Death – Human (újrakiadás)

Tracklist:

1. Flattening of Emotions
2. Suicide Machine
3. Together as One
4. Secret Face
5. Lack of Comprehension
6. See Through Dreams
7. Cosmic Sea
8. Vacant Planets
9.  God of Thunder (KISS feldolgozás) (Bónusz dal)
A bónuszlemez(ek)en instrumentális, demós, valamint próbatermi verziók találhatóak.

Hossz: 175:55

Megjelenés: 2011. június 21.

Kiadó: Relapse Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

A Relapse Records újrakiadási szériája újabb mesterművet tudhat maga mögött. A Sound of Perseverance után most a Death életmű egy másik, nem kevésbé lényeges állomása került terítékre, vagyis az idén húsz éves Human.

Szinte hihetetlen, hogy milyen régen látott napvilágot ez a korong, de még elképesztőbb, hogy ez idő alatt mit sem vesztett átütő erejéből. Csak elképzelni tudom, hogy mekkorát üthetett a megjelenése évében. 1991 amúgy is fordulópontot jelentett nem csak a Death, de az egész death metal színtér számára. Azóta sem volt még egy olyan év, amelyben ennyi megkérdőjelezhetetlen extrém metal klasszikus született volna. Chuck Schuldinerék mellett olyan zenekarok rakták le a műfaj alapköveit jelentő alkotásokat, mint az Atheist, az Entombed, a Dismember, a Carcass, a Suffocation, a Cannibal Corpse, a Morbid Angel, az Autopsy, a Pestilence, a Bolt Thrower, a Morgoth, vagy épp a rövid életű (lényegében a korábbi Death felállás nagy részét magába tömörítő) Massacre. Azonban míg az utóbbi zenekar bemutatkozó albuma totálisan old school szellemben fogant, addig Chuck a Spiritual Healing által már megkezdett komplex és progresszív úton haladt tovább, elkészítve addigi pályafutásának legérettebb, „legemberibb” lemezét.

Igen, a Human cím árulkodó volt: a korábbi véres-beles témák, amelyek az első két Death produktumot jellemezték teljesen eltűntek, de az ezt megelőzően pedzegetett társadalomkritikus megközelítése is háttérbe szorult. Egyre inkább az egyént befolyásoló folyamatok, a tudati tényezők, az emberi érzelmek és félelmek sokrétű világa került a középpontba. Az intelligens megközelítés a zenét is áthatotta: a dalszerzés jóval átgondoltabb, a szerzemények pedig komplexebbek és progresszívebbek lettek, mint korábban. Mondanom sem kell, hogy az akkori metal lemezeket (egy-két kivételtől eltekintve) szintén maga mögé utasította e tekintetben.

Az a kifejezés, hogy progresszív, véleményem szerint épp az olyan lemezek miatt nyer értelmet, mint amilyen a Human. Jelenleg se seri se száma az olyan produktumoknak, amelyek ugyan megkapják ezt a címkét, azonban a valóságban az égvilágon semmivel sem viszik előre a metal műfajt, csupán nagyfokú technikai tudásról és/vagy témahalmozási képességről tesznek tanúbizonyságot. Nos a Chuck Schuldiner által lefektetett életmű minden darabja több volt ennél, hiszen nem az elvárásokhoz idomultak, hanem képesek voltak – kis túlzással – önmagukban különböző tendenciákat elindítani. A Human volt az a lemez, amely az Atheist korabeli alkotásaival karöltve nagymértékben hozzájárult, hogy  megdőljön az a mítoszt, hogy egy death metal előadó számára a haladás egyet kell hogy jelentsen  a brutalitás fokozásával. Természetesen leegyszerűsített képlet lenne pusztán ezt a technikás vonalat kiemelni, mint egyetlen kiutat a pőreségből, hiszen a fentebb részletezett panteon számos képviselője épített be hangulatosabb elemeket munkáiba. Példának okáért ott volt az Autopsy legénysége, akik a kriptaszagú doomot, vagy a Pestilence-ék, akik hangulatosabb, misztikusabb témákat. Ilyen fokú zeneiség azonban tény, hogy kizárólag a fent említett két zenekar műveiből áradt akkoriban.

