Demon Hunter – Extremist

Tracklist:

01. Death
02. Artificial Light
03. What I’m Not
04. The Last One Alive
05. I Will Fail You
06. One Last Song
07. Cross To Bear
08. Hell Don’t Need Me
09. In Time
10. Beyond Me
11. Gasoline
12. The Heart Of A Graveyard

Műfaj: metalcore

Támpont: Fit For A King, The Ascendicate

Hossz: 50:31

Megjelenés: 2014. március 18.

Kiadó: Solid State Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Aki egy kicsit is szereti a bandát, biztosan emlékszik 2004-re, micsoda újdonságnak hatott a Summer Of Darkness és az egy évvel később érkező The Triptych egy olyan bandától, akik szinte frissen kerültek ki a piacra (a két évvel korábbi lemezük nem igazán érdekelt senkit sem). A nu-metál korszakból éppen csak kilábalva, az újvonalas metalcore felvirágzásának hajnalán jött ki a 2 album, úgy keverve a két stílust, hogy mindkét oldal rajongóit tökéletesen kielégítse. Hogy ezután mi történt? Jött a következő lemez, meg az utána levő, aminek talán neve is volt és még utána is jött egy? Emlékszik rá a fene. Ja, hogy megint új lemez? És ez végre maradandó lesz?

Extremist-Demon-Hunter

Na jó, talán mindegyik albumukon volt olyan dal, amik emlékezetessé tehették volna a komplett kiadványt, de se a The World Is a Thorn, se a True Defiance nem sikerült úgy, ahogy elvártuk volna. A régebben még újnak ható hangzás kopottá vált, a nu-metálosan csörgős, mélyen röfögő gitárok pedig szép lassan kihaltak a zenéből, helyette pedig egy jóval kiszámíthatóbb bandát kaptunk. Illetve kapunk, ismét. Mondanám, hogy nincs ezzel baj, de a befásult, ötlet nélküli dalok már a lemez fele után untatják az embert, 50 percet végigülni pedig kihívásnak számít.

Egy metalcore nóta, két metalcore nóta, három… tizenkét metalcore nóta. Persze a végén van egy kis “érzelem” is, ahogy megszokhattuk a Demon Huntertől, de ettől már nem lesz különleges az Extremist. Ryan Clark hihetetlen jó hangszíne sajnos még mindig nem tudja feledtetni azt a tényt sem, hogy egyszerűen szar refréneket ír. A pörgős verzéket általában egy nyálas és gyengén összecsapott alternatív rockos refrén váltja, amik ritkán állják meg a helyüket a dalban. Az első két számon kívül minden nótát belassítanak egy bizonyos ponton, amitől a négy perc feletti dalok kifejezetten hamar unhatóvá válnak, főleg úgy, hogy az emlékezetes pillanatok nem csak vokál fronton, de a hangszeres szekciótól is elmaradnak. A zongora és vonós effektek szerencsére sokat mentenek a helyzeten, illetve a bika hangzás miatt is elhisszük néha, hogy nem olyan rossz lemez ez, de sajnos semmivel sem erősebb, mint a legutóbbi True Defiance. Akik az utóbbi Demon Hunter lemezekkel kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak, azok nyugodtan vessék bele magukat az Extremistbe is, mert a már említett pozitívumok és egy-két kiemelkedő dal miatt kellemes meglepetés is érheti őket, de a Demon Hunter név sajnos kezd kikopni a színtérről. Kicsit nyöszörgős és vontatott lett az egész, de még így is átlagosan jó. Vagyis inkább átlagosan rossz.

5/10