Darkest Hour – Deliver Us

Tracklist:

01. Doomsayer (The Beginning of the End)
02. Sanctuary
03. Demon(s)
04. Ethereal Drain
05. Paradox with Flies
06. Light at the Edge of the World
07. Stand and Receive Your Judgment
08. Tunguska
09. Fire in the Skies
10. Full Imperial Collapse
11. Deliver Us

Hossz: 39:07

Kiadó: Victory Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Úgy látszik mindegy, milyen kemény zenét játszik egy együttes, előbb-utóbb rájön a dallamokban rejlő erőre. Ez alól az amerikai hardcore / metál együttes, a Darkest Hour sem kivétel, így a Deliver Us tovább halad a 2005-ös előd, az Undoing Ruin által elkezdett úton.

Ha már a nyitó szám (Doomsayer) is kárhozatra ítél minket, mi vár ránk a maradék fél órában? Hihetetlenül pontos szólók, veszettül gyilkos riffek és feszes dobtémák! A srácok valószínűleg átestek egy kollektív zenei továbbképzésen, ugyanis az anyag valahogy komolyabbnak, érettebbnek tűnik, ám vesztett a szeretett agresszivitásból. A tettestárs újfent a leginkább szociopata csecsemőgyilkosra hajazó, ám félistenként tisztelt Devin Townsend producer úr (Strapping Young Lad) volt, aki mellesleg hallhatunk pengetni a Full Imperial Collapse című nótában is. A szólista, Kris Norris is úgy hozza a veszettül gyors és pontos szólókat, mint még soha. John Henry sem akart lemaradni renováló cimboráitól, így nála üdvözölhetjük a „dallamos üvöltést”, ami elsőre mindenképp furán hangzik, ám néhány hallgatás után teljesen elfogadható és legalább hogy nem kell a szövegkönyvet böngésznünk azért, hogy értsük, miről üvöltözik ez a hülyegyerek.

Talán kevesebb a fogós téma, mint a korábbi anyagokon, ám így is van miből csemegézni! Mindjárt itt a slágeres Demon(s), ami egy könnyen megszerethető refrénnel és tökös riffjeivel nem véletlenül lett az első kislemez, vagy a Paradox With Flies, amely úgyszintén egy dallamosabb szám, de a verze rész bizony kíméletlenül bedarál. Megszólal a Stand and Receive Your Judgement és már mehetünk is a kerületi kórházba, mert ezt a két és fél percnyi koncertre született, puszta energiát nem lehet végigbírni masszív headbangelés nélkül, amit folytatunk a Tunguska alatt is, hogy lenyugodjunk egy nagyon ügyesen felvezetett, Metallica-ihletett dallamos részben, egy olyan szóló után ami kétségen kívül bemutatja Kris fantasztikus gitártudását és mégsem megy át unalmas Van Halen féle húrmaszturbálásba.

Eleget ajnároztam ahhoz, hogy bátorkodjak előjönni a negatívumokkal. A hangzást nem szapulnám, hisz rendes iparosmunka, ám én jobban bírtam a korábbi, nyersebb hangzást – kétségtelen viszont, hogy a dallamosabb vonalhoz jobban passzol ez. És be kell vallanom, akármennyire szeretem az új számokat, valami hiányzik… Felcsendül egy olyan korábbi, romantikus szám, mint a Sound The Surrender és azonnal érzem azt a lüktetést, azt az agressziót, a nyers erőt, amiért megszerettük a DH-t és amit sajnos kissé hiányolok erről a lemezről. Továbbá nálam feketelistás a Light at the Edge of the World, amely igaz, hogy csak egy “hangulatkeltő átvezető”, én mégis kivétel nélkül eltekerem, mert túlságosan megtöri a lemez tempóját.

Utólag azt mondom, elsőre kissé sok volt az újdonság, és némelyik talán nem is áll olyan jól a fiúknak, de nem tagadhatjuk, hogy ez a lemez bizony úgy odabasz, mint Kisvakondnak a rotációs kapa. Kell neki pár kör, mire megszokjuk az újításokat, de ennek ellenére bátran ajánlom minden metálkedvelőnek!

Legyen 8/10, végezetül pedig íme a Demon(s) klipje!