A Human számomra különös jelentőséggel bír. Ez volt az első death metal korong az életemben, lényegében ez indított el az extrém metal útján. Olyannyira nagy hatással volt rám, hogy amikor jómagam is death metal zenekarban kezdtem tevékenykedni, a kettesszámú nóta, vagyis a Suicide Machine alapján vettem fel a Machine színpadi nevet. Ezt csak azért tartottam lényegesnek megemlíteni, mert a lemez nagyságát mutatja szerintem az is, hogy egy olyan zöldfülű metalost, mint amilyen akkoriban voltam, meglepően hamar le tudott nyűgözni, nem kellett körzővel és vonalzóval nekiesnem, hogy megfejtsem. Éppen ezért lehetetlen számomra elfogultság nélkül szólni róla, azonban nem hiszem, hogy bárki aki rajong a műfajért képes lenne tárgyilagosan szólni a Human-en található zseniális dalokról. A Flattening of Emotionst nyitó dobtémától a Vacant Planets rafinált, töredezett lezárásáig hibátlan alkotással állunk szemben, amely ezer meg ezer finomságot rejt, köztük minden idők egyik legjobban megírt death metal dalát, a Lack of Comprehensiont (ehhez egy roppant egyszerű, ám hatásos klipet is készítettek anno), vagy olyan nyalánkságokat, mint amilyen a visszafele lejátszott gitársávokat is tartalmazó, instrumentális utazás, a beszédes című Cosmic Sea. A legfontosabb azonban azt szem előtt tartani, hogy bármennyire is jó zenész is volt Chuck, illetve a maga köré gyűjtött zenészgárda (Masvidal, DiGiorgio, Reinert: a nevek önmagukért beszélnek), ezt egyszer sem próbálta meg az orrunk alá dörgölni, hanem fogós, jól következő harmóniamenetekkel tűzdelte tele a dalokat, amelyek a gyakori váltások ellenére is kerek egész szerzeményekké álltak össze, sokszor szinte dúdolható szólókkal. Ez az, amit sokan elfelejtettek a nagy technikai bravúrok közepette a későbbiekben.

Ahelyett, hogy tovább boncolgatnám az eredeti lemezt, inkább arra biztatnék mindenkit, hogy ismerkedjék meg vele, ha még nem tette, főleg hogy ez a tetszetős újrakiadás most különösen jó alkalmat kínál erre. Sokat veszítene az, aki ezt a szívvel-lélekkel teli, valóban előremutató korongot mellőzné (esetleg idő hiányában), és helyette a sokadik lélektelen követő befogadására fecsérelné az idejét. Ez az album épp úgy magasra emelte az extrém metal zászlaját húsz éve, ahogy teszi azt ma is, megmutatva, hogy a technikai tudás és a jó dalszerzés képességének kombinációja képes köröket verni a színtiszta brutalitásra, vagyis a „többet ésszel, mint erővel” mentalitás egy alapvetően „macho erőfitogtatásnak” csúfolt műfajban is megállja a helyét.

Akkor végül, de nem utolsó sorban lássuk, mivel kecsegtet a Relapse 2 avagy 3 CD-s verziója. Először is Jim Morris producer vezénylésével Alan Douches (többek között Mastodon, Converge) újrakeverte a teljes anyagot. Én nagyon szerettem az eredeti lemez nyers, lényegre törő soundját, de azt kell mondanom, hogy az új hangzás még jobban kiemeli a korong erényeit (főként a ritmusszekció szólal meg ezúttal vastagabban). Nem vagyok amúgy nagy híve annak, hogy ha nagyon megbuherálnak egy amúgy is jól szóló hanganyagot, egy modernebb, ugyanakkor élettelenebb verzió javára, viszont ebben az esetben úgy gondolom nem történt semmi gyalázatos az eredeti, Scott Burns munkára nézvést.

Az eredeti 8 szám mellé az első CD-n megkapjuk a KISS talán legdögösebb számának, a God of Thundernek a feldolgozását is, ami kuriózumnak épp megfelel, de igazából kihagyható, főleg úgy, hogy anno a viszonylag ismert „At Death’s Door” című válogatássorozat második részén helyet kapott. A második CD instrumentális verziókat + demó nótákat rejt. Megmondom őszintén, az ilyesmit én csak a legritkább esetben szoktam végighallgatni, szerintem amúgy ez kizárólag azoknak ad valamit, akik szintén zenélnek, vagy nekik sem. Ebben az esetben sincs ez másképpen, viszont annyit mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ezekben az instrumentális verziókban még jobban meg lehet figyelni a négy zenész párját ritkító összmunkáját. A demós számok hasonlóan kuriózumok, igazából jóval nyersebbek értelemszerűen, viszont egy 80-as évekbeli Death lemezen simán elfértek volna ebben a verzióban, bár nyilván a technikás megközelítésükkel kilógtak volna a sok „tuka-tuka” közül. Szóval ezek a verziók is simán hallgathatóak, de hát ott vannak az eredetiek, így hát többször ezeket sem nagyon nyomom majd végig. Annyit viszont le kell szögezni, hogy ily módon roppant alaposan dokumentált, hogy miként állt össze a végleges lemezanyag. Akinek még ez sem elég, annak ott a harmadik CD, amely próbatermi felvételeket rejt. Itt az egészen elvetemültek dob és basszus verzióban is meghallgathatják az alapvetéseket, vagy megcsodálhatják, amint dobgéppel kerül feljátszásra a Cosmic Sea egy korai verzióban. Ilyesmi verziókat küldözgettünk anno mi is mindig bandán belül, érdekes volt hallani, hogy a műfaj legnagyobbja is hasonló szárnypróbálgatások útján hoz létre egy ilyen kaliberű szerzeményt.

Magára a hanghordozó kiállítására sem lehet panasz, a szétnyitható tok remekül mutat, a vaskos booklet pedig arra utal, hogy e téren is kellő figyelmet fordítottak az újrakiadásra. Akárhogy is nézzük, a Human kötelező minden extrém metal rajongónak, és aki szeret vájkálni a lemez minden egyes részletében, az azt hiszem nem fog csalódni az impozáns újrakiadás kicsomagolását követően.

10/10