A black metál köztudottan organikus műfaj, amelynek egy érdekes válfaja, a depresszív és mizantróp, ami zeneileg leggyakrabban megragad a kásás gitárok, nulla basszus, csépelő dobok (gyenge tudással) szintjén, illetve a lényeg a vokál, ami erős, fájdalmas és persze nagyon mély szeretne lenne, ám a zajmasszából maximum a lassú ütemek jönnek ki… és van ennek egy sokkal erősebb, alapvetőn lassú, valóban őszintének tűnő mélységet nyitogató verziója is. A dallamok melankolikusak, a szövegek életuntak, kijárat, pedig a penge, gyógyszer, kötél s miegymás. Mert hát mi is az élet, vezeklés és szenvedés az örömért, barátokkal, szeretettel, és szerelemmel, tele bizonyítással, megfelelés önmagunknak és környezetünknek, de mindez viszonylag könnyen repedhet meg, megmutatva a lélek ferde és szélsőséges tükrét. A depresszió valamiféle törés legbelül, hogy a spanyol srácoknál hol és mikor, vagy mi okból sérült az önbizalom és az élni akarás, arról nincs információm, ám egy biztos, 2000-ben alakult a Mydgard Vigoban, akkor még erős klisékkel felfegyverkezve, arcfestéssel és a szokványos természetimádat ás sátánizmus demagógiáival megáldva elkészítettek egy demót és egy EP-t. Aztán megint csak nem tudom milyen okból — gondolom beleuntak — 2004ben megszűntek, s egyben újjá is alakultak Dantalion néven. Egy évvel rá kijött egy demó, majd egy nagylemez – melyről most olvasol éppen — és ezt követte ezévben még egy, Call Of The Broken Souls névvel. Elhagyták a világian gyenge külsőségeket és ráhangolódtak, vagy belefutottak, a black metál örök ismervényébe, a fénytelen, és sötét napokba, melyek szürkén, és keserű esőcseppekkel mohón fedik el szemünk elől a pislákoló élet gyertyáját…
A szövegvilág őszintén hat, és meg is van a maga kis aspektusa a mélységből kiszakítva, ennek ellenére nagyon egyszerűek, szerencsére a zene kárpótló. Mindössze négyen alkotják a csapatot — ebből a basszeros kivételével mindenki volt
Mydgard tag is. A hangzás remek, és a booklet sem hemzseg a színházias külsőségektől, zeneileg pedig a gyors és lassú témák érik egymást ügyesen váltakozva, megtartva mindvégig egy mély és kifordult, penge szántotta csukló atmoszféráját. Itt-ott feltűnik egy kis népzenei dallam foszlány, ahol gyors, ott valóban kíméletlen, ennek ellenére nem egy túl nehezen emészthető anyag, remek tónusú dobokkal, mély basszussal és kásás, de nem pórszívóhoz szoktatott gitárral.
Zeukram károgó orgánuma jól illik a zenébe, s pár lassabb részről erősen az újabb keletű
My Dying Bride jutott eszembe illetve régi
Katatonia (
Engulfed in Darkness rendesen merít a svéd élet-merénylőktől), de ugyanennyivel említhetném más részekre a
Burzum-öt (kissé persze komplexebben) vagy a korai
Satyricon-t, illetve bármilyen bizarrul is hangzik, a portugál
Moonspell sem elhanyagolható (erre leginkább a
Dreadful Outcome hajaz). Avagy jól sikerülten váltakoznak itt a black, doom és akusztikus megoldások. Bár sehol sem írják, de úgy hallom és érzem, van a háttérben egy kis lépegető komor billentyű futam is, melyeket elég szépen elfed a feszes gitár had, és a csatázó ének. Nagyon nem szeretnék kiemelni egy dalt sem, hiszen mind ugyanarról szól, más és más oldalról ásva a sírgödröt, mely alól egyedül az akusztikus és gyönyörű
Abyss of Solitude instrumentális dala képez kivételt. Egy biztos, a spanyol srácoknak nem kell messze menniük, ha össze akarnak kalapálni egy nótát, és a koncepció is sikeresnek mondható. A stílus örök szerelmeseinek 100%, hogy egy remekművet raktak le az asztalra, bár kérdéses, hogy aki igazán elmerül ebben az éjfekete véres Holdvilágban, az felébred-e vajon másnap… vagy ha igen, akkor hol?
Szép munka, igényesen tálalva, amit az emberi lélek takar, ha már megrepedni volt oka… élettelen zene, lüktető élettel, és egy sivár kiút gyönyörű dallamokba bújtatva…
89%
Myspace @ Dantalion
