Decrepit Birth – Diminishing Between Worlds

A kaliforniai Decrepit Birth nyújthatná a – death metal színtéren egyáltalán nem kirívó esetnek számító – sűrű tagcserékkel tarkított zenei pályafutás mintapéldáját. A korai időkben nem kisebb nevek adták egymás kezébe a kilincset, mint basszusgitáros poszton a Suffocation és a Criminal Element kapcsán ismert, de a Vital Remains-ben is megfordult Derek Boyer, (aki cikkünk tárgyának jelenlegi énekes / gitárosával, Matt Soteloval korábban a Deprecatedben is együtt muzsikált); valamint session basszerként Erlend Caspersen a Blood Red Throne-ból, csak hogy az ismertebb neveket említsem. De a ritmusszekció másik pillérén bizonyított Tim Yeung is, és azt már ide sem írom, hogy a nyughatatlan Kevin Talley is beült egy időre a bőrök mögé (hol nem? – tehetjük fel lassan a kérdést). A hosszas jövés-menés után három Odious Mortem taggal (KC Howard dobos, Dan Eggers gitáros és Joel Horner basszer) és Bill Robinson énekessel kiegészülve a kvintett felállása megszilárdulni látszik, s elkészülhetett a 2003-as …And Time Begins CD folytatása is.

Mielőtt rátérnénk a második nagylemezre, még meg kell említenem fennállásuk dekádjának egyik legsúlyosabb mozzanatát is, mely a bandát igencsak érzékenyen érintette. A korábbi gitáros Mike Turner éveken át követett el szexuális jellegű bűncselekményeket a külvilág és a banda szeme előtt észrevétlenül, ám leleplezése óta megérdemelt börtönbüntetését tölti, a zenekar pedig egy igencsak erélyes és határozott hangvételű sajtónyilatkozatban kényszerült tiltakozni a történtekkel, s Mike személyével való bármily nemű összekapcsolásuk ellen, s mélységesen elítélte cselekedeteit. Ez egy rendkívül szomorú dolog, és örvendetes, hogy nem törte derékba a banda karrierjét, mert a Diminishing Between Worlds egyébiránt egy elsőrangú death anyag, s egyben 2008 eddigi egyik legerősebbje.

Teljesen rossz irányban kutakodik, aki a The Living Doorway címe alapján rögvest pokoli látomásokra, netán amorf, és nedvesen csillogó hústömegből kikandikáló fogak miriádjaira, átvitt értelmű Lovecraft szimbolikára asszociál a mondanivaló terén, Bill Robinson szövegei ugyanis ebben a stílusban nem túl megszokott, ám nem is egyedi módon ezoterikus témákat járnak körbe a lemez egészére vetítve. Az intelligens mondanivaló adott, ám a dal elején berobbanó hamisítatlan death metal témafüzér rögtön egyértelművé teszi, hogy azért mégiscsak a technikás, ámde rengeteg dallammal ellátott őrlés áll a középpontban, mely leginkább a Death örökségét tekinti iránymutatónak. A jó ízlés azonban kevés lenne az üdvösséghez, s egyúttal rá is térnék a CD legfőbb erényére; kivétel nélkül, minden egyes dalban parádés riffelésnek és szólózásnak lehetünk fültanúi, ám korántsem a magamutogató, céltalan oldalról megközelítve. Matt Sotelo és Dan Eggers ritkán hallható érzékkel fűzi össze a szinte egymásból előburjánzó szólisztikus kavalkádot oly módon, hogy az határozott, és követhető karaktert biztosít minden egyes dalnak; elég csak az egyik legjobb megmozdulásnak számító Reflection Of Emotions-ba belefülelnünk, ha meg akarunk győződni az állítás valóságtartalmáról.

Ám a Chuck Schuldiner-hagyaték iránti rajongáson túlmenően a progresszív death metal egyik legjobbjának jelenléte is megfigyelhető, főképp a The Enigmatic Formban, melynek jazzes indítása után kibontakozó téma-parádéjában le sem lehetne tagadni a Cynic hatását. Ritmustechnikailag is megy a tekergőző alapozás végig, bár itt ne várjunk ma szélesebb körben elterjedt széteső matekozást, a „szimplán” fifikás és okos pörgetések, ütemváltások uralkodnak. Emiatt, illetve a gitártémák összefűzése terén fellelhető hasonlóság miatt is megemlíthetném az ausztrál Psycroptic nevét, mint kvázi rokon felfogású csapatét, s azt is megjegyezném, a Death-szel és a Cynic-el ellentétben itt rengeteg a blast, de nem a fénysebességű, inkább a Corpse-os, illetve Deicide-os középgyors fajtából, ami kézenfekvő is, hisz a tagok istenítik a kilencvenes évek death metal világát.
Nincs hiány remek pillanatokban a majd’ háromnegyed órás játékidő alatt, olyan harmóniákat szórnak el az Essence of Creation sűrű riffjei és ritmusváltásai közt, ami megkapóan emelkedett hangvételt biztosít a számnak, persze a stílus mércéjével mérve, de akár a címadó síron túli melódiáit is ide sorolhatnám, vagy a hajszálnyit durvább A Gathering of Imaginations-t.

A dalokban kivétel nélkül élmény elmélyülni, melyet megkönnyít a tiszta, s mégis kellően kemény sound, Bill fojtott, öblös hörgése pedig a durva él kidomborítását hivatott erősíteni. Lehet gyorsabban, extrémebben játszani a death metalt, de ilyen érzékkel csak a felsőbb ligában tudják. Remélem hamarosan egy nagyobb kiadónál találjuk őket, mert eme Dan Seagrave által festett (rengeteg kilencvenes évekbeli death metal lemez borítóját jegyzi, újabb utalás azon korszak iránti rajongásukra) borítóba csomagolt matéria alapján egyértelműen megérdemelnék.

9 / 10

http://www.decrepitbirth.com/
http://www.myspace.com/decrepitbirth