Dance Gavin Dance – Acceptance Speech

Tilian a Tides Of Man élén már bizonyította, hogy a gyorsabb tempójú, poszt-rock áthallásokat sem nélkülöző rockzenében teljesen biztosan helyt tud állni, ám a Dance Gavin Dance mindig is egy jóval ütemesebb zenét játszott, amihez a törékeny nőies hangja félő volt, nem lesz elég. Ez sajnos ki is ütközik elég erősen, hiszen Will Swan vadul csapkodó gitártémái és Jon Mess ordibálgatása között egy kicsit elveszni látszik az erő, amely a korábbi vokalistáknál megvolt. Míg anno Kurtnél a zenét igazították a hanghoz, itt meg akarták tartani a Jonny alatt remekül teljesítő pörgősebb témákat, amely sajnos nem sokszor átlép Tilianon és a háttérbe szorítja. Tegyük a szívünkre a kezünket, ezt azért néha nem is bánjuk, hiszen nem épp a leghallgatóbarátabb hangszínnel áldotta meg a sors a fiatal srácot. Idő kell még a legedzettebb füleknek is, hogy befogadják az ennyire feminim, éles vokált, de aki már a Tides Of Man vagy a korai Saosin/Circa Survive lemezeket meg tudta hallgatni, azoknak nem okozhat gondot ennek feldolgozása, hiszen ezektől jóval erőteljesebb az övé. Ha pedig idáig eljutottunk realizálhatjuk, hogy ez egyébként egy jó lemez, jó dalokkal, amelyeken még mindig érződik, hogy melyik együttes áll a zene mögött, és ez is igen pozitív dolognak számít a mai, egyediség nélküli bandák idejében. A technikás és változatos emocore alapokat sokszor vegyítik különféle hatásokkal és a stílusán belül tud változatos lenni az album. Ebből a szempontból teljesen profi a dolog és talán elég is lett volna, ha nem hallottunk volna korábban bármit a srácoktól, mert sajnos ettől még a Kurt Travis-éra Dance Gavin Dance is befogadhatóbb és szerethetőbb lett. Ezzel együtt pedig akárhogy is próbálják szépíteni, az előző vokalisták után Tilian egy fokkal gyengébbnek tűnik és ezt már a szokásosan pörgős DGD hangulat sem tudja megmenteni.

6/10