Destrage – Are You Kidding Me? No.

Tracklist:

1. Destroy Create Transform Sublimate
2. Purania
3. My Green Neighbour
4. Hosts, Rifles & Coke
5. G.O.D.
6. Where the Things Have No Colour
7. Waterpark Bachelorette
8. Before, After and All Around
9. – (Obedience)
10. Are You Kidding Me? No.

Műfaj: progresszív metal

Támpont: SikTh, Protest the Hero

Hossz: 49:31

Megjelenés: 2014. április 4.

Kiadó: Metal Blade Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Ekkora dömpingben elég nehéz újat írni egy progresszív metal lemezről, pláne újat alkotni milyen nehéz. Az olasz Destrage ennek ellenére mindet megtesz, hogy rájuk ez is igaz legyen, ami még ha nem is sikerül, azt elérik, hogy borzasztó szórakoztató zenét csináljanak. A – magát nem túl komolyan vevő – csapatnak ugyanis úgy tűnik, a legfontosabb a jó dalok írása, amit sok gitárfüstölő kéz elfelejt a műfajban. Kezdjük ott, hogy itt nincs Meshuggah-kopizás, ami már instant pozitívum.

Vannak viszont nagy slágerek, magukat fülbe benyúzó refrének. A ragadósság ellenére viszont mégiscsak progresszív metalról van szó, és a hangszeres társulat gondoskodik róla, hogy ezt ne felejtsük. A hang/másodperc ráta kellően magas, a gitárnyak rendesen meg van tapizva és a húrok is szépen végig vannak sikálva a pengetővel (bennfenteseknek: sweepelve), amiről bármikor beugorhat a Protest the Hero, de akár a PsyOpus neve is – még akkor is, ha a PsyOpus és a slágeresség összeegyeztethetetlenül hangzik -, de leginkább a SikThet vehetjük legnagyobb tanítójuknak. Minden technikai sallang mellett nyakon van öntve egyéb műfajokkal is a dolog, ami eredményeképp előkerülnek a fúvósok, a cirkuszi zene és az elektronikus betétek is. Látszólagos katyvasznak tűnhet az egész, de mégis nagybetűs slágerekről van szó, amivel elérik, hogy egyszerre élvezze az, akinek a polcon sorakoznak az Arpmandude tabulatúrakönyvek, és az is, aki csupán hobbi zenehallgató. Ez két dolognak köszönhető: először is az esetek nagy többségében jól el vannak találva az arányok a műfaji kísérletezésekkel – kivéve például a címadó szám, mely néha már-már túl sok -, másrészt van egy kiváló torkuk Paolo Colavolpe személyében, aki képes megtartani a kohéziót a kicsapongó társai mellett. A srác ugyanis nagyon változatosan hoz mindent az őrült sikoltozástól a death metal hörgésekig, a fülbemászó tisztákig, és nem csak technikailag van otthon, hanem ötletesek is a megoldásai. A szövegeken talán lehetett volna kicsit többet ülni, de legalább nem akarnak komolynak tűnni a srácok az olyan sorokkal, mint a kicsit szemöldökcibáló hatású “a zombie is a back from the dead motherfucker“. Érdekes amúgy, hogy az a kevés pillanat, amikor komolyan veszik magukat, nagyon jól áll nekik (pl. Where the Things Have No Colour), ezért is gondolom azt, hogy a jövőben érdemes lenne elhagyniuk a viccet.

Ennek ellenére a Destrage egy király banda, egy király lemezzel, szórakoztató dalok tömkelegével, várjuk a továbbiakat! 8/10.