Device – Device

David Draiman egyvalamiben nagyon jó, ezt készségesen el kell ismerni: a legvalószínűtlenebb zenei konstrukcióból is képes lenne Disturbed-öt varázsolni. No, persze a Device esetében közel sincs arról szó, hogy zeneileg nagyon messze merészkedtek volna a határozatlan ideig pihenő, tépázott nimbuszú nu metal titán epszilon sugarú zenei környezetétől, így tehát jogosan van olyan érzete az embernek, hogy jelen produkció csont nélkül célozza be a hiátus keltette piaci rést. Pedig az előzetes ígéretek még arról szóltak, hogy elektronikával átitatott, izgalmas indusztriális metált fogunk hallani a self-titled-ön. Nos, amennyiben a minimális elektronikus prüntyögés és a fantáziátlan, már tíz évvel ezelőtt is nevetségesen egysíkúnak számító riffelés Draiman számára egyedi hangzásvilágot jelent, akkor én is szeretnék kérni a cuccból, amivel üti magát mostanság. Ehhez képest ugyanis a tizenhárom évvel ezelőtt megjelent The Sickness is az izgalmak netovábbja, hovatovább dalírás terén az első két Disturbed lemez magasan a Device felett áll, ugyanis akármelyik tétele kenterben veri itt hallható szerzemények bármelyikét. Ez már csak azért is különösen szomorú, mert meglehetősen illusztris vendégeket sikerült a felvételekhez rekvirálniuk, hiszen Serj Tankiantól kezdve Glenn Hughes-ig van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Például az Opinion-ben Tom Morellot fedezhetjük fel, már amennyiben sikerül koncentráltnak maradnunk, ugyanis addigra már túl vagyunk például a Lzzy Hale (Halestorm) közreműködésével elkövetett Close My Eyes Forever című Ozzy-Lita Ford átdolgozás okozta sokkhatáson is. A Trent Reznor szemetesének legaljáról előkukázott Haze-ben az Avenged Sevenfold pacsirtáját, M. Shadowst és jellegzetes orgánumát hallhatjuk felcsendülni, és talán itt kerülnek a legközelebb ahhoz a valamihez, amit a nagyérdemű slágerként szokott értelmezni, ugyanakkor mégis keserű marad a szánk íze, elsősorban a túlnyújtás okán – unalomba fullad ez is. Hiába volt tehát kiszámítható előre, hogy Draiman nem nagyon fog messzebb nyújtózkodni, mint ameddig a Disturbed takarója ér, slágerek nélkül ez még b-oldalnak is vékonyka, ami az elmúlt nyolc évet is figyelembe véve már-már Lukács Lacis szintre emeli a leszállópályára állított, végletes önismétlést. Zárásként így nem lenne meglepetés, ha azt állítanánk, a Device létezésénél kevés feleslegesebb dolgot tudnánk elképzelni, ugyanakkor egy újabb Disturbed sorlemez hiányában minden bizonnyal utat talál majd a lemez a célközönségéhez. 3/10