illeszthető az utána következő felvételekhez, mivel egy lassú southern/doom hangzású instrumentális szösszenet, annyit azonban már ebből is meg lehet állapítani: a stúdiómunkára nem lehet panaszunk, minden a helyén van, minden hangszer jól szólal meg, és a zenészek is hasonló színvonalon játszanak.
Ezen felvezetés után következik sorjában a hét teljes hosszúságú dal, mindegyik hozza a sajátos, könnyen felismerhető hangzásvilágot. Mindet egyöntetűen (ám ennek ellenére cseppet sem monoton módon) kíséri végig az a számtalan precíz jegy, amely erőssé teszi a Dystopia produkcióját. Ilyen a sokszor domináns, erőteljesen dübörgő lábdob, a refréneknél rendszerint duplázva, ezzel fokozva a hallgatóban kiváltott érzelmeket. De ugyanilyen jegy a két gitár együttes megszólalása is, a húzós riffek és komplex dallamok igazi kavalkádja. És szintén ilyen a már említett Vári Gábor zseniális, kiiskolázott hangja, erős, ugyanakkor tiszta és pontos, a dallamvezetés úgy tolul az ember fülébe, hogy hosszú ideig ki sem költözik onnan, ezzel érve el az egész zene szerethetőségét, megfoghatóságát.
A hét dal közül egyik sem marad el a többitől, ugyanakkor ki kell emelnem a Frustrated címűt, amely amellett, hogy személyes kedvencem, szegedi koncerteken, bulikban is rendszerint a közönség kedvence. A dallamos, lágy verse után úgy csapódik be az üvöltésektől sem mentes refrén, mint egy ütés a tarkóra. Pontosan ez a dal szépsége, minden túlzás nélkül mondhatom, hogy hosszú ideje nem hallottam ilyen zseniális, jól sikerült refrént. Az ezután következő The Sky That Has Never Been szintén kiemelkedik, összetett témáival, a lassú, egygitáros kezdéssel, amelyhez csatlakozik a basszusgitár, majd a későbbi kiteljesedésben minden egyszerre szól, így vezetve el a lemezt a lezárásig. Ez az outro egy kétperces gitárjáték, amely olyan funkciót tölt be, mint egy edzés utáni nyújtógyakorlat, lelazítás, de az intro-val karöltve egyben keretbe is foglalja az albumot, egésszé teszi azt.
Meglepően nagy előrelépés ez a nagylemez a korábbi demo anyagokhoz képest, rengeteg fejlődés fedezhető fel a csapat tudását és kreativitását illetően egyaránt. A lassan öt éves zenekar rengeteg koncertet tudhat maga mögött, az Incompetence Drive megjelenését követően élőben is visszaadták a korong kiforrottságát, ezekkel egyenes arányban nőtt színpadi rutinjuk is. Gyakorlatilag önerőből messzire jutottak, mindezt megfejelhetjük a már-már klisés ténnyel, hogy vidéki zenekarként ez általában még nehezebb. Amennyiben nekik ez a jövőben is elérhető cél lesz, azt hiszem ezen lemez hallatán nyugodt szívvel mondhatom, joggal lesz az. Meg kell ismerni, sok réteghez szólhat, mivel a zenekar tagjai is vegyesen voksolnak a régi klasszikusok (Megadeth, Pantera, Metallica stb.), valamint a modern metal (Mudvayne, Slipknot) képviselőire, és ez a fajta kettősség a zenében is visszaköszön, anélkül, hogy bárhol is lopás vagy másolás gyanúja ütné fel a fejét.

9/10