Design The Skyline – Nevaeh

Tracklist:

01. Crystal Swords Kill The Hordes
02. Reality Away
03. Destroyer
04. Cybernetic Strawflower
05. Break Free From Your Life
06. Reverie
07. Witch Of The Woods
08.  Free For Infinity
09. Under The Blood Driven Moon
10. Nevaeh

 

Hossz: 30:45

Megjelenés: 2011. augusztus 19.

Kiadó: Victory Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Dani Doom ma is kialvatlanul ébredt. Két legjobb barátjával, Julian Reckless-szel és John Martiannal az egész éjszakát szomorkodással töltötték, miután Ethan White basszer és Matt Ryan gitáros szánalmasan egyszerű névválasztását nem tartották méltónak a nehezen felépített hírnévhez. "Nem ezért foglalkoztam egy egész délutánt azzal, hogy egy lemeznyi témát összeírjak, srácok." - szólt elcsukló hangon és az ablakhoz lépett, hogy a könnyeit eltakarja az arcába tűző nap. Nem szerette, ha sírni látják, hiszen férfi akart maradni minden pillanatban, így a lilára festett vállig érő haját piros körmeivel az arcába simította és határozott hangon így szólt társaihoz: "Gyertek, csináljunk szar zenét". Talán életében először egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén.

Nehéz szavakat találni arra, amit az utóbbi időben a Victory Records művel, hiszen a legutóbbi néhány igazolása (pl. These Hearts, The Bunny The Bear) között olyan szemetek találhatóak, amikről nem lehet eldönteni, hogy egy Budapest TV szintű troll-akcióról van szó, amivel figyelmet akarnak kicsikarni maguknak, vagy csak egy 13 éves egyenscene lány került az igazgatói székbe. Nagyon az internet mélyére kellett ahhoz túrni, hogy rálelhessenek erre a texasi mulatósbandára, akiknek a legnagyobb teljesítménye az, hogy a két békaszájú énekes mindegyike olyan frekvencián képes vernyogni, hogy a halott kutyák szemében is könnycseppek jelennek meg. Aki ismeri őket, annak valószínű a remekül sikerült “Surrounded By Silence” volt az első élménye a bandával kapcsolatban. Nos, azóta nyilvánosan bocsánatot kértek a számért a youtube videó alatt (!), pedig alig egy fél évvel a Nevaeh megjelenése előtt íródott ez a fülbemászó sláger. Miután az iwrestledabearonce hatásokkal kísérletező “nézd, ez a szintetizátor izé hangot ad ki, üljünk rá mindannyian” zene csúfos bukásra lett ítélve, egy kevésbé mulatságos, de annál inkább elcsépelt és unalmas irány felé vették az útjukat.

Meg merem kockáztatni, hogy még a legelvakultabb “risecore” rajongók sem tudják jóízűen meghallgatni a Nevaeh-t, hiszen újból megpróbálnak minden stílusba belekapni, még ha nem is olyan szélsőséges módon, mint eddig, de ennek csak az lesz az eredménye, hogy a vicces zenéből egy fél órás fejfájás lesz. Bár érezni azt a boldogságot, amikor a gitáros a “hé srácok, felvettem a világ legszarabb témáit, csináljunk belőle dalokat” felkiáltással mindegyik taggal elhitette, hogy ez valami, csak sajnos lelkesedésből nem lehet várat építeni. A gitárok és a vokál is próbálja a deathcore színtéren hallottakat utánozni, ami talán az egyetlen értékelhető része a dolognak, hiszen az elektronika a legcsúfosabb kínai Kázió effektekkel sírja a dallamokat, amit a borzalmas énektémák koronáznak királlyá szánalomföldön. A temérdek breakdown és állathang mellett az autotune folyamatosa használata is egy kiforrott, komoly bandáról tanúskodik.

Hiszen hogy ne lehetne komolyan venni egy olyan együttest, akik miután kirakják a basszusgitárosukat, twitter és tumblr háborút vívnak egymással? A szivárvány minden színében pompázó hajköltemények és a legújabb divatmárkák rengetegében elvesző tagok a legborzalmasabb példányai annak a korcsosulásnak, ami az utóbbi években folyik. Annyival rosszabbak a Brokencyde-nál, hogy ők talán el is hiszik, hogy amit csinálnak, az jó. Sajnos egy nagy adag tesztoszteron kúra sem mentheti meg őket attól, hogy a zeneipar bohócai legyenek, mert a borzalmas imidzs csak a meggy azon a nagy adag lószaron, amit az emberek torkán próbálnak meg lenyomni. Az a fél pluszpont mégis jár nekik, hiszen nem sok ember tudna fapofával Dani Doom-ként bemutatkozni egy videóinterjú során, majd az egyik dal elemzése során úgy nyilatkozni, hogy: “Zenésznek lenni az annyi mint, hogy… hogy… tudni zenét csinálni… és ez… a szabadság érzését adja. Nagyjából erről szól ez a szám.” Hát, ez így majdnem olyan mély, mint hónaljjal fingani. Csak az valamivel kreatívabb.

1,5/10