DevilDriver – Winter Kills

Tracklist:

01. Oath Of The Abyss
02. Ruthless
03. Desperate Times
04. Winter Kills
05. The Appetite
06. Gutted
07. Curses And Epitaphs
08. Carings Overkills
09. Haunting Refrain
10. Tripping Over Tombstones
11. Sail

Műfaj: groove metal

Támpont: Chimaira, Lamb Of God

Hossz: 49:29

Megjelenés: 2013. augusztus 27.

Kiadó: Napalm Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A DevilDriver hatodik lemezéhez érkezve kijelenthető, hogy szépen lassan elérik azt a minimum népszerűségi szintet, amit megérdemelnek, pontosabban amit megérdemeltek volna fénykorukban. Ez talán azzal magyarázható, hogy a kortárs hangzások felé támasztott elvárások átértékelődtek az elmúlt években, és az új generáció felfutásával 1-2 különösen kiemelt területre koncentrálódnak csupán. Ugyanis amíg a fiatalabbak többsége vígan elvan a breakdownokba csomagolt akármilyencore-ral és a divatból felvett nemi identitászavarral küszködő idiótákkal, addig a hagyományosabb hangzások rajongói finoman szólva nincsenek elkényeztetve. Erre Dez Fafaraék elkövetik azt a hibát, hogy pont az utóbbi időben szállítják a leggyengébb lemezeiket.

A zenekar gyakorlatilag maradt a megszokott hangzásnál, ám ha a minőségromlás okait keressük, akkor jóval messzebbre kell mennünk az arányok tologatásánál, mert az bizonyossá vált mostanra, hogy a DevilDriver idő közben elvesztett valamit. Erejük mindig is abban rejlett, hogy groove metal alapokra húztak fel egy olyan hangzást, amely korábban is viszonylag szoros kapcsolatot ápolt a stílussal, ám a 90-es években inkább forrásként volt értelmezhető, mintsem kifejező eszközként. Mindezek sajátos felfogásban előadva már önmagukban szerethetővé tették a zenekart, de az a furcsa, kissé „démoni” hangulat/arculat az, amely az egyszeri hallgató számára is karakterizálta a csapatot.
A Winter Kills tehát ennek sem fordít hátat, így érdemes a mefogalmazás módjában keresni a hibát, mivel ilyen téren már a (bármilyen előzmény nélküli) debütön olyat produkáltak, ami maradéktalanul működött. Bár a zenei eszköztárában kiapadt, és teljesítmény terén is abszolút mélypont Beasten sikerült túllépni, bőven akad még kifogásolnivaló. Gondolván itt elsőként arra, hogy míg korábban a (több zenekarnál jellemző) túlzottan refréncentrikus megközelítést, esetleg tiszta ének hiányát mesterien küszöbölték ki hangsúlyozással úgy, hogy az intenzitás sem csökkent és a lendület sem tört meg, addig most ezt elhagyva a dalok sokszor egybefolynak, és teljes hosszában fárasztóvá válik a lemez. Másrészről a tőlük jól ismert, már-már tanítanivaló feszültségkezelést szinte úgy ahogy van elfelejtették, aminek az lett az eredménye, hogy a fordulatszám megvan, „csak” a lobbanékonyság és a szélesebb spektrumú kifejezésmód hibádzik, de ez jóval többet számít, mint azt első olvasatra gondolnánk.

Azt viszont kétségtelenül felismerték a srácok, hogy kizárólag a Beast féle száraz riffekre nem lehet építeni, ezért megpróbálták hatások terén frissíteni a hangzásukat, ugyanakkor nem eresztettek a sajátjukból sem. Ilyen újításnak tekinthető a Gojiras beütés, amelynek megítélését nem könnyíti meg a lemez töménysége és szürkesége, de annyi mindenképp elmondható, hogy ügyesen építették magukba a franciák jellegzetességeit. Persze ez mind másodlagos, ha a dalok nem meggyőzőek, és a Winter Kills esetében azt sem állíthatom, hogy az album bejáratása megmenti azt, ráadásul egy teljesen felesleges feldolgozással zárnak, hogy még keserűbb legyen a szájíz. Nem is érdemes továbbragozni, a zenekar nincs a topon, pedig egy jó formában lévő DevilDrivernek nagyon sokan, egyre többen örülnénk.  6/10