„…A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.
Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor ujra
lakmározhat a tetemen…”
(Charles BAUDELAIRE – Egy dög)
Talán egyesek meglepődnek, miért is kezdek egy kritikát egy ilyen idézettel, a válasz kézenfekvő elsőre is talán; a zenekar (akarom írni, formáció) neve adta az ötletet, s kicsit elmerülve ebben a zajos gyűlölettel és halállal kevert kotyvaszban; a tartalom is megalapozza – bár tagadhatatlanul nem akkora nagy művészi alkotás, de a lázadásnak és a devianciának rengeteg ösvénye van, s némelyikből később kikövezett út lesz (lásd, Baudelaire munkássága). Hogy senkit se untassak az irodalommal és az avantgard rétegződéseivel, a három demó kollekciójának a közepébe csapnék, mely élve a szójátékkal The Skeullection címmel jött ki, ami mögött Vorgrov áll, kinek számtalan projectje egyeseknek sokat mondhat, másoknak annál kevesebbet, én azért vázolnék párat…
Az ő munkásságához kapcsolódik a Marblebog, Nopheleth etc, és illetve zenélt a Dusk-ban és Worguldum-ban, ezeket csak is azért emeltem ki, mert egyfajta minőség elvárását jelentenének… ehelyett mit kapunk?
Közel 30 perc nyers, necros, depresszív black metált, melyben akadnak igényes kiállások is, de mindenképpen előnyös lett volna, ha nem egyedül oldja meg az egészet, a dob sok helyen túlságosan is gépies, sőt, van, ahol már szinte vicces, basszus semmi, a vokál többnyire jó és persze rengeteg súlyos gitártémát tartalmaz, de ez édeskevés a fentebb említett nevekhez képest. Mint már írtam, 3 demó anyagjából állt össze a dolog, a koncepció, pedig kronologikus, ami csak annyiban sántít, hogy az átlag hallgató az első 2-3 számból leszűri belehallgatás gyanánt, a lényeget, ami ez esetben éppen a végére érik be, s lesz átlagos, de mindenképpen értékelhető black metál.
Mindhárom 2006-os anyag. Az első 5 szám a tavaszi
Demo 1 címűről valók (mely mindenképpen a kezdeteket jelenti ez esetben), ezek mindegyike magyar nyelvű, mely nem éppen szerencsés húzás. A szövegek viccesek, mondhatni abszurdak-paródia (s mégsem az új
Tormentor formában), zeneileg is necro hangzású black témák, holt primitívek, s persze unalmasak is. A
Nukleáris sátán kicsit riffelgetős, thrash-black, melyről eszembe jutott a
Fantom vagy az
Angel Reaper, de mindkettő már a maguk idejében is maradandóbbat alkotott, mint ez a dal… Persze akadnak jó témák, a
Tűzzel-vassalban és a
Halálban is van egy jó ötlet, de nem bontakozik ki, csak unalmassá válva ismétlődik. Talán a
Halott erdők mélyén, ami kivételt képez, a maga lassú depresszív cammogásával.
A műfaj amúgy pontosan meghatározva, Ancient Crypt Metal, ami annyit tesz, hogy végtelenül primitív black metál, keverve egy kevés 80-as évek taposta punkos thrash–el, de semmi korszakalkotó vagy megváltó… Aztán a rügyező tavaszból a boldog nyárba csöppenünk, egy kis élőhalott nyargalásra, és egy
Bathory feldolgozás erejéig a
Troops Of Zombies demó kapcsán. A
Troops of zombies 1 és 2 hangzása már sokkal jobb, a dobok se idegesítőek (bár továbbra is gépiesnek tűnek) és a
Call from the grave pedig egy remek feldolgozás lett, kezd kibontakozni és értékessé lenni (kinek hogyan) az anyag.
Majd a nyár is haldokolni kezd és betemeti a sárga hulló falevelek lepte avaros ősz,
The Rotten Ones címmel. A
Fucking new age minőségi (bár primitív) puritán black metál nóta, remek leállásokkal és meglepő módon nagyon is építkezik a dal, ahogy a
Leper mortuary is, melyek mind azt támasztják alá, nem véletlenül zenélt
Vorgrov (
Varga Gábor) együtt, olyan arcokkal, mint
Khrul (
Assur Avar,
Kill with Hate,
Amarus Dorum, ex-
Ater Tenebrae,
Hell,
Disztraktor,
Funebre,
Koprofaagia, ex-
Ravenshades,
Siculicidium,
Vorkuta,
Zetörhead,
Ulcisia Castra,
Witchcraft,
Shadowthrone,
Vérzivatar) vagy
Shadow-val (
Dusk, ex-
Marblebog,
Tuman,
666,
Diecold). A zárást egy
Tormentor feldolgozással vezeti le, mely megint csak egész jól sikerült, bár én úgy érzem, a
Bathory jobban érzékelteti az egyéni atmoszférát, mely miatt egy feldolgozás mindig érdekes pontokat tartogat.
Természetesen érteni vélem az ősök előtt való primitív black metál tisztelgésnek szánt-szándékot; a
Pokoli légiók az
Angel Reaper egyik 89’-es
Condor légió című nótájára hajaz (számcím terén), és hasonló a helyzet
Nukleáris sátán-nal is, ami meg egy 87’-es
Fantom dalra, a
Lucifer jelenj meg-re. A hangzást is részben megértem, alapvetően azt fejezte ki és jelenítette meg, amit megakart, semmi újat, csak egy kis múlt idézés necro hangzással, s egyszerű alapokkal. Ám ettől még értékei nem jönnek át elsőre, s én egy kissé csalódott is vagyok; többet vártam, s persze többre is számítottam
Vorgrov munkáságának ismeretében, de ez csak az, amiről szól, az, ami a műfaja; Ancient Crypt Metal. Mely a végére egész minőségi black metállá duzzad, de ez már nem menti meg a haldoklót a haláltól, csak késlelteti, az amúgy mindössze 200 db példányszámban megjelent anyagot; kézelszámozottan, avagy ez is jelzi, mennyire réteg zene, s azoknak kötelező. Tehát a stílus fanjainak ajánlatos beszerezni eredetibe, birtokolni a csodát, melynek megértéséhez szükségeltetik a hit, de készüljenek fel; nem adja magát elsőre a
DÖG…
10/ 7,2
Az anyag amúgy beszerezhető (még — elméletileg) az NHD-nél (Neverheard Distro) a neverhearddistro@gmail.com címen.
