Devil Sold His Soul – A Fragile Hope

Ránézek a borítóra, ami már önmagában is sejteti, hogy itt nem egyszerű dolgok fognak történni. Szép, de ugyanakkor van benne valami baljóslatúan komor… A már nevében sem teljesen hétköznapi csapat az A Fragile Hope-ra keresztelt lemeze egy két és fél perces sejtelmes intróval (In The Absence of Light) indul lélektani útjára. Ezt követően az As The Storm Unfolds képében beindulnak a Devil Sold His Soul lassan örlő malmai, amihez Ed Gibbs sátáni vokalizálása a lehető legtökéletesebben passzol. Én biztosra veszem, ha van a sátánnak kisöccse, biztos ilyen hangja van. :) A gitárok (Richard Chapple és Jonny Renshaw által pengetve) súlyosak, aprólékosak, ízesek. Harapnak, ha kell, de többnyire masszív hanghullámként hömpölyögnek. Ahogy azt már a bevezetőben előre jeleztem, szellősebb zenei témák, és tiszta énekek is jelentkeznek időről időre, amik tökéletesen hozzájárulnak a további hangulatfokozáshoz, a megkezdett utazás lehető legoptimálisabb élvezetéhez. A hidegrázás mindenesetre garantált! A The Starting az abszolút kedvencem. Amikor meghallottam ezt a dalt, egyből tudtam, hogy ebben a zenekarban van VALAMI. Így csupa nagybetűvel. Nem véletlenül klip is készült hozzá, amivel nekem csupán annyi bajom van, hogy nyilvánvaló okokból az eredetileg hat és fél perces mű négy percesre lett megvágva. Ebből kifolyólag pedig pont a banda veleje, a dal mindent elsöprő vonzása, húzása, dagadása vész el. Pedig a kezdést követő dob + basszus kiállás nálam örökre a legjobbak közé furakodott be pszicho/kiállás kategóriában. Igazából bármeddig el tudnám hallgatni. (Pedig így sem lett túl rövidre véve.) Iain Trotter basszer és Dave Robinson (azóta kiszállt) dobos nagyon érzik a ritmust, és az egész lemeznek rendkívül stabil alapot biztosítanak. Nem feltétlenül játszanak virtuóz dolgokat, de esetünkben a kevesebb mindenképpen több. Maximális alázattal viseltet egyébként mindenki a zene iránt, ami a dalokat hallgatva nem is lehet kérdéses. Nincsenek felesleges túljátszások, vagy öncélú virtuózkodások. Igazából ebben tudnám megragadni a Devil lényegét, azaz a nagyon erős instrumentálokban, azok közül is az ilyen utazósabb részekre gondolok. Elég valószínű, hogy pont ez a kettősség az, ami engem annyira magával ragadott. Rendkívüli módon erősítik egymást ezek az ellentétek! A The Starting pedig mindenképpen a lemez egyik nagy erőssége. Tutira kiráz a hideg, amikor meghallom.

A Sirens Chant és az At The End of the Tunnel pedig még további mélységek felé utaztat bennünket a folytatásban. Az utóbbi közepén lévő zakatolás pedig egy igazán figyelemreméltó, harapós támadás! Még a szövegekről eddig nem esett szó. Szerencsére nincsen semmi gond ezen a téren sem. Zene és szöveg remek párost alkot a lemez egészén. Jól illenek a számokhoz, mindegyikben van VALAMI, kimondott/kimondatlan betegséggel átitatott sötétség.

„my trust fades, I cannot see the sun
first light never to be seen again”

Jön a másik klippes nóta, a Between Two Words, ami eredetileg megint csak egy majd 8 perces opusz… Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy bemutassam a zenekar hatodik tagját, Paul Kitney-t, aki a samlplerekért felel. Például ebben a dalban is remekül szolgáltat nyugtalanító dallamokat aláfestésként, és végig a lemezen. Jó ez a klip, hisz igazából itt ért utol engem is a felismerés, hogy ezek a srácok állnak e mögött a koraérett muzsika mögött. Féltávon túl érkezik a legpörgősebb nóta, az Awaiting the Flood, ami egy húzósabb, lendületesebb dal, kicsit fel is ráz a melankolikus állapotból. A végére maradt még két epikus borulás a Dawn of the First Day és a The Coroner személyében. Amolyan pusztító vihar még egyszer kitombolja magát jelleggel, hogy aztán a legvégén, a majdnem teljesen instrumentális Hope zárja a mögöttünk álló közel egy órát. Egyébként én nem feltétlenül nevezném depresszívnek, vagy negatívnak az összhatást, ezt ugye mindenki maga döntse el. De gondolom a legtöbben nem erre a lemezre fognak készülődni a péntek esti buli előtt… :) Azért szerintem végül megláthatjuk a fénysugarat (…and I know that we’ll be just fine), van még remény, még ha oly törékeny is…

Egyszerűen imádom ezt a lemezt, és bármikor elő tudom venni meghallgatni. Felkavaró, de egyben megnyugtató is. Zseniális kettősség, aminek a felfedezését mindenkinek csak ajánlani tudom. Érdemes próbálkozni vele! Az Architects mellett nálam a Devil Sold His Soul a másik nagy kedvenc a szigetországi aranyifjú csapatok közül. Kíváncsian várom a folytatást! 9/10.