Darkness Dynamite – Under The Painted Sky

Oké, hallhattunk már a zene történelmében efféle pálfordulásokat, de azok általában egy több lemezen történő érési folyamat eredményei szoktak lenni. Igaz, négy év hosszú idő és ha jó irányba történik a változás, akkor ott egye meg a fene, de ebben az esetben nem ez történt sajnos. Már lassan két hónappal a megjelenés előtt beharangozták a White Retina című dalukat, amivel szinte mindenkivel elhitették, hogy ezen az albumon jó kis dallamos, pattogós gitártémák lesznek egy kicsit kesernyés énekkel megfűszerezve, aztán amikor oda jut az ember, hogy végighallgassa a lemezt, akkor rájön, hogy nagyon átverték. A White Retina még mindig egy jó dal, azonban az album többi része egy ide-oda kapkodó, de főként az alternatív-metál és az alternatív-rock vékony határmezsgyéjén táncoló erőlködés. Az éneknek valamennyire sikerül összefogni az albumot, de a „mocsok”, amit próbáltak mind a hangzásban, mind a témákba sugározni egyszerűen nem jön át, csak az, hogy nem tudják eldönteni, mit is akartak ezzel az egésszel. Nincs egység, egyszer southern-rock, a következő pillanatban a már említett technikás rész, aztán megint valami új. Nagyon meg akarták mutatni, hogy a keményebb stílus után ebben a kissé lazább környezetben is helyt tudnak állni, pedig nem. Képesek egy számon belül is olyan minőségbeli eltéréseket produkálni, hogy azt se tudja eldönteni az ember, tetszik-e neki az adott dal, vagy nem. Arról nem is beszélve, hogy ebből a zenéből a közel 50 perc nagyon sok. Kevés az ének, pedig tényleg azok jelentik a legfőbb pozitív kapaszkodókat, legyen az a tisztább, vagy a rekedtes, már-már üvöltésbe átcsapó éneket. Nem kellett volna annyira erőltetni ezt az alternatív vonalat, vagy ha mégis, akkor valami olyasmit, amit a White Retina-ban hallhatunk. Rég nem várja el tőlük senki, hogy korszakalkotót műveljenek (főként az előző lemez tudatában), de az Under The Painted Sky még csak közepesen erősnek sem mondható. Néha persze élvezhetővé válik az album, és az énekes is tud meglepően jó pillanatokat produkálni, de ettől nem lesznek a színtérnek fontos elemei. Reméljük tanulnak a hibákból és a következő albumon nem egy folk-metál Darkness Dynamite-ot fogunk hallani, aminek az első lépése lehetne mondjuk, hogy újra találnak egy normális kiadót, akik a seggükre csapnak, ha ismét efféle próbálkozásra adnák a fejüket.

4/10