Djent lives! – Megérkezett a Periphery új lemeze

Tracklist:

01. A Black Minute
02. MK Ultra
03. Heavy Heart
04. The Event
05. The Scourge
06. Alpha
07. 22 Faces
08. Rainbow Gravity
09. Four Lights
10. Psychosphere

01. Reprise
02. The Bad Thing
03. Priestess
04. Graveless
05. Hell Below
06. Omega
07. Stranger Things

Műfaj: progresszív metal, djent

Támpont: Monuments, Intervals

Hossz: 80:46

Megjelenés: 2015. január 27.

Kiadó: Sumerian Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A Periphery régóta várt nagylemeze végre megérkezett, ráadásul roppant hosszú, dupla kiadásban. A csapat eddigi minden tapasztalatát belesűrítette ebbe a tizenhét szerzeménybe, mi pedig a koncepcióhoz illően, A-tól Z-ig végighaladunk rajta.

Atmoszféra

A Juggernaut magán hordozza a zenekarra jellemző hangzásvilágot, a számok íve és lendülete is ismerős lehet, ráadásul koncept lemezről van szó, így minden adott volt, hogy az elejétől a végéig erős, felismerhető atmoszféra lengje be az alkotást.

Bulb

Kezdetben volt Misha Mansoor, aki az ágya szélén gitározgatva megírt egy tucat számot, ráadásul ezekre szinte kivétel nélkül kedvező visszajelzéseket kapott. Ettől felbátorodva verbuvált is egy egész csapatot, hogy a még Bulb név alatt összerakott számok élőben is megszólalhassanak. A Periphery kezdetben tehát nem volt több mint egy roppant kreatív szobazenész szólóprojektje, de azóta minden anyaggal egyre inkább eltávolodtak ettől a megnevezéstől, valami sokkal kiforrottabbá átalakulva.

Concept album

A Juggernautról, Misha nagy álomprojektjéről, már évek óta lehetett hallani itt-ott elejtett nyilatkozatokat, de csak tavaly jutottak el odáig, hogy végre összerakhassanak egy ilyen nagyszabású művet. Visszatérő motívumok és énektémák kísérnek végig a lemezen, egységes hangulattal ellátva.

Dupla lemez

A Juggernaut valószínűleg csak a koncepció égisze alatt érkezett dupla korongként a boltok polcaira, hiszen már a Periphery II is hasonló terjedelemmel büszkélkedhetett.

Emberi dobgép

Matt Halpern, a közönség kedvenc dobos, akit meglepő módon még a másik két gitáros (Jake és Mark) előtt meg tud nevezni egy véletlenszerűen kiválasztott rajongó. Egyébként roppant kreatív és pontos, annak idején, illetve élőben nagyon el tudta varázsolni játékával a közönséget – itt is hozza a kötelező, rá jellemző elemeket, de nem találkozunk igazán meghökkentő megoldásokkal, így ilyen téren apró csalódásként könyvelhetjük el a dolgot.

Fusion

A stúdióvideókban hallható jazz-szerű témák közül több is felkerült a lemezre, a legjobb példa erre a ’Hell Below’ utolsó egy perce.

Gitárparadicsom

A Periphery egy átlagos rajongóját rosszmájúan általában tizenöt éves, a legdrágább csodaerősítőkön, legalább az életkorukkal megegyező számú húrral rendelkező hangszereken folyamatosan nullákat játszó gitár-rambonak képzeljük el. A valóság persze egészen más, de a gitárok fontos szerepet játszanak a Periphery környezetében. A lemez felvételei során több tucat különféle márkájú és típusú hangszer fordult meg a három gitáros kezében, amelyek eltérő hangzása valódi paradicsom az erre fogékony hallgatók számára.

Hangzás

A lemez megszólalása a korábbi alkotásokhoz hasonló minőségű, a modern progresszív szféra minden íratlan kritériumának eleget tesz: rendkívül letisztult, ugyanakkor súlyos. A csapat híres a legújabb effektek, erősítők és hangszerek állandó nyúzásáról, így most is a maximumot hozták ki a rendelkezésükre álló eszközökből.

Instrumentális kiadás

Akiket zavarnak az énektémák, minden alkalommal instrumentális kiadásért vágyakoznak, hiszen rengeteg riff vár felfedezésre. A második nagylemezt szándékosan nem adták ki ilyen formában, mondván az ének hiánya megbontaná az egész album egységét. A Juggernaut esetében Misha nem vetette el csuklóból egy instrumentális kiadás lehetőségét, de az előző indoklás alapján nem sok jóra lehet számítani.

Jöjj el kedves télapó

Bizonyára mindenki átélte már, amikor a próbateremben valamelyik kedves zenésztársa valami teljesen oda nem illő, vicces dologgal lepett meg mindenkit az éppen aktuális szám közepén/végén. A ’Hell Below’ utolsó néhány másodperce ennek a következő fokozata.

