Devil Sold His Soul – Blessed & Cursed

Az album legrövidebb tétele, a nyitó Tides minden esetleges kétséget eloszlat afelől, hogy itt bizony egy remekművel van dolgunk…

I will not give up on this hope
but I’m falling to pieces.
I will not give up on this hope,
will to survive, and all of this because I am blessed.
As much as I am blessed, I am cursed.

A Drowning/Sinking pedig olyan magaslatokba röpíti a hallgatót, hogy azt egyszerűen nem lehet már szavakba önteni. Elcsépelt szöveg, de ezt hallania kell mindenkinek! A dal utolsó két percét végigkísérő lassan hömpölygő csordavokál valami egészen döbbenetes. Egyébként teljesen olyan, mintha a lemez végén járnánk, miközben ez még csak a második szám! Merész, ugyanakkor zseniális húzás ez a srácoktól. „The sun breathes into our lives, the momentum builds until we are all alone.” Az ezután felcsendülő Callous Heart a másik nagy kedvenc, már a Downloadon is végig a hideg futkosott a hátamon, miközben az államat kerestem a lábaim előtt… Szintén egy olyan epikus tétel, amit azért nem feltétlenül ráz ki az ember csak úgy a kisujjából. A zseniális dobolás mellett a gitárok újfent a lélek legérzékenyebb húrjait pengetik, miközben a gonoszul mocskolódó basszusgitár megállás nélkül ott dohog a muzsikában.

A rendkívül erős nyitányt követően az An Ocean of Lights engedélyez némi nyugodalmat, és ezt a pihentetősebb vonalat erősíti a Frozen is. Első pár hallgatásnál itt találtam némi kivetnivalót a hallottakkal, szerintem kicsit feleslegesen lett beültetve a műsor itt féltávnál. De különösebb panaszra még így sem lehet okom, hiszen egy újabb olyan kettős következik, amitől tényleg teljes egészében átkerülhet egy olyan szinten megtisztító, gyönyörű világba a hallgató, amire ugye azt szokás mondani, hogy bizony: „NA EZ AZTÁN ZENE”. Hiszen nem röpködnek napjainkban az olyan kiadványok, amik ilyen erőteljes érzelmeket lennének képesek kiváltani az emberből. A Devil Sold His Soul márpedig ilyen. Arról pedig nem is beszélve, hogy egy több mint egy órás lemezről beszélünk! Ez a hat ember olyan tökéletesen működik együtt csapatként, hogy az egész egyszerűen példaértékű. A kissé bealtatós Frozen után újra bekukucskálhatunk a sötétebb oldalra a pokol kapuit nyitogatva, hiszen a The Disappointment (Andrew Neufeld vendégszereplésével a Comeback Kidből) ismét a zenekar agresszívabb énjét hivatott csillogtatni. A Crane Lake már sokaknak ismerős (kedvence) lehet, hiszen tavaly egy split EP-n már szerepelt. Zseniális darab, ez is.

Az első három tétel és a félidő után következő kettős alkotja a lemez csúcspontjait, de a többi dalban is, illetve az egész összhatásban rejlik valami plusz, valami, amitől igazán lehet szeretni minden egyes hangot amit hallunk. Én mondjuk jobban favorizáltam volna több a kiemeltekhez hasonló dalt, de valójában lehet, hogy pont így, ebben az eloszlásban működik ilyen jól ez a dalcsokor. Valamint szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy van még 4 bónusz nóta is a lemezhez, amik khmmm… hát finoman szólva is teljes értékű, kiváló darabok. A Fade To The Grave semmivel sem gyengébb a társaknál, ahogy a teljes sokkot okozó Death Surrounds You sem. Nem is értem hogy maradhatott ki az alap koncepcióból. Az Emptiness és a Let The Rain In hallgatása közben sem lankad egy cseppet sem a katarzis, így aztán nyugodtan beszélhetünk egy kiadós másfél órás zenei élményről esetünkben. A Deftones Diamond Eyes lemeze hallgatásakor nem nagyon hittem volna, hogy még ugyanebben az évben érkezni fog még egy hangulatában ennyire méregerős alkotás, de szerencsére érik még meglepetések az embert, habár én egy percig sem kételkedtem a lemez zsenialitását illetően a megjelenés előtt. Egy dolog viszont egészen biztos, a Blessed & Cursed egy tuti befutó lesz az év végi listámon. A zenekarral, az albummal való ismerkedés pedig erősen javallott minden nyitott zenekedvelő számára, aki nem riad vissza 7 perces átlagú daloktól és attól, hogy ha esetlegesen nem adja meg magát elsőre a dolog.

9.5/10