Külső

Az első lemez futurisztikus albumborítója a csapat logójával még elment, a folytatás ettől csak színeiben különbözött, a Clear EP-ről pedig még az artworköt is lespórolták. Most két borítót is kaptunk, amely követi ezt a roppant kreatív receptet, de legalább már látszik valami művészibb alkotás is a P betűkben és a pontokban.

Lehangolva

Bár rengeteg hangszert használtak, a hangolásokkal így sem bántak kesztyűs kézzel. A hathúros gitárok mellett a mai trendeknek, és az előzményeknek megfelelően hét- és nyolchúros megmozdulások is hallhatóak, a ’Four Lights’ például az egyik „legmélyebb” a csapat történelmében.

Monotonitás

Hiába tömték teli gitárszólókkal, ötletes riffekkel és kiszámíthatatlannak tűnő tekerésekkel a lemezt, azért helyenként túlságosan is sikerült leültetniük a lendületet néhány túl sokáig beragadt nullázgatással, amelyek olykor az adott szerzemény egyediségét is megtépázzák.

Nolly

A zenekar basszusgitárosa, de ami sokkal fontosabb (elnézést minden basszusgitáron játszó olvasónktól), ő a felelős a Juggernaut felvételéért, illetve hangzásáért – a lemez pedig pontosan úgy szól, ahogy azt egy ilyen kaliberű és stílusú alkotástól elvárhatjuk. Még a basszusgitár is kivehető!

Omega

A második korongon található címadó tétel a Juggernaut leghosszabb szerzeménye, amelyben rengeteg téma megfordul – sokan a ’Racecar’ folytatását látták meg benne, de ilyesmiről szó sincs.

Periphery I & II

A dallamközpontú megoldások mellett már az ’MK Ultra’ demonstrálja, megvannak még azok a súlyosabb, kaotikusabb riffek is, amelyek az első nagylemezt uralták. A Juggernaut tulajdonképpen mindenre építkezik, amit a zenekar az eddigi pályafutása során letett az asztalra.

Q

Ide hozzászólás formájában várjuk az ötleteket.

Refrének

Már a második lemez is elképesztően slágeres refrénekkel rendelkezett, így nem is annyira meglepő, hogy az új korong is jó néhány gyorsan megjegyezhető, dúdolható témával lett ellátva: az Alpha egyértelmű befutója a ’Heavy Heart’, míg az Omega kiemelkedő megmozdulását a ’Priestess’ refrénje jelenti.

Spencer

Ahogy korábban, most is Spencer hangja lesz az, ami miatt sokan képtelenek lesznek befogadni ezt a két lemezt, ráadásul helyenként sokkal inkább előtérbe került változatos énekhangjának teljes körű kihasználása – a ’Stranger Things’ korrekt összefoglalót nyújt erről. A dallamos megoldások mellett jelentős mennyiségű „keményebb” téma is maradt, Spencer összességében rendkívül változatosan és elképesztően színvonalasan énekel.

Töltelékszámok

Vannak rövidebb instrumentális tételek is, amelyek közül talán csak a ’The Event’ töri meg az előtte hallható remek énektémák által felkorbácsolt hangulatot. Egyébként a hossz miatt sok részlet elsőre-másodikra ugyanilyen tölteléknek hat, de az ismerkedést követően kitisztul a kép.

Ugyanaz a lemez

A Periphery tulajdonképpen semmi meghökkentő változtatást nem eszközölt a zenéjén, persze hallhatóak újvonalas gitárszólók, felüdülést biztosító progresszív elemek, de az alapok változatlanok maradtak.

Változatosság

Ugyan ezek az alapok sziklaszilárdnak bizonyultak, az előbb említett apró momentumok biztosítják a kellő változatosságot, amely kárpótol a kissé berozsdásodott poliritmusokra építő djent riffekért is.

WTF

Azért vannak, akik szerint viszont nem túl változatos, valójában egészen felháborító ez a tizenhét szerzemény, véleményüket pedig így tudatták a nagyvilággal.

X/Y

Összességében a Juggernaut egy monumentális alkotás, amely rengeteg felfedeznivalót biztosít, többszöri hallgatás esetén is. Hiányosságai és apróbb botlásai ellenére, már február elején  az év egyik legjobbjáról van szó: 8.5/10

Zenekar

Sokan hiányolják az első korong mozgalmasságát, nyers megoldásait – így születhetett a remek “emo-djent” kifejezés is. Azonban a Periphery többé nem Misha Mansoor szólóprojektje, hanem egy valódi, magabiztos zenekar, továbbhaladva a Periphery II által kijelölt dallamközpontú ösvényen.